A legrangosabb kitüntetést, az Akadémiai Aranyérmet Vékás Lajos (ÁJK '64), az ELTE Alumni Alapítvány egyik alapítója, az ELTE ÁJK professzora vehette át a Magyar Tudományos Akadémia 196. közgyűlésén, mely a hagyományoknak megfelelően az akadémiai elismerések átadásával kezdődött.
Az Akadémiai Aranyérem kitüntetéssel a díjazott teljes tudományos munkásságát ismerik el. Vékás Lajos a polgári jog teljes spektrumát lefedő, valamint az összehasonlító magánjogban is úttörő, nemzetközileg is elismert kutatásai és elméleti tudományos munkássága mellett a jogtudomány eredményeinek gyakorlati alkalmazásában is meghatározó szerepet játszott: munkássága jelentős mértékben hozzájárult többek között a polgári jog újrakodifikálásához. Mindezek mellett kiemelkedő felsőoktatási tevékenységéért, számos tudományos mű és a jogi felsőoktatásban széles körben alkalmazott tankönyv megalkotásáért, továbbá társadalomtudományi alelnökként az MTA tudományos életben betöltött szerepének megőrzésében való aktív közreműködéséért adományozták neki az Akadémia legrangosabb kitüntetését.
Vékás Lajos az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, majd 1964-ben „Sub auspiciis Rei Pulicae Popularis” kitüntetéssel avatták doktorrá. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben levelező, 1995-ben rendes tagjává választotta. 2014 és 2020 között az MTA társadalomtudományi alelnöke volt. A Kodifikációs Főbizottság elnökeként meghatározó szerepe volt a másfél évtized alatt megalkotott és 2014-ben hatályba lépett Polgári Törvénykönyv szakmai előkészítésében. Tudományos eredményeit a Hamburgi Egyetem, a Heidelbergi Egyetem, a Bécsi Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem „doctor honoris causa” címmel ismerte el. Munkásságát itthon több rangos állami kitüntetés mellett Deák Ferenc Kutatási Díjjal (1998), Szentgyörgyi Albert-díjjal (2000) és Széchenyi-díjjal (2004) jutalmazták.
Nézze meg az életéről készült rövid kisfilmet:
Forrás és a teljes cikk: elte.hu
Támogassa adója 1%-val ELTE Alumni Alapítványt és a tehetséges rászoruló hallgatókat!
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek