Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Elhunyt Kertész György

In memoriam

-

2024.07.25

2024. július 23-án, 97 éves korában elhunyt Kertész György (TTK '50) hidrobiológus, az ELTE Természettudományi Karának egykori oktatója, az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar Biológiai Tanszékének korábbi vezetője, a közszeretetnek örvendő Vízipók-csodapók rajzfilmsorozat forgatókönyvének írója. 

Kertész György 1950-ben szerzett természetrajz-földrajz szakon tanári diplomát Egyetemünkön, majd még ebben az évben a Természettudományi Kar Állatrendszertani Tanszékén gyakornok lett, ahol aztán 37 éven át volt oktató és tudományos munkatárs. "1987-től 1992-ben történt nyugdíjba vonulásáig az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara Biológiai Tanszékének vezetőjeként Állatrendszertan, Állatföldrajz, Ökológia és Evolúció előadásokat és gyakorlatokat tartott. Nyugdíjasként tanított Debrecenben és Nyíregyházán is. 2000-ben az ELTE rektorától aranydiplomát vett át. " - olvasható a diafilm.hu oldalon. Egész életében sokrétű munkát végzett: a Fővárosi Csatornázási Művek laboratóriumai, halgazdaságok, haltenyésztési telepek részére, emellett speciális vizsgáló módszerekkel részt vett a BM Bűnügyi Laboratóriumának munkájában is. 

Nevéhez kötődik a három szériát, összesen 39 epizódot megélt közkedvelt mese, a Vízipók-csodapók. Ennek forgatókönyvét Bálint Ágnessel együtt írta a Magyar Televízió megrendelésére.

Nyugodjék békében!


Forrás: index.hudiafilm.hu

Felhasznált fotó: 10perc.hu

kedvel
314 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

In memoriam

Elhunyt Borenich Péter újságíró, dramaturg, ELTE diplomás

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december

In memoriam

Meghalt Potápi Árpád János

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 október

In memoriam

Meghalt Kiss Ferenc népzenész

egy tag profilképe

Alumni Központ

16 október