Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Elhunyt Harmathy Attila

In memoriam

-

2022.09.01

Életének 86. évében, 2022. augusztus 30-án elhunyt az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar nagy hatású professor emeritusa, korábbi dékánja, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Harmathy Attila 1937. április 20-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végezte, emellett tanult a Cambridge-i Egyetem nyári tanfolyamán, valamint elvégezte a Strasbourgi Összehasonlító Jogi Egyetem négy évfolyamát. 1962-től 1992-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársi, főmunkatársi, tudományos titkári, osztályvezetői, majd igazgatóhelyettesi munkakörben. Az egyetemen negyedéves egyetemista kora óta tanított. 

1974-ben másodállású, majd főállású docensi munkakört látott el, 1982-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 2007 óta professor emeritus volt. 1990 és 1993 között dékáni tisztséget töltött be. Meghatározó szerepet játszott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a doktori képzés megindításában; 1993 és 2003 között az ELTE Jogtudományi Kara Doktori Tanácsának elnöki feladatait is ellátta. 

A hazai tudományos képzési rendszer fejlesztését, a tudományszervezési feladatok ellátását szívügyének tekintette, ahogyan oktatási feladatainak ellátását is. Utóbbiakat teljes pályafutása során, mindvégig teljesítette, arról soha nem mondott le, professor emeritusként szabadon választható tárgyból tartott órát, és hosszú évekig részt vett a doktori képzésben is.

A teljes nekrológ ezen a linken olvasható.

Forrás: elte.hu


kedvel
422 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

In memoriam

Elhunyt Borenich Péter újságíró, dramaturg, ELTE diplomás

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december

In memoriam

Meghalt Potápi Árpád János

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 október

In memoriam

Meghalt Kiss Ferenc népzenész

egy tag profilképe

Alumni Központ

16 október