Back to news
Next article
Previous article

Jótékonykodás és közösségépítés az első ELTE Média Alumni találkozón

-

BTK Alumni Tagozat

Report

-

04.30.2024

Sorry, this content is not available in English

2024. április 12-én rendezte meg első alumni bálját az ELTE BTK Média- és Kommunikáció Tanszéke az ELTE Alumni Központ támogatásával. Az eseményről Maczó Gréta, a találkozó egyik szervezője készített beszámolót.

Az esemény este 18 órakor kezdődött, amit egy teljes hét intenzív, illetve egy több hónapos felkészülés előzött meg. A rendezvény ötlete Polyák Gábor Tanszékvezetőtől származott, aki a tavalyi Nyitott Szerkesztőségek Napjának sikeressége miatt a mi csapatunkat bízta meg az esemény megszervezésével még előző év szeptemberében.

Február elején kezdtük el az egyeztetést a rendezvény fő programjának illetékeseivel, illetve egészen azóta kerestünk szponzorokat is, akik cateringgel illetve tombolafelajánlásokkal támogatták a rendezvényünket.

A találkozó egy rövid megnyitóval kezdődött, ahol Polyák Gábor tanszékvezető köszöntötte az egybegyűlteket, és ismertette a programot. Őt követte Balogh- Kátai Judit, aki az ELTE Alumni Központ képviseletében volt jelen, hiszen az EAK is támogatta a rendezvény létrejöttét. 

Ezután következett az este egyik fő programja, a Goethe Institut, a Ringier és a Dumaszínház koprodukciója, a Reporter Slam addig nem látott előadása, ahol négy sajtófotós mesélt a tapasztalatairól, és olyan fotókról, amelyek valami miatt különleges számukra, és a közönség számára is. 

Az előadás során a vendégek olyan képek háttértörténetét ismerhették meg, amelyeket a szakma -többek között- Pulitzer-díjjal is illetett. Az előadás műsorvezetője Litkai Gergely, humorista volt.

A Reporter Slamet egy rövid kerekasztal beszélgetés követte, ahol Polyák Gábor jobban ismertette a Tanszék helyzetét, a vendégek pedig szabadon kérdezhettek, s kezdeményezhettek beszélgetést. 

Ezt követte a vacsora, egybekötve a networkinggel, ahol az egykori hallgatók új kapcsolatokra tehettek szert, jobban megismerhették egymást, és a tanszék jelenlegi oktatóit. Az eseményen a Reporter Slam szereplői is maradtak végig, így velük is lehetőség nyílt beszélgetni az elhangzottakról, illetve a média helyzetéről. 

Ezt követte a tombolasorsolás, ahol számos korábbi hallgatónk arcára tudtunk mosolyt csalni a jobbnál jobb ajándékokkal. 


Ennek köszönhetően 81.000 forint gyűlt össze a Tanszék javára, melyet ezúton is köszönünk minden támogatónknak!


Az este kötetlen beszélgetéssel zárult, ám a rendezvény helyszínét elhagyva örömmel konstatáltuk, hogy számos egykori hallgató éjszakába nyúlóan beszélgetett a régi emlékekről, felelevenítették szokásaikat, s még árnyaltabb képet kaptak a jelenlegi Média Tanszékről.


Az eseményen összesen körülbelül 45 alumni vett részt, közülük kivétel nélkül szakmájukban elismert, kiváló szakemberek.


Az esemény színvonalát és szakmaiságát emelte a Reporter Slam, mely nem valósulhatott volna meg a fent említett négy sajtófotós, valamint Klein Judit, a Goethe Institut Könyvtár és információs osztály vezetője és Bogár Zsolt, a Reporter Slam rendezője és a Deutsche Welle Magyarország szerkesztője nélkül. 


A tanszéki oktatók közül közel tízen részt vettek az eseményen, így az öt főszervezővel együtt körülbelül 60-65-en gyűltünk össze erre a jeles alkalomra.


A rendezvény sikeressége arra biztat minket, hogy a közeljövőben újabb találkozót szervezzünk, és minél jobban felvirágoztassuk, ami minden egykori és jelenlegi hallgatót összeköt: az ELTE Média Tanszéket.

A szervezői csapat a patronáló oktatóval (balról jobbra): Maczó Gerda, Szentpéteri Sarolta, Dr. Polyák Gábor, Tóth Kitti, Szigeti Boglárka, Szilágyi Hanna (fotós), Téglási Ákos


Szponzoraink, akiknek a tombolákat, illetve a catering egy részét köszönhetjük:

  • Nemzeti Színház
  • Paulus Molnár Borház Kft.
  • Terror Háza Múzeum
  • Ma Este Színház!
  • Light Art Museum
  • ZING BURGER & Co.
  • For Your Move
  • Zabrakadabra Kft.

 

Támogatóink:

  • Büttner Borászat Kft.
  • Eisberg Hungary


A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósult meg.
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!



Like
293 Views Visits
Share it on

Comments0

Please log in to see or add a comment

Suggested Articles

Report

Az én ELTE-s történetem V. - eredményhirdetés

profile photo of a member

Alumni Központ

November 25

Report

ELTE Sikerek: Tari Annamária

profile photo of a member

Alumni Központ

November 18

1

Report

Egyetemi címeres pólókampány 2024 - Köszönjük!

profile photo of a member

Alumni Központ

November 18