Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Az én ELTE-s történetem II. - eredményhirdetés

Az én ELTE-s történetem

-

2021.04.13

"Az Én ELTE-s történetem 2020" prózaíró pályázat eredményhirdetésére online került sor a pályázók, a bíráló bizottság, és a szervezők jelenlétében 2021. április 8-án. Az ünnepélyes díjátadóra remélhetőleg az Aula Magnában, a december elejei ELTE Alumni Jótékonysági Esten kerül majd sor.

A verseny az ELTE Online, az ELTE Alumni Központ és az ELTE Alumni Alapítvány összefogásával valósulhatott meg, immár második alkalommal. A pályázók üdvözlését követően az eredményhirdetést Blankó Miklós, az ELTE Online főszerkesztője indította, felidézve az első verseny történetét, melynek eredményhirdetését az EO 15-ik születésnapjára időzítettek. Pataky Csilla, Alumni Központ vezetője rámutatott arra, hogy a közös verseny során a volt hallgatók közelebb kerülhetnek a jelen hallgatókhoz, akiket amúgy is támogatnak, és hogy az írások révén a közös, vagy hasonló élmények felidézése tovább erősíti Eötvös József időtálló gondolatát, mely szerint: „Csak hasonlók társaságában nem állunk egyedül.”

Ezután Békefi Teodóra, az én ELTE-s történetem egyik zsűritagja ismertette, milyen irányelvek mentén értékelték a beérkező pályaműveket, majd Fráter Zoltán, a zsűri elnöke részletesen összefoglalta és elemzte az egyes pályaműveket.

Ezt követően érkeztünk az eredményhirdetés legizgalmasabb részéhez. A Bölcsészettudományi Kar dékánja,  és a zsűri tiszteletbeli elnöke, dr. Bartus Dávid tágabb kontextusban mutatta be az alumni ügy, és az alumnusokat is bevonó verseny helyét egyetemünk életében, majd a verseny és a versenyzők méltatását követően felsorolta a dobogós neveit, egyúttal gratulálva nekik és valamennyi versenyzőnek. 

A pályázatra összesen kilenc rövid elbeszélés, novella érkezett. A pályázók között voltak jelenlegi és volt hallgatók is. A virtuális dobogó harmadik fokára Selmeczi Szonja (BTK '14) léphetett fel, Bölcsész maradok című elbeszélésével. Második helyen végzett Földi Alexandra (Bárczi '20) Diploma a korona idején című művével. Első helyezett pedig a már tavaly is különdíjas Hegymegi Flóra (BTK '18) lett, novellájának címe: Időtlen álmatlanság

A nyertesek 2021. december 3-án vehetik át nyereményeiket, remélhetőleg már személyesen, az ELTE Alumni Alapítvány Jótékonysági estjén. Az első helyezett egy Kindle e-book olvasót, a 2. és 3. helyezett pedig egy-egy Libri könyvutalvánnyal, a többiek egy-egy díszoklevéllel lesznek gazdagabbak az ünnepélyes díjátadó alkalmával, várhatóan 2021 december 3-án. Addig is gratulálunk minden pályázónak! 

Ha indulna a következő pályázaton, vagy ha kíváncsi a nyertes pályaművekre, figyelje híradásainkat!

Kiírás

Előző verseny

kedvel
877 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Az én ELTE-s történetem

Vargha Tiborné: Mi leszek, ha nagy leszek?

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 december

Az én ELTE-s történetem

Torma László: Későn érő típus

egy tag profilképe

Alumni Központ

17 december

Az én ELTE-s történetem

Vít Adamovský: Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket…

egy tag profilképe

Alumni Központ

16 december