Gólyavári Esték: Rembrandt mint drámaszerző
Az előadás rendhagyó módszert javasol a nagy holland festő mitológiai és bibliai tárgyú festményeinek/rézkarcainak (historie) szemlélésére és újraértelmezésére. Abból a hipotézisből indul ki, hogy Rembrandtban – fölöttébb kivételes módon – kétféle tehetség talált egymásra: egyfelől a jól ismert festő és rajzoló zsenialitása, másfelől a drámaíróé és színpadi dramaturgé, ami viszont alig-alig reflektálódik a művészettörténeti irodalomban.
Minthogy a képekről való hagyományos diskurzus az ábrázolt elbeszéléseket hajlamos az "ikonográfiai tárgy" absztrakciójaként sematizálni, gyakran nem vesszük észre, ahogy a festő a készen talált, zárt-epikus elbeszéléseket – önkéntelenül is Arisztotelész Poétikájának szellemében – rendre nyitott végű, itt és most-megtörténő drámai eseményekké formálja át.
Hogy összetett sorsfordulatok ábrázolása állóképeken is lehetséges legyen, Rembrandtnak a képszínpadi bonyolítás merőben újszerű szintaxisát kellett kidolgoznia, amelyben kulcsszerep jut a formába beépített ún. implicit nézőnek. Valós befogadóként ennek a szerepnek kell megfelelnünk ahhoz, hogy a dráma a mi részvételünkkel, mintegy a szemünk láttára, mégis a maga jogán játszódhasson le. Az előadásban két-három esettanulmány szolgál a "Rembrandt-dramatológia" alaptéziseinek igazolására.
Rényi András az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének professzora, aki 1977-től sokoldalú oktatói és kutatói tevékenységével gazdagította az egyetem életét.