Elhunyt Honti Mária az ELTE Alumni Alapítvány egykori kurátora
Honti Mária 1962-ben szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Gyakorlótanítását az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban végezte, ettől kezdve egészen 1992-ig az iskolában dolgozott. 1966-ban megbízott vezető tanári kinevezést kapott magyarból, később tíz éven át (1981-től 1990-ig) a gimnázium igazgatója volt. Emellett hosszabb időn át oktatta az egyetemen az irodalomtanítás metodikáját, a Tanárképző Főiskolai Karon pedig magyar nyelvészeti szemináriumokat vezetett.
Megalakulásától kezdve 2017-ig tagja volt az ELTE Alumni Alapítvány kuratóriumának.
1990-ben közoktatási helyettes államtitkár lett, később a Fővárosi Önkormányzatnál főosztályvezetőként, majd 1994 és 1998 között az MKM közigazgatási államtitkáraként dolgozott. Nyugdíjba vonulása után évekig az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakértő tanácsadójaként, emellett az Országos Köznevelési Tanács megbízásából a tankönyvi albizottságban dolgozott. 1999-től 2007-ig a Közoktatási Szakértők Országos Egyesületének elnöke volt. Tevékenysége elsősorban az új érettségi vizsgarendszer fejlesztéséhez és a tanártovábbképzéshez kötődött.
Magyar nyelvi tankönyveit és tanári kézikönyveit éveken át használták, esszéi és tanulmányai többek között az Irodalomismeret, a Pannonhalmi Szemle, a Holmi, a Tiszatáj, az Alföld és a Parnasszus folyóiratokban jelentek meg. Irodalmi munkásságának egyik fő és általa kiemelkedően kedvelt területe Nemes Nagy Ágnes költészete volt.
Tevékenységét számos díjjal ismerték el: Kiváló Pedagógus (1978); Apáczai Csere János-díj (1988); Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem (1998); Trefort Ágoston-díj (1999), a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2004), „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díj (2015).
Honti Máriát az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium saját halottjának tekinti és emlékét kegyelettel megőrzi.
Forrás: elte.hu
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek