Első generációsok az ELTE-n - Interjú Vida Fannival

Az Első generációs interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akik családjukban úttörő módon elsőként választották egyetemül az Eötvös Loránd Tudományegyetemet.  Az interjúra ezen a kérdőíven keresztül lehet jelentkezni. Ne habozzon Ön sem! Az írásbeli interjú kérdéseire ez alkalommal Vida Fanni alumna válaszolt.

Miért döntött az ELTE mellett? Emlékei szerint honnan/kitől jött és mi volt az indíttatása?Mi az első emléke az Egyetemről?

Párom édesanyja hatására döntöttem a gyógypedagógia szak mellett. Utánanéztem, hogy mely egyetemeteken indul ez a szak és azt láttam, hogy az ELTE egyedülálló a tekintetben, hogy ott 8 szakirány is indul, és egyszerre kettőt végeznek el a hallgatók. Egy olyan szakirány érdekelt jobban (értelmileg akadályozottak pedagógiája), ami az ELTE-n és a SZTE-n volt csak elérhető, és ki szerettem volna használni azt a lehetőséget, hogy amellé az ELTE-n választani kell egy másik szakirányt is.

ELTE-BGGYK gyógypedagógia

Kikre gondol büszkén az ELTE-n (vagy jogelődjein) végzett híres hallgatók közül?

Nem követem, hogy ki hol végzett annak ellenére, hogy rendszeresen látok ilyen interjúkat a hírlevelekben.

Pezsgő élet volt. Egyrészt lehetőségem volt résztvenni szakmai programokon, mint pl. Fogyatékosságtudományi konferencia, Bárczi Gyógytea. Másrészt más tudományterületekre is nyerhettem betekintést, pl. Kutatók éjszakája, Atomoktól a csillagokig előadássorozat, stb. Emellett bőven volt lehetőség a kikapcsolódásra is.

Miért szeretett az egyetemre járni?

„Elszabadultam” otthonról, a kis falumból a fővárosba, ahol mindig történt valami, ahol mindig volt mit csinálni. Bármikor el lehetett jutni bárhova. Nem nézték végre a szüleim, mikor érek haza. Olyan dolgokat tanulhattam, ami tényleg kellett a leendő munkámhoz. Olyan emberek tartották az órákat, akik a gyakorlatban művelték a szakmát. Szabadabb volt az időbeosztásom.

Nem feltétlenül. Attól függ, mit szeretne tanulni.

Mit gondol a mai egyetemi oktatásról?

Túlságosan elmélet-orientált. Miközben azt hirdeti, hogy az elmélet és a gyakorlat egymástól nem elválaszthatóak, sokszor nem mutat rá az elméleti gyakorlati szerepére. Gyakran van munka közben olyan érzésem, hogy ezt és ezt meg ezt is tanultam az autizmusról, de most akkor mit is kezdjek a gyerekkel?

Mit tanácsol a mai egyetemistáknak?

Élvezzék ki ezeket az éveket, használjanak ki minél több szakmai (pl. Erasmus) és szórakozási lehetőséget! Ha kudarc éri őket, ne higgyék azt, hogy értéktelenek! Attól, hogy valami nem sikerül az egyetemen, még nincs vége a világnak, vannak más lehetőségek!

Írja meg egy emlékezetes történetét hallgató korából!

Részt vettem gólyaként a regisztrációs héten a kocsmatúrán. Akkor voltam először klubban. Ott az R33-ban jöttem rá, hogy ez a fajta szórakozás nem nekem való, hogy "tuctuc" zenére részegen ugrálnak az emberek. Ott ismertem meg egy srácot, aki segített oldani az egyetemi évek alatt a teljesítményszorongásom, és akivel jó haverok maradtunk.

Tervez-e további tanulmányokat az ELTE-n?

Jelenleg is az ELTE-n tanulok, gyógypedagógia mesterszakon levelező tagozaton. Később pedig szeretném elvégezni a gyógypedagógus-szakvizsga szakirányú továbbképzést.

Mennyiben tudta/tudja hasznosítani tanulmányait jelenlegi munkahelyén?

Minden nap használom, de időnként túl elméletinek érzem a tudásom.

Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelen szakmáját választja?

Sokszor gondolkozom ezen, de nem igazán tudom magam elképzelni más területen. 

ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?

Az utolsó félévben teljesített terepgyakorlatom során ismertem meg az első munkahelyem, ahol most is dolgozom. Ottani mentorom, kollégáim segítettek az indulásban és segítenek jelenleg is a mindennapokban.

Milyen érvekkel javasolná fiatal ismerősének, hogy az ELTE-t válassza?

Számtalan lehetőséget rejt az egyetem és a város egyaránt. Neves oktatók.

Nem az a fontos, hogy kik is vagyunk, hanem hogy mivé válunk mi együtt mindeközben. (Nem szó szerinti idézet Gilles Deleuze-től)