ELTE Alumni Családfák - Barczáné Buvári Ágnes

Az ELTE Alumni családfák interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akiknek felmenői, és/vagy leszármazottai, egyéb rokonai is ide vagy az ELTE jogelődjeire jártak és így többgenerációs kötődésük van Alma Materükhöz. ELTE Alumni családfa néven indult a korábban meghirdetett Generációk az ELTE-n kérdőívünkre épülő interjúsorozat. A kérdőívre folyamatosan várjuk az újabb válaszokat. Az interjúsorozat kérdéseire ezúttal Barczáné Buvári Ágnes (TTK '70) válaszolt, akinek édesapja (BTK '41) és édesanyja (BTK '41) is az ELTE-n végzett.

Mennyiben befolyásolta egyetem választását az, hogy felmenői az ELTE-re jártak?

Miután szüleim mindketten a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett középiskolai tanárok voltak, családunkban természetes volt, hogy tanulni, egyetemet végezni kell, és a természettudományos érdeklődés is. (Ez nem jelentett kényszert, egyik testvérem nyelvész lett.) Az Egyetem pedig elsősorban az ELTE-t jelentette, esetleg, mivel akkoriban Pécsett laktunk, a Pécsi Tudományegyetemet, de ott akkor csak orvosi és jogi kar volt. Az is Budapest mellett szólt, hogy itt voltak rokonaink. Szóba került még Veszprém, de amikor megtudtam, hogy az ELTE-n van (nem mérnöki, hanem kutató) vegyész szak, egyértelmű lett, hogy oda jelentkezem.

Milyen egyetemi történeteket meséltek Önnek felmenői?

Meséltek az akkori tanulmányi/tárgyfelvételi rendszerről, ami gyökeresen különbözött a mi kötött tanulmányi rendünktől, nagyjából a mostanihoz hasonlított. Emlegették a nagy professzorokat, a fizikáról Tangl Károlyt, Rybár Istvánt, hogy a Fizikai Intézetet a Trefort-kerti D-épületben még Eötvös Intézetnek hívták. Nekem megható érzés volt ugyanazokba az épületekbe, termekbe járni, ahova a szüleim is jártak, és akkor még (1965-70) a háborús károk helyreállításán túl lényegében ugyanolyanok is voltak, és különösen megfogott, amikor az ottani nagy előadóteremben az egyik padba bevésve láttam ezeket a neveket: TANGL és RYBÁR (azóta sajnos lefestették).
Ortvay Rudolfot, és általában az elméleti fizikusokat "kriptaszökevények"-nek titulálták.
A matematika legnevezetesebb professzora Fejér Lipót volt, fiatal asszisztense Szász Pál. Fejér Lipót már öreg volt, Lipi bácsinak emlegették. Róla mesélték a következő kis történeteket:
"Az előadóterembe belépve már az ajtón kívül elkezdte mondani: Méltóztassanak helyet foglalni, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim!"
"Egyszer előadás közben a táblánál valami hosszabb levezetésbe belebonyolódott (aki próbálta, tudja, mennyivel nehezebb közel állva a függőleges táblán valamit áttekinteni). Egy darabig nézte, aztán megszólalt: Kérem, tisztelt hallgatóság, belesültem."
"Egy többtagú bizottság előtti vizsgán egy hölgy nagyon gyengén szerepelt, és az elnök meg akarta buktatni. Mire Fejér Lipót: Kérem, Elnök úr, ne buktassuk meg ezt a kisasszonyt, úgyis férjhez megy, láttam, van egy állandó koefficiense."
A matematika-fizika szakosoknak valamennyi kémiát is kellett hallgatniuk. Anyám ezt a híresen jó oktató Gróh Gyulánál vette föl, és annyira megszerette, hogy el akarta végezni a kémia szakot is, gyakorlatokra is járt (ugyanoda, ahol én is tanultam és később dolgoztam) csak egy betegség miatt kellett abbahagynia. Apámnak viszont valaki Bugarszkyt ajánlotta, aki szárazabb, elméletibb ember volt - ő aztán nem is szerette a kémiát.

Mi az, ami legjobban megfogta ezekben a történetekben?

A professzorok és hallgatók egymás iránti kölcsönös tiszteletének a légköre, és az idős professzor embersége.

Ön melyik karon (karokon)/szakon (szakokon) szerzett oklevelet?

A Természettudományi Karon, vegyész szakon.

Milyennek ítélte meg az egyetemi életet?

Olyan értelmű és mértékű "egyetemi élet", amit a maiak elvárnak (rendszeres bulizás) nemigen volt, de nem is hiányzott. Elsősorban tanultunk. Átlagosan heti 35 kontakt óránk volt (egyszer csak 32, de volt 40 is), és egy-egy laborjegyzőkönyv elkészítése (még 4 alapműveletes zsebszámológép sem volt, csak logarléc, ábrázolás pontonként kézzel, mm-papíron) olykor fél napot, vagy több féléjszakát is igénybe vett. A vizsgákra rendszerint tankönyvből, jegyzetből készültünk, de néha nem volt más, csak amit magunk jegyzeteltünk az előadásokon. Ilyenkor néhányan összeültünk, és így egészítettük ki a hiányos jegyzeteinket. Viszont rendeztünk évente egy vagy két nagy "évfolyambulit", rendszerint az Eötvös Klubban (régebben és ma megint Centrál Kávéház) komoly műsorral, a tanulmányi kalandok, vizsgák, oktatók tréfás megéneklésével, zenével, tánccal. És voltak hivatalos tanulmányi kirándulások, gyárlátogatással, de igazi kirándulással (pl. a Bükkben 3 nap) is egybekötve. És volt néhány önállóan szervezett csoportkirándulás is (a gyakorlatokra nagyjából állandó összetételű csoportokban jártunk). Persze voltak kisebb kollégiumi társaságok is, akik ott gyakrabban szórakoztak, de semmi esetre sem az állandó bulizás volt a jellemző (néhány éve magam hallottam, amint az egyetemről eljövőben két hallgató arról beszélt, hogy milyen rossz ez az egyetem, két hétben ha egy jó buli akad!). Végül is ezek, a közös munka, a vizsgák előtti csoportos várakozások úgy összehozták a kb. 70 fős évfolyamot, hogy azóta is ötévenként rendszeresen találkozunk. Sajnos az 50 éveset a járvány miatt nem tudtuk megtartani, helyette csak most a nyáron volt egy egyszerűbb összejövetel, de így is összejöttünk 24-en.

Miért szeretett az egyetemre járni?

Mert tanulni akartam, és szerettem az Egyetem légkörét, ahol a régi nagy tudósok, professzorok szelleme vesz körül. Úgy éreztem, itt valami jobb, emelkedettebb világ van, mint kívül. A Múzeum körúti épületekben akkor nem tarkabarka, harsány plakátok voltak a falakon, hanem tudósok, professzorok képei, esetleg régebbi diákok tablói. (Ez ma a Lágymányoson már nincs meg.)
És néha azt mondtam, amiért érdemes az egészet végigcsinálni, annak a négy-öt fél napnak a felszabadultsága egy vizsgaidőszakban, amikor egyheti megfeszített tanulás után az ember sikeresen túl van egy vizsgán, és aznap már nem csinál semmit. Sajnálom a mostani hallgatókat, hogy őket ettől az érzéstől megfosztja, hogy többnyire írásbeli vizsgák vannak, és nem tudják meg az eredményt rögtön.

Írja meg egy emlékezetes történetét hallgató korából!

1. Az ásványtani előadóban (Múzeum krt. 4/A, Szabó József terem) a szigorú, nagy tudású, de emberséges Székyné Fux Vilma docens asszony óráján egyik évfolyamtársunk talált a pad alatt egy száraz zsemlét. Hajtogatott hozzá papírból egy szabályos kis dobozt, és ellátta szabályos felirattal, ahogy az ásványokat a gyűjteményben szokás: "az ásvány neve: pékiparit; lelőhely: pad alatt" stb., és az óra közben körbeadta a teremben. Látni lehetett, hol jár, majd' beestünk a pad alá a nevetéstől. Szegény Székyné zavartalanul folytatta az előadást.
2. Egyszer a kolloidkémiai laborgyakorlat éppen Mikulás napjára esett. Erre a tanszék fiatal oktatógárdája készített mindegyikünk számára egy "rendkívüli ismeretlent": kis lombikokban névre szólóan citromléből kevés alkohollal, fűszerekkel készült finom ital volt. (Ilyet manapság nem lehetne megcsinálni.)

Mennyiben tudta hasznosítani tanulmányait volt munkahelyén?

Teljes mértékben (persze nem mindent), részben azt tanítottam magam is, hiszen egy fél év kihagyással az ELTE Analitikai Kémiai Tanszékén dolgoztam.

Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelen szakmáját választja?

Lehet, hogy latin szakra mentem volna, mert a gimnáziumban szerettem a latint, és egy versenyen olyan eredményt értem el, hogy felvételi nélkül mehettem volna. De abban távlatilag nem láttam perspektívát.

ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?

Akkoriban a végzés után 3 hónapon belül kötelező volt elhelyezkedni, különben "közveszélyes munkakerülőnek" számított az ember. Voltak álláspályázatok, ilyen révén mehettem volna az egyik gyógyszergyár analitikai laborjába. A IV. év után volt 6 hét kötelező üzemi gyakorlatunk, ezt a Csepeli Fémmű analitikai laborjában töltöttem, és hívtak oda is. Mivel tudtam, hogy ez csak átmeneti lesz, ezt választottam. Az egyetemi szakdolgozati témavezetőm ugyanis meghívott az Analitikai Tanszékre gyakornoknak, így 1971. februárjától ott dolgoztam, és 46 év után onnan mentem nyugdíjba.
Tapasztalat: az egyetem közben végzett szakmai munka sokat segíthet az elhelyezkedésben, kapcsolatok szerzésében. (De nem szorgalmi időszakban! Azt mindenképpen ellenzem, hogy a tanulás mellett, a tanulás helyett dolgozzanak a hallgatók!)

Körkérdések, interjúlehetőségek