ELTE Sikerek: Simó György

IC
JD
JG
AT
DO
résztvevős
ELTE Aula Magna
Egyetem tér 1-3.
1053 BUDAPEST
Egyetem tér 1-3. 1053 BUDAPEST

Térkép megtekintése

Online
A regisztráció határideje lejárt.

Az Egyetem hírneves volt hallgatói beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről, ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ. Előadónk, Simó György (BTK '97) kockázati tőkebefektető, az ELTE Alumni Alapítvány kurátora történelmet és szociológiát tanult.

Simó György szociológia diplomát szerzett az ELTE-n 1997-ben. A Tilos Rádió alapítója, majd a Filmvilág és a Magyar Narancs szerkesztője, újságírója. A magyar internetes média megszületésekor az Origo egyik alapítója, majd a több mint egy évtizedig a Magyar Telekom felsővezetője, a T-Online vezérigazgatója. Alapító tulajdonosa az innovatív technológiai cégek felfuttatásával foglalkozó Day One Capital-nek, és a 3D nyomtatással foglalkozó Freedee Printing-nek. 2023-ben alapítója az Eidolon Alapítványnak, melynek célja a privát fotográfia nemzetközi múzeumának létrehozása. Az ELTE Alumni Alapítvány kurátora. 

Előadásban a vállalkozói mentalitás magyarországi sajátosságait, a humán képzés fontosságát járja körül - az üzleti életben, életútján keresztül.

Mottója:

„Az ELTE szociológia szaka volt az a műhely, ahol végre felnőtt ember lettem. Itt találtam rá arra a szemléletre, amivel azóta is nézem és érteni próbálom a világot. A mindennapi élet szociológiája iránti érdeklődésem ott van a sokféle, nagyon különböző vállalkozás mögött, amibe belevágtam, a Tilos Rádiótól az internet terjesztésén, innovatív cégek támogatásán keresztül a mindennapok fotográfiájának kutatásáig.” /Simó György/

Időpont: 2023. november 15. 18:30

Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. 

A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött (ld. a plakát alatti gombot). Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. Utóbbi linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg emailben (utólag is megtekinthető).

Beszámolók a korábbi előadásokról: Lovász László, Tölgyessy Péter, Persányi Miklós, Nagy Tímea, Lackfi János, Béres József, Barabási Albert-László, Freund Tamás, Winkler Márta, Bojár Gábor, Stumpf István, Spiró György, Kolosi Tamás,Tardos Éva, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Hamar Dániel, Romsics Ignác, Jakab Zsuzsanna, Obádovics J. Gyula, Bányai Éva, Szathmáry Eörs, Juhász Árpád

Sorozatismertető 

Adatkezelési tájékoztató

kedvel
2234 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Előadások
Publikált: TáTK Alumni Tagozat, BTK Alumni Tagozat, GTK Alumni Tagozat

ELTE Aula Magna

Egyetem tér 1-3. 1053 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt események

hét.

10

febr.

Egyetem megnyitja kapuit: NMR- és Áramlás labor

ELTE Lágymányosi Campus

Budapest