Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Michaletzky György (TTK '75, '80) matematikus, egyetemi tanár, az MTA köztestületi tagja kapta. 2005 és 2012 között volt az ELTE Természettudományi Kar dékánja.
Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/… stb.?
Olyan történetet nem tudnék elmesélni, hogy mint a kis Gauss pár perc alatt összeadtam az egész számokat 1-től 100-ig, de a családi legendárium szerint már korán megfertőzött a matematika szeretete, ugyanis 11 éves koromban egy alkalommal este, lámpaoltás után szüleim azt vették észre, hogy a paplan alatt zseblámpával Obádovics J. Gyula Matematikai zsebkönyvét olvasom.
Mi volt pályáján a legmeghatározóbb élménye?
Az egyik — számomra teljesen megmagyarázhatatlan — élmény az volt, amikor egy tanulmányi versenyen valamilyen függvény értékkészletéről kellett megmutatni valamit, amivel hosszabb időn keresztül nem boldogultam. Majd váratlanul az jutott eszembe, hogy a változókat fogjuk fel szinusz, illetve koszinusz függvény értékeként, és ekkor a trigonometrikus addíciós képlet azonnal adta az eredményt. Máig sem értem, hogyan jutott ez akkor eszembe, nem volt előzménye. Talán így születik a matematika.
Egy másik, évtizedekkel későbbi történet: Hosszú hónapokon keresztül próbáltam általánosítani az egy-dimenziós esetben már régóta ismert állítást, amely egy alapvetően analízisbeli rekurziónak a valószínűségszámítás eszközeivel megadja pontos jelentését, de a többdimenziós kérdés ilyen megközelítése nehezen adta meg magát. Végül sikerült, és ennek nagyon örültem. Pár héten belül azonban kiderült, hogy ez a kérdés rajtam kívül az égvilágon senki mást nem érdekelt. Még a matematikát sem könnyű magányosan csinálni.
Ha az emberiség csak egy könyvet olvasna el az ön javaslatára, melyik lenne az?
A Biblia. Bár ez valójában több könyv. Ha választani kell, akkor az Újszövetség. Ha ez még mindig túllépi azt a határt, mit a kérdés megszab, akkor a János evangélium, továbbá Szent Pál levelek.
Mi a kedvenc művészeti alkotása?
Csontváry: Magányos cédrus
Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
József Attila: Talán eltűnök hirtelen …
Mi inspirálja Önt munkája során?
Az oktatásban a hallgatók, a matematikában a szépség.
Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?
Magyarországon. Ez az otthon.
Amkor fiamnak megmutattam, azt mondta, hogy jó ez így, de mit jelent? Miért nem „ez a haza”, vagy miért nem „ez az otthonom”. Ezért kicsit hosszabban kifejtve: Hosszabb időt töltöttem/dolgoztam külföldön, de némi szomorúsággal tapasztaltam, hogy nem érdekelt az a kérdés, hogy ki lesz az állam elnöke, ki fogja vezetni a tanszéket. Itthon, Magyarországon, ezek a kérdések igenis foglalkoztattak, hiszen meghatározták az élet kereteit. De ott: Idegen voltam.
Egyébként meg a paradicsom íze is egészen más.
Mi jelenti Ön számára a kikapcsolódást?
Sport, zene.
Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?
Kis túlzással azt mondanám, hogy többnyire olyan dolgok megtanulására éreztem késztetést, amelyeknek vagy nem volt azonnali gyakorlati értéke, vagy nem az volt a vonzó benne. Ez a matematika nagy részéről elmondható. Ezek szép dolgok. A matematika igazi vonzereje a szépsége. Az meg extra különlegesség, hogy számos esetben konkrétan alkalmazhatóak is.
Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?
Inspiratív matematikusokkal való beszélgetések közben, vagy utána. Nagyon fontosnak tartom az együttműködést. A matematikához szükséges elmélyült gondolkodás alapvetően magányos tevékenység. De feltétlen szükség van visszajelzésekre.
Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?
Elsősorban azt, hogy a matematika nem az ördögtől való, nem azért szerepel az iskolai tananyagban, hogy tönkre tegye a diákok életét mindenféle zagyva, nem is létező dolgokkal való foglalkozással. Hanem ez a leghatékonyabb módszer a logikus, következetes gondolkodás elsajátításához. Mellesleg, még számos esetben használható is a mindennapi életben.
Másodsorban, de ehhez kapcsolódóan, esetleg átérezni azt a szinte hihetetlen, és meglepő csodát, hogy néhány, bizonyos értelemben mesterségesen megkonstruált axiómából és következtetési szabályból olyan eszköztárat lehet felépíteni, amelyik izgalmas és meglepő dolgok véghezvitelére alkalmas. Például embert juttatni a Holdra és visszahozni onnan. Megmagyarázni az elemi részecskék bonyolult világát.
Végezetül, elfogadni azt, hogy ha a művelt ember ismeretanyagába természetes módon beletartozik az, hogy például ki írta a Hamlet című drámát, akkor az is odakívánkozik, hogy mi a Pythagoras-tétel.
Ha ezeken túl vagyunk, akkor lassanként talán eljuthatunk oda is, hogy mindenki (a nagyközönség) számára is magától értődő evidencia legyen, hogy a matematika szép.
Ha biztosan tudná, hogy már csak egy hónap van hátra földi pályafutásából, mi lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?
Ha tudnám, hogy már csak egy hónap van hátra, akkor azonnal elkezdeném tervezni a jövő nyári nyaralást az unokáimmal. Roppant szégyen lenne, ha felkészületlenül érne az elközelgő nyár, és akkor kellene elkezdeni kapkodni. Olcsó kifogás lenne az, hogy „de hát hiszen úgy volt, hogy csak egy hónap van még hátra”.
Ha ez a legfontosabb megnyugtatóan megvan, akkor igyekeznék rendet tenni. Mind a fizikai környezetben, mind a lelki környezetben. Mindenképpen elmennék a családommal, gyermekeimmel vacsorázni, beszélgetni.
Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?
Voltaképpen semmit. Talán a laptop-ot.
De mégis: Egy fényképet, amelyik gyermekkori barátom esküvőjén készült, az ifjú pár, az eskető pap (Jelenits István) és a két tanú látható rajta. Színesben.
Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen? Miért?
Legszívesebben Esterházy Péterrel találkoznék. Mondhatnók, hogy ő nem „irodalmi személy”, de a Termelési regény „Mester” figurája mögött mégiscsak ő van ott. (Húzódik meg.) Volna mit megbeszélnünk. Sok minden történt az elmúlt majd 8 évben, amióta elment. Üdítő lenne hallgatni őt.
Mikor döntötte el, hogy az ELTE-re jelentkezik?
Ez nem döntés volt, nem is tudnám konkrét időponthoz kötni, hanem ez volt az egyetlen magától értődő lehetőség. Matematikus szak Budapesten akkor csak az ELTE-n volt. Én meg már tizenvalahány éves koromtól matematikus akartam lenni.
Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?
Amikor az ELTE matematikai szakterületére kerültem munkatársnak, a szakterület igencsak megosztott volt. Évtizedeken keresztül folyt a háborúság, volt olyan Kari Tanács, amelyiken az Oktatási Minisztérium egyik fontos beosztású munkatársa is megjelent, hogy valamelyik irányba elbillentse a „mérleg nyelvét”. Egy adott pillanatban a szakterületen három tanszékcsoport is volt, Matematika I-II-III. (Ez utóbbi későbben az informatika tanszékcsoport nevet vette fel, majd kivált a Természettudományi Karból és létrejött az Informatikai Kar.) A 2000-es évek elején — egy áldott pillanatban ― az akkori dékán, Láng Ferenc küldött egy levelet a megmaradt két tanszékcsoport vezetőjének, köztük nekem, amely a megszólításon kívül egyetlen mondatot tartalmazott. Körülbelül ez volt az üzenet: „Véleményem szerint eljött az ideje, hogy a két tanszékcsoport egyesüljön”. Katalizáló, pontos mondat. Valakinek ki kellett mondani az akkor már nyilvánvaló tényt. És ennek hatására valóban egyesült a két tanszékcsoport. Létrejött a Matematikai Intézet.
Ugyanilyen jó, meghatározó emlék a Bölcsészettudományi Kar, a Jogi Kar és Természettudományi Kar dékánjainak éveken át tartó együttműködése, amely Dezső Tamás dékán (BTK) kezdeményezésére jött létre és megmutatta, hogy bár a három Kar érdeke nem feltétlen esik egybe minden kérdésben, de fontosabb, hatékonyabb és termékenyebb az együttműködés, mintsem a partikuláris érdekek minden áron való érvényesítése.
Egyetemi évei alatt ki volt a legmeghatározóbb személyiség, akivel megismerkedett?
Matematikusok közül Turán Pál, aki tartott úgy speciálelőadást, hogy az adott probléma megoldása során az esetleges zsákutcákra is rámutatott, egyben kifejtve azt is, hogy mi módon lehet elkerülni azokat. Hasonlóképpen meghatározó személyiség volt Császár Ákos végtelen precizitásával, pontos mondataival.
Egyetemi munkatársak közül Kiss Ádám dékán úr. Tőle nagyon sokat tanultam arról, hogyan kell, lehet ezt a szolgálatot ellátni.
Milyen hasznos útravalót kapott Alma Materében?
A matematikai területéről más területekre kisugárzóan is a precíz gondolkodásra való törekvést. (Itt azért zárójelesen érdemes megjegyezni, hogy ez néha elviselhetetlen tud lenni.)
Egyetemi éveimben kezdtem el igazán aktívan (amatőr szinten) focizni és kosárlabdázni. A Tudományegyetemek közötti tornák rendszeresen résztvevőjeként megtapasztalhattam, hogy mennyire igaza van Minarik Ede mosodásnak, hogy „Kell egy csapat!”.
Mit üzen az ELTE jelenlegi hallgatóinak?
Semmiképpen sem üzenetnek szánnám, csak azt mondanám el, hogy mit tartanék fontosnak.
A szakma alapos ismerete mellett elengedhetetlen az idegen nyelvtudás. Nemcsak az szakmai nyelv ismerete, hanem olyan szintű, hogy társalgásban sem okozzon zavart.
Ha megengedheti magának, akkor érdemes Erasmus kapcsolat segítségével félévet külföldön tölteni. A peregrináció nemcsak az egyetemi évek alatt, hanem később is, a szakma művelése során is fontos. Több évet külföldön kell (ha lehet) tölteni, és aztán hazajönni. Tágítja a látókört, ha az ember más egyetemek napi működésében is részt vesz. Fontos tapasztalatot jelent, ha az ember látja, hogy ugyanazon, vagy hasonló cél eléréséhez többféle út is elvezethet. Annak megtapasztalása, megfigyelése is gazdagítja az embert, hogy más országban, más kulturális környezetben mi a fontos az embereknek, hogyan élnek, mire hogyan reagálnak, miben gyengébbek, miben jobbak.
VÉGÜL: kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?
Bárdosi Vilmos bölcsészprofesszornak.
A felhasznált fotót Michaletzky György bocsátotta rendelkezésünkre.
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek