Sorry, this content is not available in English
November 25-én ünnepelte 85. születésnapját Vékás Lajos (ÁJK '63), az ELTE Alumni Alapítvány egyik alapítója, az ELTE Polgári Jogi Tanszék professor emeritusa, évtizedekig vezetője, korábban az ELTE rektora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és társadalomtudományi alelnöke. A jubileumi évforduló alkalmából volt tanítványai és a munkatársai az MTA olvasótermébe szervezett konferenciával köszöntötték a professzort.
Az eseményt Sonnevend Pál, az ELTE ÁJK dékánja, valamint Szeibert Orsolya, a Polgári Jogi Tanszék vezetője nyitották meg, akik köszöntő beszédeikben kiemelték az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Polgári Jogi Tanszék történetében betöltött megkerülhetetlen szerepét, egyben méltatták azt a munkát, amelyet Vékás Lajos a jelenleg is hatályos Polgári Törvénykönyv megalkotásáért felelős Kodifikációs Főbizottság egykori elnökeként végzett.
Az ünnepi konferenciát a polgári jog tudományának nemzetközi kiválóságai is megtisztelték előadásaikkal. Peter-Christian Müller-Graff (Heidelbergi Egyetem) a polgári jog európai szintű kodifikációjának lehetőségeiről értekezett, John Cartwright (Oxfordi Egyetem) ezeket a lehetőségeket az angolszász szokásjog (common law) rendszerében vizsgálta.
Előadásának középpontjába Ulrich Magnus, a Hamburgi Egyetem professor emeritusa a Bécsi Vételi Egyezmény Ptk.-ba is beépített előreláthatósági klauzuláját, Fuglinszky Ádám, az ELTE egyetemi tanára a Ptk.-nak a párhuzamos kártérítési igények érvényesítését kizáró rendelkezését állította.
Tőkey Balázs (ELTE ÁJK) egy kódex általános és speciális szabályainak adott esetben ellentmondásos viszonyát a Ptk. rendelkezésein keresztül szemléltette. Helmut Koziol, a Bécsi Egyetem professor emeritusa és Christian von Bar (Göttingeni Egyetem) a bíróságok common law rendszerekben betöltött szerepéből kiindulva vontak le tanulságokat a kontinens polgári jogászai számára, Menyhárd Attila, az ELTE ÁJK egyetemi tanára pedig arra világított rá, hogy a polgári jog esetében milyen képlékenyek is a határok jogalkotás és jogalkalmazás között. Előadásában Gárdos Péter habilitált egyetemi docens (ELTE ÁJK) a Kúria határozatainak kötelező erejével, a szakmai köznyelvben „korlátozott precedensrendszerként” elhíresült megoldással foglalkozott.
Az ünnepi konferencia pódiumbeszélgetéssel zárult, amelyen a jelenlévő vendégeknek lehetőségük volt feltenni kérdéseiket az előadók és egymás részére. Az elhangzott előadások írásos anyagát az ELTE Law Journal jelenteti meg, az eseményről részletes beszámoló a Polgári Jog folyóirat hasábjain lesz olvasható.
Forrás: ELTE ÁJK
Like
207 Views
Visits
Vékás Lajos 85
2024-12-05 16:02:00
www.alumni.elte.hu
https://www.alumni.elte.hu/medias/image/1470189749633d3c013fcc3.png
2024-12-06 08:27:55
2024-12-05 16:03:23
Alumni Központ
November 25-én ünnepelte 85. születésnapját Vékás Lajos (ÁJK '63), az ELTE Alumni Alapítvány egyik alapítója, az ELTE Polgári Jogi Tanszék professor emeritusa, évtizedekig vezetője, korábban az ELTE rektora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és társadalomtudományi alelnöke. A jubileumi évforduló alkalmából volt tanítványai és a munkatársai az MTA olvasótermébe szervezett konferenciával köszöntötték a professzort. Az eseményt Sonnevend Pál, az ELTE ÁJK dékánja, valamint Szeibert Orsolya, a Polgári Jogi Tanszék vezetője nyitották meg, akik köszöntő beszédeikben kiemelték az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Polgári Jogi Tanszék történetében betöltött megkerülhetetlen szerepét, egyben méltatták azt a munkát, amelyet Vékás Lajos a jelenleg is hatályos Polgári Törvénykönyv megalkotásáért felelős Kodifikációs Főbizottság egykori elnökeként végzett.Az ünnepi konferenciát a polgári jog tudományának nemzetközi kiválóságai is megtisztelték előadásaikkal. Peter-Christian Müller-Graff (Heidelbergi Egyetem) a polgári jog európai szintű kodifikációjának lehetőségeiről értekezett, John Cartwright (Oxfordi Egyetem) ezeket a lehetőségeket az angolszász szokásjog (common law) rendszerében vizsgálta.Előadásának középpontjába Ulrich Magnus, a Hamburgi Egyetem professor emeritusa a Bécsi Vételi Egyezmény Ptk.-ba is beépített előreláthatósági klauzuláját, Fuglinszky Ádám, az ELTE egyetemi tanára a Ptk.-nak a párhuzamos kártérítési igények érvényesítését kizáró rendelkezését állította.Tőkey Balázs (ELTE ÁJK) egy kódex általános és speciális szabályainak adott esetben ellentmondásos viszonyát a Ptk. rendelkezésein keresztül szemléltette. Helmut Koziol, a Bécsi Egyetem professor emeritusa és Christian von Bar (Göttingeni Egyetem) a bíróságok common law rendszerekben betöltött szerepéből kiindulva vontak le tanulságokat a kontinens polgári jogászai számára, Menyhárd Attila, az ELTE ÁJK egyetemi tanára pedig arra világított rá, hogy a polgári jog esetében milyen képlékenyek is a határok jogalkotás és jogalkalmazás között. Előadásában Gárdos Péter habilitált egyetemi docens (ELTE ÁJK) a Kúria határozatainak kötelező erejével, a szakmai köznyelvben „korlátozott precedensrendszerként” elhíresült megoldással foglalkozott.Az ünnepi konferencia pódiumbeszélgetéssel zárult, amelyen a jelenlévő vendégeknek lehetőségük volt feltenni kérdéseiket az előadók és egymás részére. Az elhangzott előadások írásos anyagát az ELTE Law Journal jelenteti meg, az eseményről részletes beszámoló a Polgári Jog folyóirat hasábjain lesz olvasható.ELTE Alumni AlapítványrólTámogatási lehetőségForrás: ELTE ÁJK
https://www.alumni.elte.hu/medias/image/thumbnail_54871611067570145d6e11.png
Comments0
Please log in to see or add a comment
Suggested Articles