Alumni Staféta - Haader Lea

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Haader Lea (BTK '70) a nyelvtudomány kandidátusa, az MTA Nyelvtudományi Intézet Nyelvtörténeti Osztályának egykori tudományos osztályvezetője, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék egyetemi docense kapta. 

Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő tevékenysége?

Nem túl jó emlék. Harmadik osztályban a tanító néni megbízott, hogy tízpercekben gyakoroljak nyelvtant (helyesírást) egy osztálytársammal. Ő viszont ezt egyáltalán nem akarta, konfliktus lett a vége. Látod, milyen nehéz tanítani? – mondta a tanító néni. 

Mikor döntötte el, hogy az ELTE-re jelentkezik? 

A gimnáziumban. Egy ideig a matematika szakot fontolgattam, de negyedikben – szerencsére – a magyar + idegen nyelv szak mellett döntöttem. 

Miért az ELTE-t választotta? 

A családi körülmények miatt fel sem merült, hogy más egyetemet válasszak. 

Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről? 

A leg-et nem tudom, több jó emlékem van. Állandó összetételű csoportokban jártuk végig az egyetemet, jó közösség alakult. A szisztéma hátránya volt viszont, hogy ezzel párhuzamosan nem létezett szabad tanárválasztás, a szemináriumvezetőket is központi elosztás alapján kaptuk. Nagyon jó emlék a Nyelvész Diákkör az előadásaival, nyelvjárásgyűjtő kirándulásaival. Tanárként pedig a speckollos műhelymunkákról vannak maradandó emlékeim. 

Egyetemi évei alatt ki volt a legmeghatározóbb személyiség, akivel megismerkedett?

Több kiváló tanárral találkoztam az egyetemen: Bárczi Géza, Abaffy Erzsébet, Péter Mihály és még többen, de a későbbiekre nézve elsősorban Benkő Lorándot említem. 

ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét? 

A diplomaszerzés után a Nyelvtudományi Intézetben ajánlott Benkő tanár úr néhány hónapos szerződést a Történeti-etimológiai szótárnál. Ezt a szerződést kezdetben félévente hosszabbítgatták, végül több mint negyven évig dolgoztam az intézetben. Az etimológiai szótári munka megfelelt a „bevezetés a kutatásba” stúdiumnak, kiváló iskola volt. 

Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott? 

Nehéz a felsőfokot kiutalni. Az öregkorra nézve: „Ha muszáj, akkor szívesen”. Akitől hallottam, annál ez a viszonyulás sikerrel vizsgázott.  

Mi volt pályáján a legmeghatározóbb élménye? 

Érdekes élményként ért, hogy egy kéziratos nyelvemlék – öt-hatszáz év távlatából is – milyen sokat képes elárulni a készítője személyéről. Ahogy az is, hogy a kéziratok hibái nem véletlenek, azoknak rendszere van, a kezekből a fejekbe lehet látni. Meg lehet állapítani például, hogy egy 16. századi szerzetes diszgráfiás (és ehhez társultan talán diszlexiás is) volt, vagy hogy bizonyos szövegbeli javítások nyelvi kontaktusjelenségekről vagy öregkori feledékenységről árulkodnak. 

Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi? 

Minden újonnan előkerült nyelvemlék nagy öröm. Most éppen előkerült egy eddig nem ismert magyar nyelvű nyelvemlékcsoport, benne ismerős kezekkel.

Sajnálom viszont, hogy a mechanikus látásmód és a számszerűség előtérbe helyezése a nyelvtörténetben is kezd egyeduralkodóvá válni. És hogy a fiatal kutatók témaválasztására a majdani hivatkozások kilátásai hatással vannak.   

Mi inspirálja Önt munkája során? 

Megtalálni azokat a fogódzókat a nyelvi jelenségek mögött, amelyek a korabeli nyelvi rendszer megismerésén túl a nyelvet használók életéről is vallanak. Gombocz Zoltánt idézve: „nem választani el a nyelvet a beszélő embertől”.  

Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen? Miért? 

Egykor élt kódexmásolókkal találkoznék szívesen. Ráskay Leával például, de többükkel is. Érdekelne, megfelelnek-e azoknak az arcképeknek, amelyek az írásaik alapján róluk megrajzolhatók. 

Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról? 

Hogy a nyelvészet nem egyenlő a helyesírási és a nyelvtani szabályokkal. A nyelvészet, a nyelvtörténet kutatásai által a nyelvet használó társadalomnak az élete és annak a változásai tárulnak fel – és ez hallatlanul izgalmas. 

Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei? 

Többnyire váratlanul, ráismerésként. Nem volt bennük semmi tipizálható: hol a kézirattárban, íróasztalnál, hol főzés közben, hol…  

Mik a jövőbeni szakmai tervei? 

Terveim lennének még, a kérdés inkább az, lesz-e idő hozzá? A nagyobb lélegzetűek: egy elmaradt kódexkiadás, az ómagyar hibatipológia összefoglalása, de mindig jönnek szembe váratlanul új, kisebb témák is. 

Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?

Leginkább ilyet érzek. Nyelv- és zenetanulás (főleg ókori nyelvek és hegedű).

Mi jelenti Ön számára a kikapcsolódást?

A teljes csend ritka pillanatai (pl. figyelni a felhőjárást). Családi kirándulások a hegyekben, olvasás, zenehallgatás.

Melyik a kedvenc országa?  

Nagyon szeretem Ausztriát, ahol egy hegyi faluban több mint harminc éve hosszabb időt töltünk el, Olaszországot, és visszavágyom Luxemburgba is, ahol csak egyszer jártam. De ha lett volna alkalmam beutazni a világot, biztosan mást is említenék.   

Mit üzen az ELTE jelenlegi hallgatóinak?

Hogy az egyetemi időt – ami soha vissza nem térő időszak – érdemes tudatosan intenzíven kihasználni. És hogy az ember közérzetét a szellemi jól-lét erősebben befolyásolja az anyaginál, ezért az álláskeresésben ezt a szempontot is ajánlatos mérlegelni.

VÉGÜL: Kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?

Madas Edit irodalom- és művelődéstörténésznek.

Előző staféta

A felhasznált fotót Haader Lea bocsátotta rendelkezésünkre.