Alumni Staféta

Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése?

Gyerekként még szerepeltem. Országos Kazinczy-verseny kiemelt első díjasa voltam, végigversenyeztem az iskolai éveimet versmondóként komoly megyei és országos eredményekkel, voltam diákszínjátszó magyar és francia nyelven. Van egy magnókazettánk 3 éves koromból: kb. félórányi dal és mondóka. Állítólag kiraktam egy sámlit a szoba közepére, ráálltam, és előadtam a repertoáromat a családtagoknak. Aztán 3-4. osztályosként már nagy operarajongó voltam. Föltettem otthon a kedvenc operáimat, beöltöztem, és végigjátszottam a darabot valamelyik főszereplő bőrébe bújva, énekelve. Amikor életemben egyszer felvételiztem színész szakra, már tudtam, hogy nem ez az én utam. Mégis kellett mindez ahhoz, hogy rendező legyek. Jó, ha a rendezőnek van tapasztalata arról, mi hogy zajlik a másik oldalon – a színpadon.

Melyik a kedvenc regénye?

Bulgakov: A Mester és Margarita
Thomas Mann: Doktor Faustus

Milyen zenét szeret hallgatni?

Igazi mindenevő vagyok, műfaji korlátaim nincsenek, de mindig a minőséget keresem. A kedvenc vállalt elfogultsággal, életre szólóan a Queen és az opera.

Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott?

Egy fájó szerelemi történetben mondta nekem a férfi: „Majd jövök. Ne várj!” Megtanultam, hogy hogyan lehet elvárások nélkül működni – akár emberi, akár munka viszonylatban. A másik mondatot Szinetár tanár úr mondta egyszer: „Mindent szabad, amivel nem bántasz másokat.” Ezt a szabadságfokot még nem értem el – jó lenne a megfelelési kényszereimtől megszabadulni.

Mi a kedvenc idézete?

„Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor – ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.”
(József Attila: Eszmélet)

Mi jelenti Ön számára a pihenést!

A gyerekeimmel együtt szabad levegőn lenni. Nem órára ébredni. Nem figyelni, mennyi az idő.

Mivel foglalkozott volna, ha nem a költészetet választja?

Ha a szüleim álmait követem, talán leginkább orvos lettem volna, ha nem csábít el a színház, akkor magyar vagy franciatanár, netán irodalmár. De nem lett egy olyan mániám, szenvedélyem sem, amire feltettem volna az életem. Pontosabban a színház lett az – az emberek és történeteik, a viszonyok, a szituációk rendszere és működése. Ezért lettem rendező. A kutatásban való elmélyedést, egy téma minél alaposabb megvizsgálását az ELTE-n tanultam. Csak aztán más témát választottam.

Most tudta meg biztos forrásból, hogy egy hónap múlva lesz a világ vége. Mit lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?

Nem tudom, bele lehet-e ebbe törődni, és egy hónapon át tétlenül várni, hogy bekövetkezzen... Az biztos, hogy a családomtól egy percet sem szeretnék távol tölteni többé.

Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?

Pár hónapja az éjszaka közepén kellett elhagynunk a lakásunkat a házban terjedő füst miatt, három kislányunkat ébresztve. Én a telefonomat vittem, férjem a laptopot (az enyém elromlott, neki akkor vettünk pár napja újat) és az éppen épülő házunk munkálatai miatt otthon tartott nagyobb mennyiségű készpénzt. A gyerekeknek kabátot kaptunk le a fogasról, és vittük az autó kulcsát, hogy beülhessünk, amíg  várni kell...

Mi a legvonzóbb dolog a hűtőszekrényében?

A dijoni mustár – Dijonból. És az apukám főzte meggylekvár.

Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen?

Shakespeare bármelyik bolondjával.

Véleménye szerint melyik a legaktívabb évtized egy ember életében?

Nekem először a 20-as éveim voltak. Aztán 36-tól mostanáig – és még mindig tart: amióta gyerekeim vannak.

Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?

Életem legintenzívebb és legélménydúsabb időszakát töltöttem az Eötvös József Collegiumban. A külön felvételi során válogatott vidéki egyetemisták számára menedék volt a Ménesi úti épület a főváros forgatagában, családias légkörben éltünk, és az ELTE-re is csak ritkábban jártunk, mivel az óráink kb. felét a collegiumi szakműhelyek keretében föl tudtuk venni. Az egyetemi tanulmányaink mellett időm meghatározó részét áldoztam az itt alapított amatőr színházi csoportra, a Drámakörre. Ez hozta a fordulatot az életembe, emiatt felvételiztem végül harmadévesen a Színművészeti Egyetemre. Mindkét tárgyból OKTV-győztesként, felvételi nélkül választhattam az ELTE magyar és francia szakát 18 évesen, mégsem a bölcsészet lett egy életre a szenvedélyem. Hálás vagyok a sorsnak azért az alapozásért, amit a BTK adott színházi pályámhoz. Hálás vagyok, mert Géher István tudós dramaturgiáján edződhettem a Collegiumban, és hálás vagyok, mert kiváló fiatal tudós játszótársaim tágították számomra a világot a Drámaköri előadásokat létrehozva. Végül hálás vagyok, mert a gimnáziumi francia nyelvű diákszínjátszás után a Drámakör és a Collegium is a színházcsinálás olyan közösségélményét nyújtotta, amit professzionális működésem során is a pálya legnagyobb erejének tartok. Bár közel tíz évig jártam az ELTE BTK-ra, bár magyar szakon már csak egyetlen vizsgám lett volna hátra az abszolutóriumig, sem magyar, sem francia szakon nem szereztem diplomát. Mégsem érzem kitérőnek az egyetemi éveket, sokkal inkább elkerülhetetlen része voltak annak az útnak, ami a rendezői pályára vezetett. Az itt szerzett tudás, az egyetemi tanáraimmal és a hallgatótársakkal való kapcsolat nélkül közel sem érezhetné magam intellektuálisan felvértezve a színházi világban. 

Milyen hasznos útravalót kapott Alma Materében?

Szabó T. Annához csatlakozva idézem az Eötvös Collegium jelmondatát: „Szabadon szolgál a szellem.”

Végül: kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?

A jelöltem Etesi Gábor, elméleleti fizikus. A legendás Eötvös Collegista ‘tanár urak’ egyike, akit csak felsőbb évfolyamos társaim elbeszéléseiből ismertem, személyesen alig volt szerencsém hozzá, mégis felnéztem rá. 

Előző Staféta
ELTE Alumni