Hosszan tartó betegség után fiatalon elhunyt Bényi Ildikó műsorvezető, bemondó az ELTE TÓK diplomása.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett magyar–orosz szakon 1992-ben, majd elvégezte a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán a magyar nyelv és irodalom szakot. A Magyar Rádió bemondói-műsorvezetői tanfolyamát 1993-ban, a Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamát 1995-ben fejezte be. Több éven keresztül tanított az ELTE Tanárképző Főiskolai Karon Magyar Nyelvtudományi Tanszékén helyesírást, beszédművelést, nyelvhelyességet, retorikát. Ezzel párhuzamosan 1993-tól dolgozott a Magyar Televíziónál mint bemondó, majd mint műsorvezető. A nagy sikerű Önök kérték kívánságműsornak a műsorvezetője volt 1997-től 2025-ös haláláig. Először 1997. március 30-án, húsvétkor köszöntötte a nézőket a kívánság műsor háziasszonyaként. Emellett a Magyar Rádióban vezette 1993–1995 között a Szülőföldünk című műsort. 2006 óta a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom erkölcsi támogatója és a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe volt.
Nyugodjék békében!
Forrás: wikipédia

Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek