Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Felavatták Csapody Vera emlékművét a Füvészkertben

Hírek

-

2024.06.05

Csapody Vera (TTK 1913), az első magyar botanikusnő munkássága előtt tisztelgő, interaktív köztéri műalkotást avattak 2024. június 3-án az ELTE Füvészkert bejáratánál. 

Csapody Vera (1890-1985) 1908-ban külön engedéllyel iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem (mai Eötvös Loránd Tudományegyetem) matematika-fizika szakára, ahol 1913-ban szerzett diplomát. Ezzel vélhetően az első 10 nő között van, aki Egyetemünkön, ill. annak jogelődjén végzett. Ezt követően rövid ideig az egyetem fizika tanszékén gyakornokoskodott, majd a Sacre Coeur Sophianum katolikus leánygimnáziumban tanított több mint három évtizeden át. Az utolsó 10 évben a gimnázium igazgatója volt. 1950-ben a Természettudományi Múzeum Növénytárának alkalmazás nélküli dolgozója, majd muzeológusa, később tudományos főmunkatársa lett. 

Édesapja és festő nagybátyja biztatására kezdett el rajzolni-festeni, növényrajzoló tehetséget Jávorka Sándor Kossuth-díjas botanikus egy akvarelljeiből készült kiállításon ismerte fel, és felkérte készülő könyve illusztrálására. Ezt követően 40 évig dolgoztak együtt. Nevükhöz kötődik többek között a A magyar flóra képekben. Iconographia Florae Hungaricae, valamint a Erdő-mező virágai. A magyar flóra színes kis atlasza és a Kerti virágaink. Közép-Európai dísznövények színes atlasza. 1932-ben „Mediterrán elemek a magyar flórában” című dolgozatával doktori fokozatot szerzett a szegedi Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. 

Élete során számtalan, tudományos igényű növényrajzot készített nem csak magyarországi, hanem az egész Kárpát-medencéből gyűjtött növényekről. Neve a nemzetközi botanikában is ismert, emellett több díjjal is elismerték munkásságát.

Mivel élete nagy részében a VIII. kerületben, a Baross utca 4. szám alatt lakott és alkotott, ezért a tevékenységének emléket állító köztéri műalkotás elkészítésére két évvel ezelőtt nyílt pályázatot írt ki a Józsefvárosi Önkormányzat. Ezt Kálmán Mátyás és Czingáli Zoltán közös koncepciója nyerte el: egy részletes növényillusztrációkból álló interaktív mozaikkép, amely Csapody Verát ábrázolja. A képkeret két oldalán két tárcsát helyeztek el, amivel egy nagyítót lehet mozgatni, hogy az egyes festmények részleteit közelebbről is meg lehessen csodálni.


Forrás: hazipatika.comwikipedia.org

Felhasznált fotó: Telenkó Zsombor - Józsefvárosi Önkormányzat

kedvel
370 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Hírek

Commentaries to the Buddhāvataṃsaka-sūtra

AI

Alumni International

03 október

Hírek

A levéltári középkori oklevélgyűjtemény elérhető az EDIT-ben

egy tag profilképe

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

02 október

Hírek

Harmadik Kor Egyeteme 2024/25.

egy tag profilképe

Alumni Központ

25 szeptember