91 éves korában elhunyt Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa, az ELTE Diplomása.
Jelenits István 1932. december 16-án született Berettyóújfalun. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 1955-ben elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakát. Még ebben az évben belépett a piarista rendbe, 1959-ben Egerben pappá szentelték. 1960-tól oktatói tevékenységet folytatott piarista gimnáziumokban, majd a rend Kalazantinum hittudományi főiskoláján, illetve 2000-től ennek utódintézményében, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. 1985 és 1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt. Ezt követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétikatanára, tanszékvezetője, majd professor emeritusa. 1995 óta elnöke a Pilinszky János Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Számos írása jelent meg a Szentírásról, Jannus Pannoniusról, Pilinszky Jánosról és más témákról folyóiratokban. Összegyűjtött írásait az Új Ember Kiadó öt kötetben jelentette meg. Élete folyamán több kitüntetésben is részesült, így többek között 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1999-ben Eötvös József-díjat, 2000-ben Trefort Ágoston-díjat, 2001-ben Széchenyi-díjat, 2003-ban Prima díjat, 2012-ben pedig Corvin-láncot vehetett át. 2014-ben Budapest díszpolgára címet kapott.
Nyugodjék békében!
Forrás: index.hu, hu.wikipedia.org
Felhasznált kép: Mandiner / Földházi Árpád
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek