Egyetem megnyitja kapuit - Magyar Matematikai Múzeum

HS
ZP
KR
MF
LE
résztvevős
A regisztráció határideje lejárt.

Vár a MaMa: új helyszínre látogat az Egyetem megnyitja kapuit sorozat! Rendhagyó módon hétfőn, 2022. október 17-én 18:00-tól tartjuk meg következő sétánkat, amely Lágymányosra vezet, a Magyar Matematikai Múzeumba (MaMa), ahol a matematika kézzelfogható szépségeivel ismerkedhetnek az érdeklődők. 

A matematika nem csak egy tantárgy, amit a középiskolában a fél osztály utált! Valójában manapság a matematika igen sok területen megjelenik, amelynek alapja egészen az ókorig visszavezethető. A MaMa (Magyar Matematikai Múzeum) célja bemutatni a matematika szépségeit, varázslatait, érdekességeit több ezer éves történetét, mindezt kari hovatartozástól függetlenül, mindenki számára izgalmasan! A múzeum alapítója, és az este szakvezetője Holló-Szabó Ferenc alumnusunk, az ELTE TTK Matematika Tanszékének adjunktusa, barátságos stílusával bárkit ámulatba tud ejteni, és mindezt úgy, hogy a matematikáról beszél. 

Ha pedig szakmailag is érdekelt a matematikában, mindenképpen jöjjön el, hiszen a gyűjtemény folyamatosan bővül, fejlődik. Ha van ötlete hogy a matematika területéről, mit érdemes feldolgozni és kiállítani, bátran ossza meg, számítanak a véleményére.

Hogyan jött létre a Matematikai Múzeum?

"Az 1990-es évek elején kezdődött a történet, a Középiskolai Matematikai Lapok (KÖMAL) éppen akkor volt száz éves, én ekkor kerültem az ELTE-re. Eredetileg a KÖMAL teljes feladatanyagát fel akartuk dolgozni, amikor láttuk, hogy a száz év során az ország legjobb matematikusai küldtek megoldásokat, egy feladatra gyakran hat-hét féle különböző megoldás is érkezett. Azonnal rájöttünk, hogy hatalmas nemzeti kincs van a kezünkben. Gyűjtés és rendszerezés közben derült ki, hogy vannak olyan feladatok, amelyek alkalmasak arra, hogy matematika szépségeit bemutathassuk." - írja Holló-Szabó Ferenc, a MaMa honlapján. 

További érdekességekért olvassa el az alábbi interjút, amelyből többek között az is kiderül, mennyire szoros a kapcsolat a matematika és a humán tudományágak között.

A rendezvény ingyenes, de ne felejtsen el regisztrálni, illetve külön örömmel fogadjuk a hozzájárulásokat a MaMa változatos tevékenységéhez: pl. hajlítható színes műanyag (!) szívószál, hurkapálca, ragasztó, színes ceruza, origami papír formájában - illetve szabadon bármi, aminek valami köze lehet a matematikához.

kedvel
938 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Egyetem Megnyitja Kapuit

ELTE Lágymányos Északi Tömb 1. emelet

Pázmány Péter sétány 1/A. 1117 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt események

hét.

10

febr.

Egyetem megnyitja kapuit: NMR- és Áramlás labor

ELTE Lágymányosi Campus

Budapest