Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal G. István László (BTK '97) József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense kapta. Ahogy arról korábban beszámoltunk, alumnusunk idén elnyerte az Artisjus Irodalmi Díjat, amely az egyik legjelentősebb hazai irodalmi elismerésnek számít.
Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/… stb.?
Verset tizenhárom éves koromban kezdtem írni, a szerelmes kiskamaszok hol zavaros, hol patetikus szövegeit, de emlékszem, úgy öt éves lehettem, amikor a nővéremnek lediktáltam egy szöveget, amit én versnek éreztem. Így szólt: "Mi van a hegyen túl? Hegy. / Hát azon túl? / Hegy. S a túli hegyen túl? / Mindenütt csak hegy, hegy." Szimbolikusnak érzem, hogy verstani doktori disszertációmban harminckét évvel később a szimmetriaábrák fraktálalakzatait megnézve mindenütt hegyeket láthatunk...
Mi volt pályáján a legmeghatározóbb élménye?
Most csak három dolgot emelnék ki a rengeteg fontos pillanat közül. Egyrészt tizenöt éves koromban, mikor apám a versmegmutatások gyereknek kijáró biztatásai után az Október című versemre egyszer csak egész más szemmel nézett. Ez a vers nyitja az első kötetemet. Aztán Apámmal és Simon Balázs költőtársammal a legmélyebb komplex beszélgetések. Végül nagyon fontos volt Tandori méltató elemzése a Hármasoltárok kötetemről, ami megerősített abban, hogy az út, amin járok, észrevehető és követhető.
Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?
Minden vers, amit megírok, és amiről úgy érzem, hogy jó, nagy ajándék és egyben sikerélmény. Mekkora dolog, hogy valaki az ajándékait könyvelheti el sikernek! Mert sosem lehetek büszke rá, ha egyszer ajándéknak tekintem mindet. Sikerélmények az egyetemi tanítványaim kedvező visszajelzései. Valamiért általában szeretik az óráimat. És ez rettenetesen nagy dolog, hogy a mindennapi munkám: öröm. Tehát fizetnek azért, ami nekem jó. Ezt nem lehet eléggé megbecsülni. A díjak is jól esnek, mert azok meg a pályatársak visszajelzései - megerősítenek. A frusztrációt a rengeteg határidő, késlekedés és ügyetlenkedés okozza. Meg persze az, amikor egy jónak gondolt szövegemről úgy két-három hét múlva úgy látom, hogy mégiscsak csapnivaló. Gondolkodás nélkül megy a kukába.
Ha az emberiség csak egy könyvet olvasna el az ön javaslatára, melyik lenne az?
A Biblia.
Mi inspirálja Önt munkája során?
A tudattalan és a tudatos késztetések elemezhetetlenül bonyolult összjátéka. Maga az írás tudattalan drive, de amit felkavar, ami a papíron látszani kezd, azt tudatos munkával kell hagyni dolgozni. A tudat itt szolgáló szerepbe kerül, nem diktálhat. De nem is vonulhat háttérbe - ez idegrendszeri zsonglőrmutatvány. Eliot szerint a rossz költő ott tudattalan, ahol tudatosnak kellene lennie és ott tudatos, ahol tudattalannak. De honnan tudhatjuk, hogy mit ne tudjunk?
Mi jelenti Ön számára a kikapcsolódást?
Kirándulás, erdőjárás, vízparti nézelődések, zongorázás, zenehallgatás, képek, festmények nézése, természettudományos ismeretterjesztő könyvek olvasása és legfőképp az ötéves fiammal, Boldizsárral az együtt töltött idő.
Milyen más területek érdekelték még szakterületén kívül?
Gimnazista koromban a matematika érdekelt, érettségiig emelt szinten tanultam a matematikát. Tizenhat éves koromig zenész szerettem volna lenni. Nyolc évet hegedültem, tizennégy éves korom óta zongorázom - tizenkét évesen énekeltem az Egyesült Államokban, Saint Paulban az operában - Mozart Varázsfuvolájának harmadik ifjú szopránszerepét. Aztán két éven át karmesteri ambíciókkal zeneelméletet is tanultam. Biológiai témájú könyveket is nagyon szívesen olvasok.
Ha biztosan tudná, hogy már csak egy hónap van hátra földi pályafutásából, mi lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?
Feleségemmel együtt elutazni a Szentföldre, Izlandra, Portugáliába, Örményországba és Grúziába. Ez persze nem fér bele egyetlen hónapba, úgyhogy bajban lennék....
Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?
Török Endre péntek esti szemináriumai Dosztojevszkijről. Nyelvészeti órák E. Abaffy Erzsébettel, Pusztai Ferenccel, Nádasdy Ádámmal. Első éves koromban rengeteg nagyívű beszélgetés az évfolyamtársaimmal, aztán a Láthatatlan Kollégium közege, az ott megélt komplex eszmecserék, amelyek kinyitották a világot a szemem előtt...
Idézze fel egy felejthetetlen vizsgáját!
A középkor-reneszánsz-barokk világirodalmi vizsgánk elolvashatatlan mennyiségű kötelező irodalmat írt elő. Valaki kiszámolta, hogy 100 oldal/óra sebességgel napi tizenkét órán át tizenhét év kellett volna ahhoz, hogy mindent elolvassunk. A frusztráció adott volt. Ehhez képest egész jó beszélgetés alakult ki a vizsgáztató és köztem a gallego költészetről és a spanyol reneszánszról, amihez semmit nem értek - s amit azóta teljesen elfelejtettem...
ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?
1997-től, diplomaszerzés után kilenc évet tanítottam a Toldy Ferenc Gimnáziumban. Anyám 1995-ben ment nyugdíjba - egy év kihagyás után bekerültem az ő szerepkörébe - persze egész másként viselkedtem tanárként, de mégiscsak a családi vállalkozás folytonosságát éltem meg az első munkahelyemen. Ahogy most az egyetemen pedig apám és nővérem útját járom, mikor világirodalmat, kortárs költészetet, verstant és kreatívírást tanítok.
Mik a jövőbeni szakmai tervei?
Minél több verseskötetet szeretnék megírni, ha ez megadatik. Emily Dickinson költészetéből annyi verset szeretnék a magam hangján és felfogásában lefordítani, amennyit érvényesnek érzek. Tervezem összeállítani az első esszékötetemet is.
VÉGÜL: kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?
A felhasznált fotót G. István László bocsátotta rendelkezésünkre.
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek