Interjú Selmeczi Szonjával, Az én ELTE-s történetem 2020-as pályázatának harmadik helyezettjével

A pandémia kezdetekor, 2020 tavaszán az ELTE Alumni Központ ismét meghirdette "Az én ELTE-s történetem" prózaíró pályázatot az ELTE Online és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével. Az online eredményhirdetésre 2021. április 8-án került sor. Az ünnepélyes díjátadó a tervek szerint 2021. december elején, az Aula Magnában lesz. A dobogósokkal interjút készítettünk, egyúttal pályázataikat is publikáljuk.

A jelenlegi és leendő ELTE Diplomások Alma Materükhöz köthető írásait szakértő zsűri bírálta el. Az online eredményhirdetésen a pályázók, a bíráló bizottság tagjai és a szervezők vettek részt. A dobogósok ajándékát és a résztvevők díszoklevelét az ELTE Alumni Alapítvány biztosítja. Az első helyezett egy Kindle e-book olvasóval, a második és harmadik könyvutalványokkal, míg a többi pályázó díszoklevelekkel lesz gazdagabb. Mindezeket a versenyzők az ünnepélyes díjátadó alkalmával, várhatóan 2021. december 3-án vehetik át az Aula Magnában megrendezésre kerülő ELTE Alumni Jótékonysági Est keretében. 

A harmadik helyezett Selmeczi Szonja (BTK '14) Bölcsész maradok című elbeszélésével állhatott fel a virtuális dobogó harmadik fokára.

Miért döntött az ELTE mellett, amikor egyetemet választott? 

2008-ban léptem be a felsőoktatásba, akkor még kommunikáció szakos hallgatóként egy magánfőiskolán, ugyanis újságíró akartam lenni. Azt hamar éreztem, hogy ez mégsem az én utam, valami tudományosabbra vágytam, úgyhogy a következő évet már az ELTE magyar szakán kezdtem. Egy ideig párhuzamosan jártam a két intézménybe, aztán a kommunikáció szakot leadtam. Tetszett, hogy az ELTE-nek van presztízse, rengeteg szakkal és tanulási lehetőséggel, és szerettem volna ehhez a közösséghez tartozni. Vonzott az is, hogy finn nyelvet is lehet tanulni – bár végül észt szakirányos lettem, amire egyébként az országban nem sok helyen lett volna lehetőségem. Az sem volt utolsó szempont, hogy a középiskolai tanáraim úgy beszéltek ELTE-ről, mint a nagybetűs Egyetem. Meghatározó élmény volt, amikor először léptem be az A épület ajtaján: azt éreztem, hogy végre jó helyen vagyok.

Volt/van kedvenc kurzusa? Melyik és miért? 

Van egy érdekes tendencia a magyar szakosok között: sokan érkeznek úgy a szakra, hogy középiskolában az irodalmat szerették jobban, az egyetemen viszont a nyelvészettel foglalkoznak szívesebben. Én is ezen diákok közé tartozom. Nagyon érdekeltek a nyelvészet gyakorlatiasabb területei: szociolingvisztika, dialektológia, pszicholingvisztika, imádtam a nyelvtörténetet, ahogy a szakirányos és a finnugrisztikai tárgyakat is. Amiket talán a legjobban szerettem, azok a tanmenetből kicsit kilógó tárgyak voltak: “Egy huszadik századi mitológia: Tolkien”, “Magyar tudományos-fantasztikus irodalom” vagy “A Magyar palinka” című nyelvészeti szakszemnárium, ahol pálinkafőzésen is részt vehettünk, a vizsga pedig pálinkakóstolás és -felismerés volt. Szerettem, amikor kicsit kiléptünk a szigorú tudományos keretekből és kicsit aktuálisabb, lazább dolgokkal foglalkoztunk. Részben a Tolkien kurzus hatására lettem például a Magyar Tolkien Társaság önkéntese, a mai napig segítek rendezvények szervezésében, és a társaság magazinját, a Lassi Lauriét én tördelem és az egyik főszerkesztője is vagyok. 

Elolvasom a díjnyertes pályaművet

Hány egyetemi történetet idézett fel a prózaíró verseny híre láttán? 

Sok kisebb epizód is eszembe jutott, egészen az első, még nem hivatalos magyar szakos találkozótól kezdve a gólyatáboron, kollégiumi napokon át a diplomaosztóig. Annyi izgalmas dolog történt velem, hogy nem tudtam csak egyet kiválasztani. Pont ezért sűrítettem a sok kis élményt egy írássá. Kicsit féltem is, hogy egy nagy katyvasz lesz belőle, aminek se füle, se farka, de valamennyire talán vissza tudtam adni, milyennek éltem meg az egyetemi éveket. Jó szívvel emlékszem arra az időszakra, sokszor hiányzik is. Főleg a kollégium nyüzsgése.

Hogyan hat(ott) Önre a pandémia időszaka? Inspirálta, hogy többet foglalkozzon az írással? 

Sajnos nem inspirált túlságosan. Próbáltam írni, de gyakran elkapott a «minden mindegy» érzés, és nem bírtam semmi értelmes dologgal foglalkozni. Írás helyett inkább sokat olvastam, Gyarmati Fanni naplóját a nagy lezárások alatt olvastam el, és több olyan könyvre is jutott idő, amikre korábban nem. Sokéves projekt számomra az “Asimov összes” olvasása, ami tíz igen vaskos kötetet jelent – tavaly rövid idő alatt kettővel is végeztem. Volt pár év, amikor magamhoz képest keveset olvastam, a pandémia kezdete óta viszont legalább elalvás előtt mindig olvasok egy kicsit. 

Egyébként egész jól tudtam menedzselni az életem a járvány alatt is: otthonról dolgozom bő egy éve, online járok nyelvórákra munka mellett, és egy fotós oktatást is elkezdtem, ahol végre elkezdődtek a gyakorlati órák, úgyhogy nem unatkozom. Van néhány elkezdett írásom, ezeket mindenképpen be akarom fejezni, és ötleteim is vannak újabb novellákra. 

Mi lesz az első könyv, amelyet megvásárol az ajándék könyvutalványával? 

Nagyon örülnék, ha új regénnyel jelentkezne Sofi Oksanen, az ő írásait nagyon szeretem, de nem tudok róla, hogy várható lenne idén bármi a finn írónőtől. 

Mostanában a magyar szépirodalom, ezen belül is a női szerzők és az írófeleségek felé kezdett fordulni az érdeklődésem. Engem is meglepett, hogy sok írófeleség maga is írt, ez valamiért nincs a köztudatban. Régóta szemezek a “Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában” című könyvvel, ami Júlia gyermekeivel való levelezését mutatja be. Nagyon izgalmasnak ígérkezik, valószínűleg ezt fogom megvenni.  

Pályázati kiírás

Eredményhirdetés