ELTE Sikerek Veled sorozatunk filmes epizódjához hasonló, azonban irodalmi tematikájú eseményre került sor 2024. december 6-án 10 órakor az ELTE BTK Kari Tanácstermében. Az "ELTE Legendák" című könyv bemutatója alkalmával nosztalgikus hangulatú kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg az érdeklődők Kiss Róbert Richard főszerkesztő, Nemzetek estjei kulturális sorozatunk tiszteletbeli védnöke vezetésével. Ezen a kötetet jegyző tucatnyi volt ELTE-s hallgató – író, költő – közül Fábián Janka, Tóth Krisztina, Boldizsár Ildikó, Bosnyák Viktória, Kemény István és Vörös István vett részt.
Az ELTE Eötvös Kiadó különleges szépirodalmi gyűjteményt adott ki "ELTE Legendák" címen. Az antológia a kiadó első szépirodalmi kötete, mely a kortárs magyar irodalom közismert alakjainak írásait gyűjti egybe. A kiadványt 2024. december 6-án ünnepélyes keretek között mutatták be a Trefort-kertben. Az eseményen Darázs Lénárd általános rektorhelyettes és Tóth Tibor József, a kiadó igazgatójának beszédét követően kerekasztal-beszélgetésre került sor Kiss Róbert Richard főszerkesztő vezetésével.
A kötet különlegessége, hogy a szerzők mindannyian az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdték pályájukat. Az írások bepillantást engednek a szerzők pályájának formálódására, kiteljesedésére.
A beszélgetésen részt vevő Fábián Janka (BTK), Tóth Krisztina (BTK '92), Boldizsár Ildikó (BTK '86), Bosnyák Viktória (BTK '92), Kemény István (BTK '90), Vörös István (BTK '92) és Kiss Róbert Richard (BTK '94, '97, ÁJK '14) mellett Berg Judit (BTK), Karafiáth Orsolya (BTK '99, '02), Kiss Judit Ágnes (BTK '97), Lackfi János (BTK '96, '03) - korábbi ELTE Sikerek előadó -, Rácz Zsuzsa (BTK), Radványi Péter és Vass Virág (BTK) művei találhatók meg a kötetben, amely sokszínű és változatos: novellák, versek és tudományos szövegek követik egymást.
Az egyetemi élményeket, emlékeket megidéző beszélgetésen számos remek tanáregyéniség neve felmerült, így többek között méltatták Fráter Zoltánt, "Az én ELTE-s történetem" prózaíró pályázat zsűrijének korábbi szakmai elnökét és Balassa Pétert, akinek emlékére született írás nemrég első helyezést ért el az említett irodalmi pályázaton. Többen felidézték, hogy az ő idejükben milyen rendkívül nehéz volt bekerülni az ELTE-re, ill. hogy milyen történelmi időkben jártak ők ide, mik voltak a korszak főbb történései.
A kötet különleges karácsonyi ajándékként szolgálhat az egykori és jelenlegi hallgatók mellett mindenkinek – az ELTE Eötvös Kiadó további kiadványaival egyetemben:
- Sikerkalauz AI hullámlovasoknak - Hogyan legyél kezdőből profi prompter?
- Adatvizualizáció - Bevezetés az adatok grafikus ábrázolásának elméletébe és gyakorlatába
- ELTE Érettségi felkészítő sorozat (magyar, történelem, matematika közép, matematika emelt, digitális kultúra, angol, fizika témákban)
A fenti kötetek megvásárolhatók az ELTE Eötvös Kiadó webshopjában. Kellemes böngészést!
Forrás és további fotók: elte.hu
Comments0
Please log in to see or add a comment
Suggested Articles