Back to news
Next article
Previous article

Az én ELTE-s történetem: Faludi Zsolt - Keleti hajnal

Az én ELTE-s történetem

-

12.14.2023

Sorry, this content is not available in English

Faludi Zsolt (TTK '92, '94) a 2023. évi "Az én ELTE-s történetem" prózaíró pályázat egyik különdíjasa. Az ELTE Alumni Központ, az ELTE Online az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével immár negyedszer megvalósuló verseny eredményhirdetésére 2023. november 23-án került sor, az ünnepélyes díjkiosztóra pedig az ELTE Alumni Jótékonysági Hálaest keretében, 2023. december 1-én. Íme volt hallgatónk különdíjjal jutalmazott írása.


Faludi Zsolt: Keleti hajnal


Köszönet M.N.-nek a szakértő segítségért.

 

Hajnali hét óra. Igen, hajnali. Négykor feküdtem le, hatkor már ébresztett is a rádió. Éjjel a zenekarral hakniztam. Zenéléssel egészítem ki az ösztöndíjamat. Vagy fordítva. A fellépésekből sokkal több jön össze, mint amennyit az egyetemen kapok.

Inkább aludtam volna a mai vizsga előtt, de Erik, a basszusgitárosunk, aki egyben a banda menedzsere, meggyőzött, vállaljuk el. Valami politikus tartott szülinapi bulit, extra gázsit ígértek. 

Megállapodtunk, hogy legkésőbb egykor lelépünk, de soká kaptuk meg a pénzünket, így csak háromkor tudtunk eljönni. István, a dobosunk hazavitt kocsival, de így sem tudtam kipihenni magam.

A félév legnehezebb vizsgája, az analízis-numerikus analízis összevont szigorlat vár ma rám. Az elmúlt hetekben éjjel-nappal erre tanultam. A hangos jegyzetekből nehéz kihámozni, milyen viszonyban vannak egymással a szummák, az indexek, a zárójelek és a törtek. Ráadásul, ahhoz a bizottsághoz kerültem, amelynek veszett híre van a programozó-matematikus szakon. A hallgatóknak csak a felét engedik át elsőre, így apait-anyait bele kellett adnom a felkészülésbe.

Alig tudom nyitva tartani a szemem, pedig muszáj odafigyelnem. Kezd visszaütni a kevés alvás. A koncerten is el-elbóbiskoltam. Szerencsére, az ujjaim már maguktól tudják, mit kell játszani, évek óta ezzel a műsorral haknizunk. Azért az kínos volt, amikor arra riadtam fel, hogy Gyuri, a szaxofonosunk oldalba bök. 

Bandikám, ébresztő! Már megint az Imagine-be kezdtél bele, pedig most a Too much love will kill you jön.

Általában a Blahánál szoktam leszállni, onnan megyek a négyes-hatossal az egyetemre, de most a Keletinél meg kell állnom. Áronnal, az öcsémmel találkozom, hozott nekem Bécsből olcsó kazettákat. A Bethlen Gábor utcában bérel egy garzont a barátnőjével közösen. Csak reggelenként ér rá, napközben az üzleti ügyeit intézi, vagyis seftel.

Fel kell mennem a buszmegállóba. Soha nem jön le a metróba. A klausztrofóbiájára szokott hivatkozni, de szerintem csak lusta. Mindegy, ismerem az utat.

Izgulok, el ne tévesszem a megállót, de a Keletinél sokan leszállnak. Magával szippant a tömeg.

Felérek a megbeszélt helyre, várom Áront. A távolban petárdák hangját hallom. Júniusban is petárdáznak? Nem csak szilveszterkor szokás?

Az öcsém késik, mint mindig, pedig tudja, hogy időre megyek. Egyre idegesebb vagyok.

Masszív alkoholszag csapja meg az orrom, egy rekedt hangú fiatalember szólít meg. Szia! Streetpunk vagyok, kéne egy kis pénz piára!

Értetlenkedem. Tőlem nem szoktak kunyerálni. Inkább az szokott lenni, hogy a kezembe nyomnak egy ötöst vagy egy tízest, mert megsajnálnak. 

Csodálkozásomat félreérti, folytatja. Mondhatnám, hogy kenyérre kell, de jobb az őszinteség!

Nem szeretem a koldusokat. A leglehetetlenebb helyeken, az aluljárók lépcsőin ülve, a buszmegállókban állva kéregetnek, nehéz kikerülni őket. Ha véletlenül beléjük botlom, még nekik áll feljebb. De ez a piás duma bejön. 

Benyúlok a zsebembe, hogy előkotorjam azt a tízest, amelyet még tegnap délután szuszakoltak be az ujjaim közé, miközben hazafelé menet a körúti villamoson szundikáltam. Mostanában a tanulás miatt ritkán mozdulok ki otthonról, de szigorlati konzultációt tartottak, muszáj volt bemennem.

Ütést érzek a combomon. Gyakran előfordul, hogy az emberek hozzám érnek a táskájukkal, nem figyelnek oda. De percek óta nem hallottam közeledő lépteket.

 Megfogom az érmét. Valami nem stimmel. A tízes forró és horpadt. Tovább tapogatózom. Találok egy lyukat a nadrágomon, majd egy kisméretű, gyertyaláng-alakú fémdarabot. Pisztolygolyó lehet. Nagyapámnál, aki nagyon büszke volt arra, hogy a háború után egyszerű parasztfiúból a Néphadsereg őrnagyává küzdötte fel magát, gyerekkoromban gyakran játszottam ilyenekkel.

Nem petárdázás folyik, a rivális bandák között tört ki tűzharc! Most már értem, miért mondta a volt miniszterelnök, hogy ami ma Magyarországon van, az nem közbiztonság, nem az, amit elvárnak az állampolgárok.

A tízest így nem lehet odaadni. Különben is, ez már amulett! Több apróm nincs, tegnap azzal fizettem ki az ebédet a menzán.

Szegény punk, sokra ment az őszinteséggel!

De legalább az új fehér botomat nem találták el. Hogyan jutnék be akkor az ELTE-re?


Az én ELTE-s történetem" 2023 prózaíró pályázat kiírása

Elnyerte tetszését Faludi Zsolt írása? A szerző írógatói oldala ezen a linken elérhető.

Like
356 Views Visits
Share it on

Comments0

Please log in to see or add a comment

Suggested Articles

Az én ELTE-s történetem

Vargha Tiborné: Mi leszek, ha nagy leszek?

profile photo of a member

Alumni Központ

December 19

Az én ELTE-s történetem

Torma László: Későn érő típus

profile photo of a member

Alumni Központ

December 17

Az én ELTE-s történetem

Vít Adamovský: Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket…

profile photo of a member

Alumni Központ

December 16