Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Glücklich Vilma, az egyetem első női hallgatója

Általános Tudnivalók

-

2019.03.08

Egyetemünk első beiratkozott női hallgatója, Glücklich Vilma 1896 februárjában kezdte meg tanulmányait az ELTE-n. Későbbi munkatársa szerint „mindig mulatva mesélte, milyen furcsán bámultak rá férfikollégái, ha egymaga nő beült a padba.” Középiskolai tanárképesítő vizsgát letette 1897-ben.

A nők egyetemi tanulmányainak szellemi elődjének tekintjük Hugonnai Vilmát is, aki 1897-ben vehette át orvosi diplomáját a Budapesti Tudományegyetemen. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő húsz évig küzdött azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon. 

Beérkező levelek alapján az alábbi listát állítottuk össze az elsők között végző nőkről:

 

Név
Egyetem neve
Egyetemi tanulmányok vége

Czeke Marianne
az első női könyvtáros az Egyetemi Könyvtárban 
Budapesti Tudományegyetem
1906
Götz Irén Júlia
Magyar vegyész, egyetemi oktató, kémiai szakíró
Budapesti Tudományegyetem
1911
Csapody Vera
magyar fizikus
Budapesti Tudományegyetem
1913
Láng Júlia
Magyar pszichoanalitikus
Eötvös Loránd Tudományegyetem
1916
Hermann Alice (született: Cziner Alice)
Budapesti Tudományegyetem
 
Balogh Jolán
Magyar művészettörténész,Szakterülete közé tartozott a reneszánsz művészet, a középkori magyar és külföldi szobrászat, az itáliai-magyar művészeti kapcsolatok, valamint az erdélyi művészet.
Pázmány Péter Tudományegyetem
1923
Telkes Mária
Magyar származású amerikai tudós, feltaláló, a napenergia kutatásának egyik úttörője
Budapesti Tudományegyetem
1920
Urr Ida
Költő, orvos
Pázmány Péter Tudományegyetem
1927
Kozmutza Flóra Emília
Gyógypedagógus, pszichológus, francia-német-magyar szakos középiskolai tanár
Pázmány Péter Tudományegyetem
1931
Péter Rózsa
Magyar matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
Budapesti Tudományegyetem
1927
Dömötör Tekla
Néprajzkutató, néprajztudós, a történelem (néprajz) tudományok doktora, tanszékvezető egyetemi tanára
Pázmány Péter Tudományegyetem
1936
Mérei Vera
Logopédus, gyógypedagógus, főiskolai tanár
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola
1938

BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNUNK!

kedvel
1584 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Általános Tudnivalók

Diplomaosztók 2024 nyár

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 június

Általános Tudnivalók

Diplomaosztók 2024. tél

egy tag profilképe

Alumni Központ

22 január

Általános Tudnivalók

Diplomaosztók 2023 nyár

egy tag profilképe

Alumni Központ

30 május