Karokon átívelő, széles körű továbbtanulási lehetőséggel várja az alapszakos diplomával már rendelkezőket az ELTE.
2023. február 15-ig lehet leadni a jelentkezést a 2023. ősszel induló mesterszakok képzéseire. Alábbi táblázatunkban arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az ELTE-n rengeteg olyan interdiszciplináris képzés van, melyek karokon átívelők, azaz másik karon megszerzett alapszakos diplomával is jelentkezhetők, ezáltal egy másik típusú tudást/szemléletmódot nyújt az alapképzésen szerzettekhez képest. A lista tartalmazza többek között a TÓK új mesterképzését, Kulturális mediáció szak néven,
Karokon átívelő mesterképzések 2023.
Hamarosan a hasonlóképp felvehető szakági továbbképzéseket is hozzuk frissítve - akárcsak tavaly – addig is tekintsék meg tavalyi összeállításunkat.
Valamint látogasson el az Egyetem nyílt napjaira, ahol még több információt érhet el a felsorolt képzésekről.
Jó böngészést kívánunk, és ne feledje: Örök diákjait tanulni is visszavárja az ELTE Alma Mater!
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek