Az ELTE Sikerek előadás-sorozat vendégét másodszor várjuk külföldről, az első Barabási Albert-László volt. Most Tardos Éva érkezik hozzánk az USA-ból, hogy beszéljen munkásságáról, jelen törekvéseiről és megossza velünk gondolatait karrier építésről, értékekről, sikerről, valamint az Egyetemi kötödéséről.
Tardos Éva matematikus a pályafutása során a tudományterületén belül többször váltott témát, jelenleg játékelmélettel, és a gépi tanulás határterületével foglalkozik.
Sokakat foglalkoztat a kérdés, vajon a matematika inkább bölcsészettudományi, vagy természettudományi terület-e? Az ELTE Diplomások körének rendezvényén hamarosan alkalom nyílik erről is elgondolkoznunk. Az előadó friss üzenete:
„Nagyon egyetértek Einstein mondásával, hogy a tudományos siker csak 1%-ban keletkezik inspirációból, 99%-a izzadságból jön. Ahhoz, hogy a sok kísérletezésből, és 99% sikertelenségből mégis siker is legyen, kitartásra, és sok támogatására van szükség. Nekem nagy szerencsém volt abban, hogy az évek során sokan segítették és támogatták a pályámat." /Tardos Éva/
Tardos Éva 1981-ben végzett az ELTE TTK-n. Fordulatokban gazdag szakmai életének jelenlegi állomása - 1989 óta - a Cornell Egyetem.
Várunk mindenkit szeretettel az előadáson 2020. február 19-én az Aula Magnában. Az esemény ingyenes, csak regisztrációhoz kötött.
Képek 1
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek