Az ország legjobb kara az ELTE TTK lett, egyetemünk a hallgatói létszám bővülése miatt összesítésben a második helyen áll a 2025-ös rangsorban.
A HVG november végén hozta nyilvánosságra a 2025-ös évre vonatkozó egyetemi rangsorát, amelyben 26 magyar felsőoktatási intézményt listáztak. A rangsorban nem szerepelnek a jellemzően művészeti képzést nyújtó, illetve az 500 hallgatónál és 25 oktatónál kisebb létszámmal működő intézmények.
Az idén huszadik alkalommal összeállított magyar rangsor a hallgatói és oktatói kiválóság alapján értékeli az egyetemeket. Az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával rendelkező felvettek aránya, valamint a középiskolai versenyeken helyezettek aránya alapján mért hallgatói kiválósági listát továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti, itt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a második, a Semmelweis Egyetem a harmadik helyre került.
A hallgatók összlétszámát, az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát vizsgáló oktatói kiválósági rangsorban idén a Szegedi Tudományegyetem, a BME és a Debreceni Egyetem került a dobogóra. Az ELTE itt az ötödik helyen szerepel, mivel a hallgatói létszám dinamikus növekedését nem tudta követni a minősített oktatók számának emelkedése, így az egy oktatóra jutó hallgatók száma 16-ról 20-ra emelkedett.
Az összesített eredmények alapján a hazai felsőoktatás legjobb intézményei sorrendben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem. Az ELTE az összesített második helyezés mellett a tudományos fokozottal rendelkező oktatók száma alapján (1268 fő) a vezető helyen szerepel.
Karok rangsora
A HVG rangsor készítői külön is értékelték ország 120 egyetemi karát. Itt az összesített eredmények alapján idén is megőrizte vezető helyét az ELTE Természettudományi Kar, amely hallgatói kiválóságban az első, oktatói kiválóságban az ötödik a részrangsorban. A Bölcsészettudományi Kar az összesített lista ötödik helyezését szerezte meg.
Képzési területek
A rangsorban 14 képzési terület szerint is listázták Magyarország vezető intézményeit a nappali képzéses hallgatói kiválóság alapján, ezek közül az ELTE – képzési portfoliójának megfelelően – tíz területen (bölcsészettudomány, gazdaságtudomány, informatika, jog, műszaki képzések, művészetközvetítés, pedagógusképzés, sporttudományok, társadalomtudományok, természettudomány) területen került be a legjobbak közé.
A bölcsészettudományi területen az ELTE PPK első, az ELTE BTK harmadik helyen szerepel, míg gazdaságtudományokban az ELTE GTK, informatikatudományokban pedig az ELTE IK állhatott a dobogó második fokára.
A jogászképzésben az ELTE ÁJK lett az ország vezető felsőoktatási intézménye, a művészetközvetítési területen a BTK bronzérmes lett, pedagógusképzésben pedig két ELTE-s kar is szerepel a dobogón: az ELTE Tanárképző Központ az első, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar pedig a második helyet szerezte meg.
Sporttudományokban az ELTE PPK az ország második legjobb képzőhelye, egyetemünk a társadalomtudományokban szintén kétharmados többséget szerzett az élbolyban, ahol a Társadalomtudományi Kar a második, a Bölcsészettudományi Kar pedig a harmadik helyre került. A természettudományokban évek óta az ELTE TTK vezeti a rangsort, a lágymányosi kar idén is megőrizte első helyét ezen a tudományterületen.
Olvassa el további rangsoros híreinket!
Forrás: elte.hu
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek