Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Elhunyt Török László ókortörténész

In memoriam

-

2020.09.23

Életének 80. évében elhunyt Török László Széchenyi-díjas ókortörténész, régész, núbiológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – közölte az MTA hétfőn.

Török László, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének kutató professor emeritusa, az ókori Núbia történetének, régészetének és az ókori Egyiptom hellenisztikus művészetének nemzetközileg elismert tudósa volt. Szeptember 17-én érte a halál.

Török László 1964-ben csatlakozott az MTA Régészeti Kutató Csoportjához, melynek előbb intézetté, majd kutatóközponttá való átszervezését követően élete végéig aktív munkatársa maradt. Érdeklődése doktori értekezésének témája, a kora Árpád-kori kőfaragványok díszítőrendszere felől hamar a késő ókori Egyiptom művészete felé fordult, melyhez későbbi tudományos pályafutása alatt mindvégig újra és újra visszatért – olvasható Bollók Ádám régész méltatásában.

Hamarosan bekapcsolódott a Régészeti Kutató Csoport munkatársai által az UNESCO programjának keretében az Asszuáni-gát építése előtt feltárt emlékanyag feldolgozásába. E munka miatt mélyült el az akkor születőben lévő új tudományág, a núbiológia művelésében, melyből életművének jelentős része kinőtt. Olyan nagyszabású és meghatározó jelentőségű tudományos vállalkozások kötődnek a nevéhez, mint a Núbiáról szóló ókori írott forrásokat kritikai kiadásban, bő tudományos kommentárokkal közzétevő négykötetes forrásgyűjtemény, a Meroitikus Királyság egyik fővárosában, Meroé városában folyó ásatások tudományos feldolgozása és kiadása vagy éppen Núbia késő ókori történeti és régészeti emlékeinek átfogó értékelése.

Mindeközben sohasem távolodott el attól a tudományterülettől, amely Egyiptomba vonzotta. Több mint fél évszázadon keresztül rendszeresen tett közzé tanulmányokat és monográfiákat a késő ókori Nílus-völgy művészeti emlékeiről. Kutatásai megkoronázásaként 2005-ben nagy sikerű kiállítást rendezett a magyar közönség számára a Szépművészeti Múzeumban A fáraók után: a kopt művészet kincsei Egyiptomból címmel. Ehhez elkészítette a bemutatott emlékek elemző katalógusát, amelyből kinőve megírta a késő ókori Egyiptom művészeti emlékeit összefoglalóan tárgyaló modern szintézist. Núbiológiai és koptológiai munkásságát összekötve részletesen foglalkozott a Nílus-völgy hellenisztikus kori régészeti és művészeti emlékeivel.

Az ókortörténész a Seuso Kutatási Projekt és a Seuso Munkabizottság vezetője volt.

A Széchenyi-díjas ókortörténész kutatómunkájának több mint fél évszázadon át az MTA BTK Régészeti Intézet adott otthont; emellett mindvégig szoros munka- és baráti kapcsolatot ápolt a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének kutatóival és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyiptológia Tanszékének munkatársaival. Meghívásukra évtizedeken keresztül tanított az egyetemen, hosszú éveken keresztül oktatott vendégprofesszorként a Bergeni Egyetemen is. Munkásságát számos díjjal és elismeréssel méltatták itthon és külföldön egyaránt.

Forrás: Librarius

kedvel
319 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

In memoriam

Elhunyt Borenich Péter újságíró, dramaturg, ELTE diplomás

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december

In memoriam

Meghalt Potápi Árpád János

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 október

In memoriam

Meghalt Kiss Ferenc népzenész

egy tag profilképe

Alumni Központ

16 október