Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Sümegi Zsuzsanna beszámolója Erasmus félévéről - Alumni Alapítvány támogatással!

Alumni Ösztöndíjas

-

2019.09.27

A budapesti nagy városi élet után egy kicsit nyugodtabb környezetre vágytam. Egy olyan helyre, ahol többet lehetek a természetben, megfeledkezhetek a nagyvárosi tumultustól, de közben különböző kultúrák jelenléte által egyszerre bővíthetem a nyelv-, illetve kulturális tudásomat is. Továbbá fontos volt számomra, hogy ne csak nyelvileg, de szakmailag is tudjak fejlődni az egyetemen kínált kurzusok által. Regensburg nem csak, hogy megfelelt az előzetes elvárásaimnak, de bizonyos tekintetben még túl is szárnyalta azt. :) 


Az egyetemen hihetetlenül jó az ügyintézés, nagyon segítőkészek, kitűnően beszélnek angolul is és rendkívül felkészültek a Erasmus-os diákok fogadására, ami egyébként nem is csoda, hiszen évente több mint 300 külföldi diák érkezik az egyetemre az Erasmus-Ösztöndíj keretében. Minden félévben szerveznek külön az Erasmusoknak kirándulásokat többek között Berlinbe, az Alpokba, a Neuschwanstein kastélyhoz, a Chiemsee-hez stb. A több napos kirándulások mellett pedig rengeteg az egy egyetemi program is. Például az Erasmus Iroda közre működésével rendeztek többször nemzetközi esteket, ahol a különböző nemzetiségű hallgatók egy-egy standnál képviselhették az országukat, legyen szó nemzeti ételről, zenéről, táncról vagy egyéb érdekességről.  


És ami talán még ennél is nagyobb érdeklődésnek örvendezhetett, az úgy nevezett Sprachcafé. Az egyetemen hetente kétszer került megrendezésre, ahol az ingyenes kávé, tea, keksz fogyasztása mellett ültünk le beszélgetni a hallgatótársainkkal és bővíthettük német tudásunkat. A Sprachcafé egy másik változata, amikor különböző asztaloknál különböző nyelveken volt lehetőség kommunikálni egy anyanyelvű irányításával. Erre általában 1-2 hetente került sor, az egyik helyi klubban és legtöbbször 6-7 nyelv közül lehetett választani. Ha pedig valaki még emellett nyelvtanfolyam formájában is szerette volna a már meglévő tudását bővíteni vagy esetleg új nyelvekkel megismerkedni, az egyetem 17 (!) nyelven biztosított órákat. 


Regensburg valóban nem egy Budapest méretű város, de éppen ez miatt a családias hangulat miatt szerettem meg annyira. Míg a nagyvárosi egyetemeken sokkal kevesebb figyelem jut egy-egy hallgatóra, kevesebb közösségformáló programot szerveznek, és a legtöbb esetben a tanulóknak mindent maguknak kell intéznie, itt kivétel nélkül mindenkinek biztosítottak szállást, segítettek az ügyintézésben, a programoknak köszönhetően rengeteget utazhattam és egy nagyon jó kis közösség alakult ki a Erasmus-os diákok köréből. De természetesen az egyetemi programoktól eltekintve sem lehetett unatkozni.   A városban rengeteg az egyetemista, így a helyi buliknak is kultúrája van. Aki esetlegesen a tavaszi félévre menne, feltétlenül ajánlanám neki az úgy nevezett Maidult-ot, ami az Oktoberfest-hez hasonló fesztivál. És emellett azt is, hogy a lehetőségek szerint próbáljon meg minél több programon részt venni, hiszen ez a nyelvtanulás legeffektívebb módja és így ismerhet meg az ember egytelen félév alatt a világ minden tájáról új embereket. 

Ámbár én olyannyira megszerettem Regensburgot, hogy már tervezem a következő félévemet az egyetemükre, de biztos vagyok benne, hogy ha másik egyetemre esne a választásotok, akkor is rengeteg élménnyel gazdagodnátok a kint töltött idő alatt. Éppen ezért mindenkit biztatok, hogy éljen a lehetősséggel, mert ez egy ÖRÖK élmény marad. :)


Kedvet kapott pályázni? Aktuális pályázatunk határideje november 15. Részletek

1 kedvel
1313 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Alumni Ösztöndíjas

Harsányi Antal beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 november

Alumni Ösztöndíjas

Sipos Dorka Panni beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 október

Alumni Ösztöndíjas

Anik Virág beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 szeptember