Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Fehér Boldizsár nyerte az idei Margó-díjat

Kitüntetések

-

2019.10.11

 Fotó: Szilágyi Lenke


Az idei Margó-díj tízes hosszúlistája után a három jelöltre szűkített rövidlistáján Fehér Boldizsár (BTK '18) Vak majom című regénye, Mucha Dorka Puncs című regénye és Moesko Péter Megyünk haza című novelláskötete szerepelt.  A zsűri (Antal Nikolett, Czinki Ferenc, Gaborják Ádám, valamint Valuska László) döntése alapján az 500 ezer forinttal és szakmai támogatással is járó Margó-díjat ebben az évben

FEHÉR BOLDIZSÁR Vak majom 

című regénye nyerte – jelentette be Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál főszervezője.

Fehér Boldizsár Vak majom

Fehér Boldizsár 1992-ben született, Budapesten él. 2018-ban végzett az ELTE művészettörténet és filozófia szakán. Írt forgatókönyvet és színdarabot, a Vak majom az első regénye, melyet 2018-ban a Magvető Könyvkiadó adott ki. „Sziszüphosz voltam, akitől elvették a kövét” – mondja magáról Fehér Boldizsár regényének főhőse. Sorsa a boldogtalanság tökéletes receptje: anyja elhagyja, apja bekattan, a felesége pedig már a nászéjszaka után lelécel. Viszont alig huszonnégy évesen már a Forbes magazin címlapján szerepel, mint a világ leggazdagabb multimilliárdosa. Igaz, mindezért semmit se kell tennie. A Vak majom egy kifordított fejlődésregény, a főszereplő ugyanis megkap mindent, mégis összeomlik az élete. Érdekes módon azonban éppen ez mozdítja ki abból a céltalan állapotból, amibe kényelmesen belesüppedt. Az alapvető életfilozófiája ugyanis sokáig az, hogy ha nem csinál semmit, nem is ronthat el semmit. Csakhogy a világ nem így gondolja, saját felelősségére pedig csak az ébreszti rá, hogy belekeveredik egy nagyon bizarr pszichológiai kísérletbe, amelyet két Nobel-díjas boldogságkutató talált ki. Fehér Boldizsár regényébe itt olvashatnak bele

 

Idén már ötödik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amely nemcsak a pályakezdő írókat szeretné középpontba helyezni, de egyúttal a kortárs irodalmat és az olvasást is népszerűsíti. A tíz legjobb könyv a zsűri ítélete szerint Fehér Boldizsár, Forgács Péter, Jassó Judit, Mesterházy Balázs, Moesko Péter, Mucha Dorka, Nemes Péter, Novics János, Pungor András és Vass Norbert munkái voltak. 

Margó-díj 2019

A Margó-díj kiemelt támogatója idén a Bookline, a Zeppelin és az Aegon Művészeti Díj. A nyertes a díjjal 500 ezer forintot, kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap. A Bookline idén 15 millió forint értékű médiatámogatással járul hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez. 2019-ben összesen 34 könyvet jelöltek a kiadók. 

Margó-díj

A Holtverseny című regényével 2015-ben Totth Benedek, Szűz Mária jegyese című könyvével 2016-ban Milbacher Róbert, 2017-ben Szöllősi Mátyás Váltóáram című novelláskötete nyerte el a legjobb első prózakötetesének járó Margó-díjat, 2018-ban Mécs Anna: Gyerekzár című műve kapta az elismerést.

 

Forrás: Litera

kedvel
901 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Kitüntetések

Rátz Tanár Úr életműdíj 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

12 december

Kitüntetések

Prima Primissima díjat kapott Lajos Józsefné, ELTE Diplomás

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december

Kitüntetések

Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díjat és Juhari Zsuzsanna blogdíjat kaptak diplomásaink

egy tag profilképe

Alumni Központ

26 november