Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Továbbra is az ELTE a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény

Általános Tudnivalók

-

2019.04.10

A tavalyinál is több, összesen 24.764 fő jelentkezett az Eötvös Loránd Tudományegyetem képzéseire, közülük 13.459-en első helyen jelölték meg Magyarország évek óta legnépszerűbb egyetemét. Kiemelkedően sikeres az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete, ahol a tavalyi jelentkezők számához viszonyítva közel kétszer többen tervezik felsőoktatási tanulmányaik megkezdését, illetve folytatását. A jelentkezők száma a Bölcsészettudományi Karon is nőtt a tavalyi évhez képest.

Míg az egyetem karainak és önálló képzési egységeinek többségére a tavalyival nagyságrendileg megegyező számban érkeztek jelentkezések, addig a Gazdálkodástudományi Intézet adatai 2018-hoz képest ugrásszerű emelkedést mutatnak: tavaly első helyen 661 fő, míg 2019-ben már 1115 fő adta be ide jelentkezését, szintén első helyen. Ugyancsak növekedett az Állam- és Jogtudományi Karra jelentkezők létszáma (2018-ban összesen 2583, 2019-ben 2711 fő), emelkedett továbbá a Bölcsészettudományi Karra (összesen 4785 / 4870 fő) és az Informatikai Karra jelentkezők száma is (összesen 2747 / 2857 fő). Az országos szinten népszerű képzések iránti növekvő érdeklődéssel párhuzamosan a tanárképzés tekintetében visszaesés tapasztalható. 

Ahogy azt a számok is mutatják, az ELTE a felsőoktatási piacra is egyre jellemzőbb versengésben képes volt megőrizni vezető pozícióját. Mindezt elsősorban hallgatóink minőségi és piacképes tudás iránti elkötelezettségének, oktatóink elismertségének és felkészültségének, valamint képzéseink magas színvonalának köszönhetjük. A ma publikált jelentkezési adatok visszaigazolják azt is, hogy az egyetem képzéseit népszerűsítő marketingkommunikációs aktivitásaink ugyancsak hatékonyan támogatták kitűzött céljaink elérését. 

Forrás: ELTE BTK


kedvel
469 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Általános Tudnivalók

Diplomaosztók 2024 nyár

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 június

Általános Tudnivalók

Diplomaosztók 2024. tél

egy tag profilképe

Alumni Központ

22 január

Általános Tudnivalók

Diplomaosztók 2023 nyár

egy tag profilképe

Alumni Központ

30 május