BEAC és az ELTE Alumni Szervezet együttműködésének köszönhetően idén is a hallgatókra vonatkozó kedvezményes feltételekkel sportolhatnak az ELTE Öregdiák Szervezetében tagként regisztrált, korábban az egyetemen végzett hallgatók.
A korábbi évek tapasztalatai alapján a BEAC-ban szervezett sportágakat űzők között egyre több végzett hallgató is megtalálható, akik egyetemi tanulmányaikat követően is folytatják sporttevékenységüket a több mint 120 éves sportklubban.
A BEAC valamennyi szakosztálya, edzései nyitottak az ELTE-n végzett hallgatók számára is. Egyéni és csapat sportok, konditerem, egyetemi bajnokságok, aerobik, jóga, spinning, funkcionális edzések és további 40 sportág, valamint kimondottan öregdiákoknak szóló programok, események (pl. ELTE Alumni Kupa) várják az ELTE-n végzetteket.
A kedvezmény igénybevételéhez mindössze igényelniük kell az ELTE Alumni Kártyát.
A BEAC-os sportolási lehetőségekről, sportágakról a Sportolni szeretnék menüpontban lehet többet megtudni.
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek