Kommunikáció, hűség, közösség

A könyv alapgondolata egy 2012-es amerikai konferencián született meg, kezdte előadását Csányi Vilmos.  Az állatok is gondolkodnak,  a gondolkodás azonban mást jelent az emberek, és mást az állatok esetében. Az állatok gondolataikat képek formájában jelentetik meg, nyelvi eszközeik nincsenek, kommunikációjuk genetikailag szabályozott, főként a jelekkel történő érzelemkifejezést értjük rajta. A jelek dekódolása, értelmezése szintén genetikai alapon nyugszik. Ezzel szemben az emberi gondolkozás a genetikai örökségen túl a tapasztalatokra épít, és az ember a tanultakat tovább is tudja adni nyelvi eszközök segítségével.

A professzor szerint az embernek ez a képessége az evolúció során alakult ki: ahhoz, hogy a közösségek létrejöjjenek és fennmaradjanak, együtt kellett működniük az embereknek, ennek pedig a kommunikáció volt a feltétele. Bár az állatvilágban is léteznek fajok, melyek csapatban vadásznak és élnek, munkamegosztás nem figyelhető meg náluk: egyéni céljaikért dolgoznak csapatban is, és csupán elfogadják társaik szándékait. A pszichológiában ezt párhuzamos együttműködésnek nevezik. Ezzel szemben

az emberek képesek arra, hogy közös célért cselekedjenek egyénileg.

A másik meghatározó különbség a viselkedésben a szabálykövető képesség megléte, illetve hiánya: míg az állatoknál ez a képesség hiányzik, az emberi közösségek meglétének ez jóformán alapvető feltétele. Hosszú folyamat, mire a csoport tagjai megértik saját feladataikat a közös célok érdekében, és elkerülhetetlen szabályok szerint élniük ahhoz, hogy kialakulhasson a közös szociális konstrukció, melyben mindenki véleménye meghallgatásra talál.

A biológus különös figyelmet fordított közösség és szervezet fogalmának elkülönítésére. Míg a közösség a csoport fennmaradását szolgálja, addig a szervezet tagjai feladataikat valamilyen anyagi juttatás fejében végzik el, ezért aztán a szervezetek valódi közösségekké szinte sosem alakulhatnak. A csoport akkor válik közösséggé, ha a tagoknak vannak közös akcióik, közös szociális konstrukcióban élnek, és vannak közös hiedelmeik is. Ha e három feltétel teljesül, kialakul a hűség, mely által a saját érdek a közös érdek mögé helyeződhet. Olyan ez – magyarázta Csányi Vilmos –, mint egy ideális párkapcsolat, melyben mindketten hajlandóak vagyunk lemondani bizonyos dolgokról a közös cél érdekében. Napjainkban meglehetősen nehéz valódi közösségekről beszélni, hiszen az élet számtalan területén kell megfelelnünk más-más csoportok tagjaiként.

A hiedelmek jelentik a közösségek kultúrájának alapját, elősegítik a közösség túlélését és sikerességét. Tartalmukat mindenki ismeri és elfogadja. Ha például azt mondjuk, „egy csipet só”, mindenki érti, miről van szó. Gondoljunk csak bele, mindennapi életünkben hány olyan dolog van, amiről közvetlen tapasztalatunk nincs, egyszerűen bízunk a másoktól kapott információban, mondta a professzor.

Minden, amivel kapcsolatba kerülünk életünk során, a természet, a környezet, az emberek gondolatokat ébresztenek bennünk, ezeket a gondolatokat nevezzük mi személyes hiedelmeknek, amelyek akkor válnak közösségivé, ha megosztjuk őket és elterjednek a csoportban. Hiedelemvilágunkban feltevéseinkre alapozzuk az önmagunkról kialakított képünket, de azt is, hogy mit gondolunk a körülöttünk lévő világról. Hiedelmeink szabályozzák a viselkedésünket, megalkotásukra való képességünk az egyik legfontosabb emberi adottságunk. Érdekes, hogy sokszor egymással ellentmondásban lévő hiedelmekkel is együtt tudunk élni, melyeket nem szükséges rendszereznünk sem. 

Az egymásra épülő hiedelmek útján jutunk el egyébként a tudományos megértéshez is,

mondta Csányi Vilmos, a tudományos tudás is hiedelem, csak például a természettudományoknak vannak eszközei ahhoz, hogy e gondolatokat szembesítsék a valósággal.

Modern társadalmunk igencsak összekuszálta hiedelmeinket, annyiféle önálló elképzelés van egyszerre jelen a világról, hogy egységes közösségről is csak nagyritkán beszélhetünk, nem igazán létezik ma olyan hiedelem, amelyet az egész társadalom egyöntetűen elfogadna. Az etológus szerint ehhez nagyban hozzájárul a nagycsaládok hiánya – nem él együtt több generáció, hogy az ősi tudás egyszerűen átadódhasson, napjainkra úgy nevezett „egyszemélyes közösségek” alakultak ki, melyekre a hűség nem jellemző.

Napjaink „hiedelemkáoszában” sokan sokfélét állítanak ugyanarról a dologról, zárta előadását Csányi Vilmos, és mindenki maga dönti el, hogy mit fogad el igaznak. Gondoljunk csak a homeopátiára vagy a GM növényekre, de akár magára a tudományra.

A rendezvényt az ELTE Alumni támogatta.

A cikk az ELTE Online-ban megjelent írás szerkesztett változata. Szerzője Thaly Eszter.

Fotó forrása: ELTE TTK