Életének 93. évében elhunyt Tersztyánszky Ödön (ÁJK '57), az Alkotmánybíróság volt tagja, aki alkotmánybírói esküje előtt három évtizeden át polgári bíróként tevékenykedett.
Tersztyánszky Ödön 1929. október 8-án született Budapesten, középpolgári családban. Édesapja az 1928. évi nyári olimpiai játékokon kardvívásban egyéni olimpiai bajnoki címet szerzett, de tagja volt az aranyérmes magyar kardcsapatnak is.
Tersztyánszky Ödön jogi tanulmányait a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán végezte, de az egyetem alatt, 1951-ben kitelepítették, majd évekig csak gyári segédmunkásként dolgozhatott, ezért jogi diplomáját csak 1957-ben tudta megszerezni. 1959-ben nevezték ki bíróvá. 1972-től a Fővárosi Bíróságon, 1977-től a Legfelsőbb Bíróságon működött polgári bírói ügyszakban, és elsősorban vagyonjogi, szerzői és iparvédelmi ügyeket tárgyalt. 1990 júniusa és 1999 júliusa között volt az Alkotmánybíróság tagja.
Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Tersztyánszky Ödön személyében gyászolják a bírói hivatás elhivatott gyakorlóját, az alkotmánybírósági eljárás jogát kidolgozó munkatársat, az Alkotmánybíróság volt tagját. Nyugodjék békében!
Forrás: origo.hu, index.hu, alkotmanybirosag.hu
Kép forrása: index.hu
comments0
To read and add comments please sign in!
Suggested Articles