Nappal is nulla fok várható december 1-jén, mégis népes mezőny rajtol el Balatonlellén, a Téli Vitorlás Versenysorozat első rendezvényén, a III. Mikulás regattán – adta hírül a likebalaton.hu.
Egy különleges versenyre számíthatunk, ahol ezúttal egy női egység valamint egy gyermekcsapat is indul. Összesen 12 gyerkőc jelentkezett a megmérettetésre, a legfiatalabb 5 éves, a legnagyobbak 13 évesek, ráadásul a legtöbben a Balaton környékéről érkeznek. Jönnek Tihanyból, Lovasról, Balatonfüredről, Siófokról, Balatonszabadiból, Veszprémből és Budapestről is fiatalok, akiket Litkey Árpád, a balatonudvari PÖFF Sportegyesület vezetője toborzott a téli versenyre, ami a Balatonon kuriózumnak számít.
Eddig one design kategóriában 13, open kategóriában 9 egység adta le a nevezését a szombati versenyre. Egyre több embert vonznak a hideg évszakban megtartott lellei megmérettetések. Tóth Balázs, a BL YachtClub vezetője szerint a versenysorozat népszerűségét az is jelzi, hogy sokan indulnak saját hajóval.
– Az eddigi években mi biztosítottuk a versenyhez a hajókat, idén viszont már openben kilencen jeletkeztek, tehát egyre többen tartják vizen yachtjaikat, hogy télen is használhassák és versenyezhessenek – mondta Tóth Balázs.
Divat lett a téli vitorlázás (Fotó: facebook/ BL YachtClub)
Ma már több olyan kikötő is van a Balatonon, ahol a vízkeringető rendszer garantálja, hogy ne fagyjon be a hajók körüli víz, így minden lehetőség adott a téli vitorlázásra. A BL YachtClub kikötőjében is egy ilyen keringető működik, így a téli futamok megtartását csak a tó befagyása, valamint a rendkívül erős, viharos szél akadályozhatja meg. Szombatra egyik sem várható, így a Mikulás regatta délelőtt 9 órakor elrajtolhat.
– Jól fel kell öltözni, akárcsak a síeléshez, kizárólag mentőmellényben lehet hajóra szállni és versenyezni – hangsúlyozza a főszervező, aki maga is a vitorlázók népes táborát erősíti. – Téli versenyt csak mi rendezünk a Balatonon, idén pedig már a Magyar Vitorlás Szövetség is partnerünk, ők is támogatják az eseménysorozatot. Nagyon jó csapat szokott összeverődni, elképesztően jó a hangulat, olyanok jönnek el általában, akik a Balaton és vitorlázás megszállotjai. Már nem csak egy hobbi háziversenyről beszélhetünk. Egyre komolyabbak a futamok, amit az is mutat, hogy tavaly ütközés és óvás-tárgyalás is volt – emelte ki Tóth Balázs.
A balatoni téli vitorlásversenyek szezonja tehát elindul a BL YachtClubban, a sorozat négy fordulóból áll:
III. Mikulás Regatta: december 1.
VI. Szilveszteri Regatta: december 31.
III. Farsangi regatta: 2019. február 10.
III. Tavaszi regatta: 2019. március 16.
A Téli Vitorlás Versenysorozat végén van egy összesítés azok számára, akik minden futamon részt vesznek, ugyanakkor minden egyes versenynek van külön eredményhirdetése, melyeken serleg- és éremdíjazás lesz.
December első szombatján egyébként rengeteg program várja még a vendégeket a BL YachtClubban. Forralt bor illat és karácsonyi hangulat lengi be a környéket. Egyszerre tartják meg ugyanis a IV. Balatonlellei Karácsonyi vásárt, és a II. Balatoni KÖR Adventi Gasztropikniket. Előbbiben 30 különleges kézműves árussal találkozhatunk, a gasztropikniken pedig 10 balatoni étterem, 12 borászat, 3 cukrászda és egy pálinkafőzde hívja kóstolóra az érdeklődőket, és mindenkit vár a víz mellett létesített korcsolyapálya is.
Forrás: http://www.vitorlazasmagazin.hu/mikulas-regatta-teli-idoben/
Megjegyzések2
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek