Nyolcvanhét éves korában meghalt Bölcs István Balázs Béla-díjas újságíró, tanár, filmesztéta, Egyetemünk alumnusa.
Bölcs István az ELTE BTK-n volt hallgató 1953-1957 között. A diploma megszerzése után a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium oktatója volt, majd 1962-től 1969-ig az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezető pedagógusaként tevékenykedett. 1963-tól öt évig a Magyar Filmtudományi Intézet és az Országos Pedagógiai Intézet külső munkatársa volt. 1994-ben megosztott szabad sajtó díjat, 2012-ben pedig Pulitzer-emlékdíjat kapott. Az elismert újságíró, tanár és filmesztéta munkásságát, életpályáját 2005-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is elismerték. 1987-ben Balázs Béla-díjat, 1993-ban pedig Táncsics Mihály-díjat kapott.
Forrás: index.hu
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek