A köszöntők után Garai Imre vezetésével körbejárhattuk a nagyteremben található, az épület és a Collegium történetét bemutató kiállítást. Az intézmény 1895-ben alakult és egész története szorosan egybefonódik a magyar középiskolai tanárság modern értelmiségi szakmává alakulásával, professzionalizációjával: a „tudós tanárok” nevelése iránti elkötelezettség az Eötvös Collegium alapításától fogva tetten érhető képzési cél. Első épülete Pesten, a Csillag utcában (ma Gönczy Pál utca) volt, majd 1910-ben épült meg az Alpár Ignác tervezte Ménesi úti épület, mely ma is otthont ad a Collegium intézményének. Ma a collegisták kétharmad részben a Bölcsészettudományi Kar, egyharmad részben pedig a Természettudományi Kar, az Informatikai Kar, illetve a Társadalomtudományi Kar hallgatói közül kerülnek ki.
A tárlatvezetés után Horváth László idegenvezetése következett, amelyet az udvaron kezdtünk meg, majd lementünk az egykori légópincébe, melyet az intézmény egykori igazgatója, Szabó Miklós építtetett. Ennek köszönhetően a II. világháború alatt egy diák és oktató sem vesztette életét, annak ellenére, hogy az épületet súlyos károk érték. Ma többek között itt van az úgynevezett „Estike-klub”, amit a régi kazánház területén alakítottak ki. Ezt követően a felsőbb szintekre vezetett az utunk, ahol felmehettünk az egykori csillagvizsgálóba, majd átmentünk a két szárnyat összekötő, galamb-lakta sötét padláson, igazi kis kaland volt!
Utolsó előtti állomásunk a könyvtár volt, amit Markó Veronika könyvtáros mutatott be. Hallhattunk a könyvtár történetéről és még olyan könyvet is láttunk, amelyet a világháború alatt átlőttek. A kollégisták mellett az intézet munkatársai kölcsönözhetnek innen könyveket, azonban a könyvtár állománya bárki számára elérhető helyben olvasási lehetőséggel.
Az eseménnyel párhuzamosan az idén jubiláló Eötvös Collégium is szerezett a korábbi és jelenlegi collegistái részére egy szakmai Alumni találkozót, melynek keretében az EMK séta résztvevőit is meghívták egy közös ünneplésre, kötetlen találkozóra, így finom szendvicsekkel kedveskedtek a séta résztvevőinek is.
Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket Horváth László igazgató úrnak, Markó Veronikának és Garai Imrének a szíves fogadásért és a nagyszerű vezetésért.
Képek 25
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek