Alumni Staféta

Alumni Staféta néven folytatódik a hírneves alumnusainkkal a 2016/17-es tanév telén indított körkérdéssorozat. Neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. Szabó T. Anna ELTE-n végzett (BTK '97) költő, műfordító kapta. 

Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése? 

Életem első kísérlete egyéves koromból való, amikor annyira elbűvöltek Weöres gyerekversei, hogy megpróbáltam beleírni valamit a könyvbe (ma is megvan a kötet a kínlódó firkáimmal). Ahogy megtanultam írni, elkezdtem egy verses füzetet, aztán egy másikat is végigírtam kamaszkoromban, rendes oldalszámozással, tartalomjegyzékkel. Ebből már volt olyan vers is, ami megjelent. Lator László küldött aztán el a Belvárosi Könyvkiadóhoz, huszonhárom éves koromban, akkor jelent meg az első kötetem. 

Melyik könyv hatott legjobban pályájára? 

Az említett Weöres-kötet, a Ha a világ rigó lenne. Ma is kívülről fújom. Később Szilágyi Domokos Világ hava című kötetét tanultam meg így, aztán a Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött verseit. Weöres mellett Kányádi Sándor A bánatos királylány kútja című vers- és mesekönyve hatott rám a legjobban kiskoromban.

Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi? 

A legnagyobb sikerélmény, ha a vers úgy íródik, mintha diktálná valaki: meghallom, és csak le kell írni. Azért ez ritka, mert legtöbbször csak egy strófányit tudok meghallani (de annyit muszáj is, enélkül nem lehet nekivágni), a többiért meg kell dolgozni. Fordításnál, kiváltképp versfordításnál, az a legjobb, amikor belelendülök a szövegbe, és ami az elején kínlódva, gyötrődve ment, az hirtelen áradni és zenélni kezd, végre működik. A legfőbb frusztráció az, amikor nincs idő eleget dolgozni egy szövegen, mert megzavarnak vagy határidőm van rá, pedig tudom, hogy több is lehetne belőle; időnként a terjedelmi korlátok is hasonló frusztrációt okoznak, de ezzel könnyebb kibékülni, mert a sűrítés jót tesz a szövegnek.  

Melyik könyv van jelenleg az éjjeliszekrényén? 

Egész kupac: Vámos Miklós remek könyve író kortársairól: Az isten szerelmére, Elke Lasker-Schüler válogatott versei, Domokos Johanna szerkesztésében az Örökanyák-Világlányok számi versgyűjtemény, Maria Stepanova frissen németre fordított orosz családregénye, a Nach dem Gedächtnis, Katja Petrowskaja: Vielleicht Esther című regénye, Hayden Herrera könyve Frida Kahloról és Alexandra Senfft dokumentumkötete háborús bűnös nagyapjának a családjáról: Schweigen tut weh a címe. A párhuzamos olvasás hátránya, hogy mindegyikből sokat olvastam már, de egyiket sem fejeztem még be – még sincs szívem elpakolni őket onnan.

Melyik a kedvenc regénye? 

Dragomán György: Máglya, ezzel a szöveggel nagyon közeli viszonyban vagyok. De mivel nem sportszerű családtag könyvét mondani, Kosztolányi Pacsirtája.

Milyen zenét szeret hallgatni? 

Tíz hónapig Berlinben éltünk ösztöndíjjal, rengeteget jártunk koncertekre. A legemlékezetesebbek közé tartozott az itteni opera barokk évada, Bob Dylan koncertje, Schiff András Bach-estje és az, ahogy Nurit Stark játszotta Bartók utolsó befejezett művét, a hegedű szólószonátát. Persze a jazztől a metálig elég széles az otthon hallgatott zenék köre. 

Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni? 

Nehezen találnék olyan korszakot, amikor ne lett volna kiszolgáltatva az ember a hatalomnak. Nagy ajándék, hogy a fiatalságomat demokráciában tölthettem el, ahol kíváncsiak voltak a véleményemre és meghallották a hangomat, ha beszéltem. Írni bármilyen korszakban lehet, de megjelenni nem. 

Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott?  

Ne ijedjek meg, ha pocsék a kedvem és sírhatnékom van: sokszor egy kiadós alvás is segít visszanyerni az életerőt. Ezt a barátnőmtől, Mesterházi Mónika költőtől tanultam. 

Mi a kedvenc idézete? 

„Mert a másik személye itt az otthonunk” (Takács Zsuzsa)

Mi jelenti Ön számára a pihenést!

Kint feküdni a szabad ég alatt, kertben, vízparton vagy fűben, lombok közelében, nagyokat lélegezni, feltöltődni a nyárral. Ez a teljes kikapcsolódás. Minden egyéb hozzákapcsol valamihez vagy valakihez.

Mivel foglalkozott volna, ha nem a költészetet választja?

Gyerekkoromban etológus akartam lenni. Tanári diplomám van, nyilván rendszeresebben tanítanék.

Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?

Sárkányrepülés – de ehhez túl óvatos vagyok, úgyhogy inkább megtanulnék finnül.

Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?

Több napos csendes gyötrődés után, amikor el tudok vonulni végre valahova. A tizenhét év alatt, amióta gyerekeim vannak, inkább csak a késő éjszakák voltak ilyen csendes időszakok.

Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?

Azt nagyon jó lenne, ha megértenék az emberek, hogy egy jó vers nem ott és akkor születik, amikor az ember írja, hanem benne van az egész élete, az egész tudása, minden tapasztalata, hite, ereje. Ezért nem könnyű maradandót írni: sok-sok idő kell a nekirugaszkodáshoz. Ilyenkor pedig jobb békén hagyni az embert.

Most tudta meg biztos forrásból, hogy egy hónap múlva lesz a világ vége. Mit lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?

Mivel gyermekeim vannak, kétségbe ejtene a hír. Csak annyit szeretnék akkor, hogy őket meg tudjam óvni az apokalipszistól való rettegéstől.

Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?

A laptopom. Az egész életművem benne van.

Mi a legvonzóbb dolog a hűtőszekrényében?

A gyümölcs és a francia sajtok – ez utóbbi ritkán van benne, de gyümölcs mindig. Ja, és van a mélyhűtőben egy lefagyasztott nyírfaág is, még Finnországból hoztuk...

Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen?

Kosztolányival.

Véleménye szerint melyik a legaktívabb évtized egy ember életében?

Negyven és ötven közt a legnehezebb: ebben élek most, és eddig soha nem volt ennyire sűrű.

Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?

Azok az órák, ahol szabadon lehetett vitatkozni: a Margócsy- és a Géher-órák erről szóltak. Gyönyörű emlék az is, amikor előadás helyett Rónay László felolvasta Máraitól a teljes Szindbád hazamegy-et, miközben néztük az ablakból a Dunát. (Ez még a piaristák épületében volt.) Lator legendás műfordítás-szemináriumát, Dávidházi Péter, Takács Ferenc, Fabinyi Tibor izgalmas beszélgetős óráit is említhetném, de ezen felül is nagyon jó emlékeim vannak. 

Idézze fel egy felejthetetlen vizsgáját!

Roppant rossz a viszonyom az évszámokkal, úgyhogy amikor Kovács Sándor Ivánhoz bementem Zrínyiből vizsgázni, és azzal kezdte, hogy hányban volt a szigeti veszedelem, úgy megijedtem és lefagytam (nagyon készültem, de az eposz szövegére koncentráltam, nem a hátterére), hogy rémületemben meg se tudtam szólalni. Megszánt és hazaküldött, hogy jöjjek vissza legközelebb – az a vizsga már remekül sikerült. Hálás vagyok neki, hogy akkor nem alázott meg semmivel, ráadásul akkor, az újraolvasáskor szerettem meg végre Zrínyit is, akitől egészen addig igencsak idegenkedtem.

ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?

Életemben nem volt állandó állásom, mégis mindig volt munkám, végigdolgoztam minden napomat. Mire elvégeztem az egyetemet és elkezdtem a PhD-t, már költő és műfordító voltam (Rónay László hívott először kritikát és verset publikálni az Új Emberben másodévesként), úgyhogy egymást érték a felkérések és feladatok. A pályámat sokan segítették, az idősebb kollégák támogatása sokat jelentett nekem, főleg Lator László és Géher István jóindulata, de Gergely Ágnest, Takács Zsuzsát, Beney Zsuzsát és Balla Zsófiát is említhetném. Nem szabad kihagynom Réz Pált és Várady Szabolcsot sem, akik rendszeresen kértek verseket tőlem a Holmiba. Varga Lajos Márton és Mező Ferenc is sok írást kért, hálás vagyok érte. Sorolhatnám tovább, mert néhány kortársamnak is sokat köszönhetek, de már így is sok mindenki kimaradt sajnos.

Miért az ELTE-t választotta?

1991-ben egyértelmű volt, hogy Budapestre akarok jönni Szombathelyről (ahová Kolozsvárról költöztem a családommal), de legfőképpen az Eötvös Collegium motivált, ahova nagyon szerettem volna bekerülni, sok jót hallottam róla nagybátyámtól, Szabó T. Ádám nyelvésztől. Édesapám a szombathelyi főiskolát is ajánlotta, de én hajthatatlan voltam, és jól tettem, mert igazi otthonra találtam a Collegiumban, élveztem az intenzív tanulást és a jó társaságot. Nem klasszikus nagyüzemi kollégium, hanem igazi tudományos műhely, egy életre meghatározta a gondolkodásomat.  Az ELTE ebből a szempontból csak második otthonom volt, mert az egyetemi óráimnak a fele az Eötvös Collegiumban volt, a negyede a Piarista közben, a negyede pedig az Ajtósi Dürer soron, a hetes busz hosszú útvonalát jártam be naponta. Nagyon szerettem az Ajtósin a könyvtárat, de a legtöbb időt az Irodalomtudományi Intézet könyvtárában töltöttem, a Collegium épületében, a Ménesi úton. Visszagondolva: nekem csak jó tanáraim voltak, mesterekre találtam közöttük. Még azokat a tárgyakat is elviseltem így, amelyeket kevésbé szerettem – de a PhD aztán meghozta a Kánaánt, végre kizárólag azt tanulhattam, ami szenvedélyesen érdekelt.

Milyen hasznos útravalót kapott Alma Materében?

A Collegium jelmondata azóta is vezérlő csillagom: „Szabadon szolgál a szellem”. Benne van a szakmai alázat is, és a minden kényszer ellen protestáló büszkeség is, őrzöm, hirdetem.

Végül: kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?

Harangi Mária rendezőnek, kiváló ember és szakember, több közös munkánk volt együtt, nagyon jó vele dolgozni.

Előző Staféta
ELTE Alumni