Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Elhunyt Sárosi Bálint

In memoriam

-

2022.07.18

Életének 97. évében elhunyt Sárosi Bálint (BTK '49) magyar népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora.

Sárosi Bálint, Széchenyi-díjas magyar népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora 1925 első napján született az erdélyi Csírákoson. Felsőfokú tanulmányait az ELTE jogelődjén a Pázmány Péter Egyetemen végezte, 1949-ben magyar-román szakon szerzett doktori diplomát. Később Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi és zeneszerzés szakán szerzett diplomát Kodály Zoltán és Szervánszky Endre növendékeként. a teljes magyar nyelvterületen, illetve számos országban gyűjtött népzenét, többek között Etiópiában, Örményországban és Kuvaitban. 1966-ban védte meg a zenetudományok kandidátusi, 1990-ben pedig akadémiai doktori értekezését. 1991-ben címzetes egyetemi tanárrá avatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem. 2004-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Munkáját 1976-ban Erkel Ferenc-díjjal, 1993-ban MAOE-nagydíjjal jutalmazták. 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2000-ben pedig a Köztársasági Elnöki Aranyérmet. 2005-ben Széchenyi-díjban, 2007-ben Hazám díjban, 2012-ben Eötvös József-koszorúban, 2014-ben pedig Prima Primissima díjban részesült. 

Nyugodjék békében!

Forrás: orientpress.hu

 

kedvel
370 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

In memoriam

Elhunyt Borenich Péter újságíró, dramaturg, ELTE diplomás

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december

In memoriam

Meghalt Potápi Árpád János

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 október

In memoriam

Meghalt Kiss Ferenc népzenész

egy tag profilképe

Alumni Központ

16 október