Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Meghalt Iszlai Zoltán

In memoriam

-

2023.01.02

Életének 90. évében, hosszú betegség után 2022. december 20-án meghalt Iszlai Zoltán József Attila-díjas író, költő, műkritikus, könyvtáros, Egyetemünk alumnusa. 

Iszlai Zoltán 1933. november 7-én, Szegeden született, gimnáziumi éveit az egri Ciszterci Gimnáziumban töltötte, majd 1957-ben végzett az ELTE BTK könyvtár szakán. 

"1957–1959 között Debrecenben könyvtárosként dolgozott. 1959–1961 között az Országos Széchényi Könyvtárban a Magyar Nemzeti Bibliográfia szerkesztője, 1965–1968 között az Új Könyvek megalapítója,1968–1972 között felelős szerkesztője, 1972-től az Élet és Irodalom rovatvezetője volt.

1984–1990 között a Film Színház Muzsika főszerkesztője, a lap 1990-ben történt megszüntetéséig. 1997 és 2000 között a Magyar Közlekedés olvasószerkesztői feladatát látta el. A Magyar Rádióban másfél évtizedig írt kritikákat szórakoztató filmekről és könyvekről, szerkesztette a Könyvek és századok című kultúrtörténeti sorozatot, amiért a Magyar Rádió nívódíját is megkapta. Közben elkészült a Magyar könyvek – Magyar századok című esszékötet, amely később bölcsész egyetemisták ajánlott olvasmánya lett. Lírája változatos, a verselési bravúroktól az „antilíráig” sokféle hangon alkotott." - írja az index.hu

Nyugodjék békében!

Forrás: index.hu


kedvel
388 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

In memoriam

Elhunyt Borenich Péter újságíró, dramaturg, ELTE diplomás

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december

In memoriam

Meghalt Potápi Árpád János

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 október

In memoriam

Meghalt Kiss Ferenc népzenész

egy tag profilképe

Alumni Központ

16 október