42. Matematikus Hangverseny

A regisztráció határideje lejárt.

42. alkalommal kerül megrendezésre a Matematikus Hangverseny 2024. április 3-án 19 órakor az Egyetem dísztermében. Az ELTE oktatóinak és hallgatónak, valamint volt hallgatóinak ingyenes koncertjén kamarazenei művek keverednek a könnyedebb műfajokkal. Hagyományosan ekkor adják át a Gács András-díjat.

A koncertsorozat 1981-ben, a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumban indult el Szalkai István kezdeményezésére, akit megihletett a kollégiumban álló, zárható fedelű Estonia versenyzongora. A mára hagyománnyá vált rendezvényen matematikus hallgatók és oktatók kedveskednek zenével az egyetemi polgároknak, zenésztársaknak, barátoknak és rokonoknak.

A műsorban felcsendül a klasszikus zene számos műfaja, melyekkel humoros műsorszámok feleselnek, mindezek mellett népzene, néptánc és versmegzenésítés is szerepel repertoárban. Az előadásra fellépők is jelentkezhetnek legfeljebb 7 perces műsorszámokkal az alábbi e-mail-címen március 27-ig.

A rendezvény szünetében adják át a Gács András-díjat, amellyel 2017 óta az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő fiatal oktatók munkáját ismerik el.

A Hangverseny programja


Forrás: elte.hu

kedvel
212 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Estek

ELTE Aula Magna (Egyetem tér 1-3., I. em.)

Egyetem tér 1-3. 1053 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt események

hét.

10

febr.

Egyetem megnyitja kapuit: NMR- és Áramlás labor

ELTE Lágymányosi Campus

Budapest