Szepessy Anna beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!
Az ELTE Alumni Ösztöndíj pályázat 2016 óta, félévente kerül kiírásra az ELTE Alumni Központ, a volt hallgatók és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével. Célja a tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus-ösztöndíjának kiegészítése. Az ösztöndíj révén eddig már 68 hallgatót támogathattunk. Szepessy Anna gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgató az elnyert összeget olaszországi (University of Padova) kiutazásához használta fel 2024 őszén. Élménybeszámolója alább olvasható.
Szepessy Anna vagyok, a GTK harmadéves hallgatója. A 2024/25-ös tanév őszi félévében Olaszországban, a Padovai Egyetemen voltam Erasmus ösztöndíjjal és az ELTE Alumni Alapítvány támogatásával.
Engedjétek meg, hogy pár általam fontosnak tartott kérdésre/támpontra válaszolva összeírjam azokat a dolgokat, amik miatt ajánlani tudom, hogy az Erasmus féléveteket Padovában töltsétek.
Milyen a Padovai Egyetem?
Maga az egyetem nagyon színvonalas, rengeteg olasz diák utazik akár délről is ide, hogy itt tanulhasson. A legfejlettebb karának a pszichológiát és a természettudományokat mondanám, de azért mi gazdaságisok is minőségi oktatást kaptunk.
Az órák között is voltak persze különbségek: volt olyan óra, ahol nem volt kötelező a jelenlét, volt ahol a csoportmunkán, volt ahol a félév végi vizsgán volt a fő hangsúly. Annak ellenére, hogy alapszakos hallgató vagyok, vettem fel mesterképzéses tárgyakat is, szerintem ezek is teljesíthetőek voltak. Vizsga-vizsga között is volt különbség: volt, ami papír alapú volt, míg mások online, de összességében mindegyik teljesíthető volt, és a tanárok végig bent voltak, így ha valamit nagyon nem értettünk, meg lehetett kérni őket, hogy magyarázzák el a kérdést más szavakkal is.
Az egyetem ezen kívül több más szolgáltatást is biztosított az oda érkező diákok számára. Az egyik leghasznosabb dolog a CLA ingyenes olasz nyelvi kurzusai voltak. Itt kezdő szinttől B2-n át bármilyen szinten tanulhatsz egy kicsit olaszul, legtöbb esetben anyanyelvi szinten beszélő tanároktól. Érdemes már egy alaptudással érkezni, mert akkor haladóbb szinten tanulhatsz, ahol jóval jövedelmezőbb lehet egy anyanyelvi tanár tapasztalata. De ha kezdő vagy, esetleg lemaradsz a kurzusról, akkor se félj, félév végére biztosan tudod majd hogy kell kávét/aperolt rendelni olaszul, vagy elmondani, hogy szereted a pizzát. Emellett más nyelveket is elkezdhetsz tanulni, vagy különböző tandem és egyéb programok segítségével fejlesztheted a nyelvtudásodat.
![]() | ![]() |
Még egy nagyon jó programot ajánlanék a kiutazásod előtt, az Arqus Alliance online kurzusát, ahol több témán átívelve ismerkedhetsz meg új emberekkel, akik ugyanúgy Padovába fogják tölteni a következő fél évet. Így már a kiutazás előtt olyan barátokra tehetsz szert, akikkel később rengeteg közös élményben lehet részetek.
Milyen a város? Milyen itt élni?
Ha szereted az olasz életmódot, akkor ezt a várost neked találták ki. Kellően nagy egyetemi város ahhoz, hogy sose unatkozz, no meg nagyon jó kiindulópont a köztes észak-olasz városok felfedezéséhez, ugyanakkor kellően kicsi ahhoz, hogy érezd az olasz kultúrát a levegőben. Ajánlott magaddal vinni egy biciklit, vagy venni kint egyet, és utána minden is elérhető távolságra lesz a városon belül. Maga a belvárosi része szerintem kellően nagy, rengeteg bárral, kávézóval, étteremmel. Nehéz leírni azt az életet, ami a várost belengi, mihelyt tisztul az idő, de az összes sétálóutca tele van diákokkal, családokkal, idősebb párokkal, megtelnek a kávézók teraszai és csak magával ragad az az érzés, hogy ez a városka milyen élettel teli. Hasonló érzés fog el szerda esténként is, amikor az egyetem előtti utca tele van diákokkal ameddig csak a szem ellát (persze gondolom a tavaszi félév időjárása jobban megengedi, hogy kint lehessenek az emberek, de azért télen se maradnak otthon, a képekkel megpróbálom szemléltetni:)
![]() | ![]() | ![]() |
Szóval ha szeretsz kávézni, beülni valahova és órákat beszélgetni a barátaiddal, itt akár minden nap választhatsz egy új helyet, akkor se fog elfogyni a választék. Ha pedig inkább iszogatós vagy, akkor is jó helyen jársz, mert Padova az Aperol szülővárosa. Körülbelül feleannyiért vehetsz egy pohárt Aperolt vagy más Spritzt, mint Olaszország más városaiban (Róma, Genova, Firenze…). De ezen kívül, ha épp megfáradva jössz haza az órádról, a városon átbiciklizve bármikor megállhatsz shoppingolni egy kicsit. Ha tanulni szeretnél beülni valahova, az egyetemnek több tanulóterme és könyvtára van, ahova beülhetsz, vagy akár, ha szép az idő, egyik-másik parkba is ki tudsz ülni.
Padova, mint utazási bázispont:
Padova nagyon jól elhelyezkedéssel rendelkezik utazás szempontjából: a nagyobb városok, mint Velence (20 percre), Bologna (1,5 órára), Verona (50 percre), mind könnyen megközelíthetők. Emellett sok más kisebb város is található a közelében, amit egy-egy daytrip alkalmával izgalmas lehet megnézni: Vicenza, Treviso (a Tiramisu városa, és a reptéré is, ahonnan könnyen/olcsón hazajuthatsz), Ferrara. Ha egy kicsit természetközelebbi helyre vágysz, a Garda-tó és Dolomitok is a közelben vannak, ami tökéletes túrakedvelőknek, de akár kisebb városokat, mint Bassano del Grappa, is meglátogathatsz.
![]() | ![]() | ![]() |
Szálláslehetőség:
Mint mindenhol szállást találni itt se a legegyszerűbb dolog, de a város egyetemváros mivolta miatt nem is a leglehetetlenebb kihívás. Az egyetemi kollégiumok európán kívüli diákoknak vannak meghirdetve, így oda nagy eséllyel nem kerül be az ember, de az egyetem által összeállított privát kollégiumok között vannak jobbak, amikre már több az esély bekerülni. Én egy ilyen kollégiumban laktam, és teljesen meg voltam vele elégedve. Persze a legtöbben itt albérletben éltek. Talán ezt a legegyszerűbb találni ilyen rövid időszakra különböző közvetítő oldalakat, vagy facebook és egyéb hirdetéseket böngészve (viszont tényleg nagyon vigyázni kell a csalókkal itt is).
Összességében egy csodás félévet tölthettem el a szívemnek oly kedves Olaszországban, rengeteg új barátot szereztem, akiknek köszönhetően többet megtudhattam más országok kultúrájáról. A félév alatt sok új tapasztalattal gazdagodtam, rengeteg új várost meg tudtam nézni, és megtapasztalhattam egy sokkal nyitottabb, kevésbé stresszes gondolkodásmódot is. Így visszanézve mindenkinek, aki csak egy kicsit is gondolkodik Erasmusra való jelentkezésen teljes szívemből csak ajánlani tudom. Teljes mértékben megéri a kezdetben oly végeláthatatlannak tűnő papírmunka ellenére megpályázni, mert olyan élményekkel gazdagodhatsz, és olyan dolgokat tanulhatsz magadról és másokról is, amiket enélkül lehet, hogy nem tapasztaltál volna. Nagyon hálás vagyok az ELTE Alumni Alapítvány támogatásáért, mert már a kiutazás előtt több költség felmerült, mint például a kollégium előlege és az utazás finanszírozása, amit így tudtam a kapott ösztöndíjból fedezni.
2024/25-ös őszi félév 5 támogatott tehetsége
Így járulhat hozzá az ELTE Alumni Ösztöndíj jövőbeli kiírásához

Comments0
Please log in to see or add a comment
Suggested Articles