Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

ÚtOn Alumni konferencia

Beszámolók

-

2020.09.18

Az ELTE PPK Interkulturális Pszichológia és Pedagógia Intézetének végzett hallgatói online alumni konferenciát szerveztek 2020. szeptember 4-5. között magyar és angol nyelven. A konferencia az ELTE Alumni Központ Tagozati Támogatásával valósult meg. 

A konferencia rendhagyó módon online térben, Zoomon zajlott. Már a pénteki napon rögtön előadásokkal kezdődött a program. A konferencia előadásai, workshopjai és poszterei segítségével a szakmai lehetőségeket, kihívásokat és az egyéni karrierutak kérdéseit járták körbe. Az egyes szekciók betekintést nyújtottak egy-egy társadalmi, pszichológiai, pedagógiai témába. A szervezők az elfogadásról, sokszínűségről, oktatásról, jövőről, kommunikációról való közös gondolkodásra hívták az érdeklődőket. 

Szombati napon sor került a megnyitóra, ahol a szervezők köszöntették a résztvevőket, majd Pataky Csilla az Alumni Központ vezetője is szólt néhány szót az alumni törekvésekről és ő is köszöntötte a résztvevőket. A megnyitó beszédek után folytatódtak a beszélgetések.

A konferencia az online térben valósult meg, ami szokatlan, de nagyon sok lehetőséget is nyújtó helyzet volt. Számos résztvevő személyesen nem tudott volna eljönni,  de így élőben jelentkeztek be volt hallgatóink és az érdeklődők a világ minden tájáról, így Koreából, Törökországból, Németországból is. 

Esemény


kedvel
435 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december