Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Volt hallgatóink a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Hírek

-

2023.09.28

2023. szeptember 28. és október 1. között 28. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A nemzetközi könyves világ egyik fontos eseményének ezúttal is a Millenáris ad otthont. A fesztiválon idén is számos volt hallgatónk kötete lesz megtalálható, illetve akár személyesen is találkozhat velük egy-egy program alkalmával. Alább az ELTE Diplomások dedikálásai között szemezgethet.

A négynapos Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel és számtalan programlehetőséggel várja az irodalom- és könyvbarátokat. Az ünnepélyes megnyitóra szeptember 28-án 16 órakor kerül sor a Nemzeti Táncszínházban. Az idei fesztivál díszvendége a népszerű amerikai sci-fi író, John Scalzi, aki a Budapest Nagydíjat is átveheti a főváros főpolgármesterétől. 

A díszvendég ország ezúttal Hollandia, amelynek standján számos tematikus és kerekasztal-beszélgetésre, felolvasásra számíthatunk. A rendezvénynek aktív szereplői az ELTE Néderlandisztikai Tanszék oktatói és hallgatói, akik moderátorként, meghívott szakértőként vagy műfordítóként, társszervezőként vagy segítőként lesznek jelen. Emellett a Könyvfesztivál keretében szeptember 29-én pénteken kerül sor az Európai Írótalálkozóra az Európa Pontban.

A szervezők ezenkívül író-olvasó találkozókkal, felolvasásokkal, dedikálásokkal, könyvpremierekkel és számos további érdekes programmal várják az érdeklődőket, a legkisebbeknek pedig külön szekcióval, Gyermek(b)irodalommal készülnek a Millenáris D épületében. 

SzerzőDedikálás időpontja és helyeKiadó
Kiss Gy. Csaba
szeptember 29. 17:00-19:00, K3 stand
Nap Kiadó

október 1. 16:00, K2 standNap Kiadó
Szörényi László
szeptember 29. 17:00-19:00, K3 stand
Nap Kiadó
Lichter Péter
szeptember 29. 19:00, B2 stand
Scholar Kiadó
Marék Veronika
szeptember 30. 10:00, D3 stand
Móra Kiadó

október 1. 10:00, D2 stand
Pagony Kiadó
Závada Péter
szeptember 30. 11:00, B56 stand
Magvető Kiadó
Berg Judit
szeptember 30. 12:00, D10 stand
Pagony Kiadó

október 1. 11:00, Dedikáló pont millenáris D épület
Lampion Könyvek
Rakovszky Zsuzsa
szeptember 30. 14:00, B56 stand
Magvető Kiadó
Obádovics J. Gyula
szeptember 30. 15:00, B2 stand
Scholar Kiadó

október 1. 10:00, B2 stand
Scholar Kiadó
Csányi Vilmos
szeptember 30. 15:00, B77 stand
Open Books
Gál Vilmos
szeptember 30. 15:00-17:00, Millenáris B épület galéria
Historycum Kft.
Jakupcsek Gabriella
szeptember 30. 16:00, B14 stand
21. Század Kiadó
Janosov Milán
szeptember 30. 17:00, B77 stand
Open Books
Hazai Kinga
szeptember 30. 17:00, K8 stand
Magyar Napló Kiadó
Vámos Miklós
szeptember 30. 18:00, B56 stand
Athenaeum Kiadó
Szabó T. Anna
szeptember 30. 18:15, B56 stand
Corvina Kiadó

október 1. 13:00, B56 stand
Magvető Kiadó
Nádasdy Ádám
október 1. 12:00, B56 stand
Magvető Kiadó
Dragomán György
október 1. 13:00, B56 stand
Magvető Kiadó
Spiró György
október 1. 14:00, B56 stand
Magvető Kiadó
Bereményi Géza
október 1. 15:00, B56 stand
Magvető Kiadó
Szécsi Noémi
október 1. 15:00, B56 stand
Magvető Kiadó
Háy János
október 1. 17:00, Morcsányi Géza terem Millenáris B épület
Európa Könyvkiadó


További dedikálások volt hallgatóinkkal

További információ és részletes program


Forrás: bookfestival.hu

Felhasznált kép: bookfestival.hu

kedvel
633 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Hírek

For the third time, ELTE has supported its outstanding researchers.

AI

Alumni International

20 december

Hírek

Már a 65. tehetséget támogatja az ELTE Alumni Alapítvány

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Hírek

Válogatás a főbb híreinkből, cikkeinkből - 2024.

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december