Back to news
Next article
Previous article

Meghalt Kiss Ferenc népzenész

In memoriam

-

10.16.2024

Sorry, this content is not available in English

Életének 71. évében meghalt Kiss Ferenc Prima díjas népzenész, zeneszerző, az Etnofon Kiadó alapítója, a Vízöntő és a Kolinda zenekar egykori tagja, egyetemünk diplomása.

Kiss Ferenc 1954. június 27-én született Debrecenben. Felmenői közül többen muzsikáltak, így ő is korán kezébe vette a hegedűt. Családja az 1960-as évek közepén Budapestre költözött, itt végezte a középiskolát, a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1973-ban. Diplomát 1978-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–néprajz szakán szerzett, tanulmányai során mindvégig zenélt.

Érettségijének évében, 1973-ban rendezték meg az első mindenki számára nyitott táncházat Budapesten. A következő évben csatlakozott a Vízöntő együtteshez, akikkel – mások mellett – Novák Ferenc együttesét, a Bihari János Táncegyüttest is kísérték.

Húsz éven át muzsikált a Vízöntőben, közben 1975-től zenélt a szintén legendás Kolinda együttesben is, ahonnan hamarosan visszavezetett útja a Vízöntőhöz, amellyel Nyugat-Európában is nagy sikereket arattak.

Nyugodjék békében!

Emlékezzünk elhunyt ELTE diplomásokra

Forrás: index.hu

Like
129 Views Visits
Share it on

Comments0

Please log in to see or add a comment

Suggested Articles

In memoriam

Elhunyt Borenich Péter újságíró, dramaturg, ELTE diplomás

profile photo of a member

Alumni Központ

December 09

In memoriam

Meghalt Potápi Árpád János

profile photo of a member

Alumni Központ

October 18

In memoriam

Gyászhír - Elhunyt a legendás matematikatanár, Gerőcs László

profile photo of a member

ELTE Természettudományi Kar

October 02