Egyetem megnyitja kapuit: Biológiai és Paleontológiai kiállítás
Az Egyetem megnyitja kapuit nevezetű, népszerű sorozatunk következő állomása az ELTE Természetrajzi Múzeumának Biológiai és Paleontológiai kiállítása lesz 2024. február 29-én. A kiállítást Török Júlia, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének oktatója, és Szente István főmuzeológus, az ELTE Tatai Geológus Kertjének az igazgatója mutatja be.
A Biológiai és Paleontológiai kiállítás elődje a XIX. században Margó Tivadar professzor által alapított Zoológiai és Összehasonlító Boncztani Múzeum volt, amelyet annak idején Európa három legszebb gyűjteménye között emlegettek. Egy alkalommal még I. Ferenc József császár is meglátogatta és igen elismerően nyilatkozott róla. Ez az értékes kollekció 1945-ben a budapesti ostrom alkalmával szinte teljesen megsemmisült.
Amikor már egyértelművé vált, hogy a Természettudományi Kar a Trefort kertből a Lágymányosra költözik, mód nyílt a megmaradt és az azóta előállított készítményekből, tárgyakból összeállított újabb gyűjtemény kialakítására. A múzeum kincsei közül külön említést érdemel számos igen szép őslénytani kollekció, tengeri állat, különleges és ritka emlős gyűjtemény, jelentősek az 1870-es években készített emberi csontváz és a koponyapreparátumok, és Török Aurél antropométere.
A sétát helyszíni jelenléttel tartjuk. A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles.
Suggested events