Lehetséges-e a lehetetlen?

Gondolatok Dr.Tiszeker Ágnes Doppingszerek, drogok és sportolók című előadása kapcsán

2023. április 6-án Dr. Tiszeker Ágnes vetített képes előadást tartott az ELTE Nyugdíjasklubban. Az országosan, sőt nemzetközileg is ismert és elismert Tiszeker Ágnes, a WADA (World Anti Doping Agency) alkalmazottja, a Magyar Antidopping Csoport (Nemzeti Doppingellenes Szervezet, HUNADO) igazgatója, az élsportban tiltott szerek és ezek illegális használatát illetően minden titkok tudója négy év után ismét ellátogatott hozzánk, hogy modern korunk gladiátorainak, az élsportolóknak nem kívánt ösztönzőiről és azok még kevésbé kívánt negatív hatásairól meséljen. Mert ő – és ez teszi vonzóvá – nem előad, hanem szó szerint mesél, csak éppen igaz történeteket. 

Dr. Tiszeker Ágnes működő praxissal rendelkező háziorvos, sportorvos, jogász egy személyben és már évtizedek óta. Tehát sokat látott és tapasztalt. Előadásában világossá tette, hogy a dopping társadalmi jelenség, hiszen jelen van az erősítő termekben is, bár tiltani csak az élsportban lehet annak tisztasága megőrzése érdekében. Ugyanakkor, ahogy a kábítószerpiacon is tapasztalhatjuk, a doppingellenőrzés is mindig kissé késve jár a tiltott szerek forgalmazóinak és használóinak nyomában. Ez az oka, hogy évekkel, sőt néha évtizedekkel később derül ki egy-egy olimpiai bajnokról vagy helyezettről, hogy nem megengedett eszközökkel érte el a sikerét, és utólag kell megfosztani őt a címeitől. Ennek oka, hogy az újabb doppingvizsgálati módszerek a régebbi „bűnök” leleplezésre is alkalmasak lehetnek. Számos példát hozott ezekre, köztük olyanokat, melyek államilag támogatott szisztematikus doppingolás „eredményei” voltak. Például az orosz sportolók a 2014-es szocsi téli olimpiát követően számos arany-, ezüst- és bronzérmet buktak el az utólag kiderített tiltott szerek használata miatt. Bemutatta annak a történetét is, hogyan lepleződött le az államilag rendkívül körmönfont módon szervezett csalássorozat minden idők messze legmagasabb költségbefektetést igénylő téli olimpiáját követően, igazolva, hogy a cél – megnyerni az éremversenyt – messze nem minden esetben szentesítheti az eszközt.

Ma már köztudott a hajdani NDK-s sportolók államilag szervezett doppingolása és azok szomorú következményei is. Heidi Krieger példáját hozta fel, aki az 1986-os atlétikai EB súlylökő bajnoknője volt, majd a megnövekedett tesztoszteronszint miatt nemet váltott, és Andreas Kriegerként folytatta életét. Természetesen számos más államilag talán nem támogatott, de felettébb sajnálatos esetet is idézhetünk. Például a kanadai „csodafutó” Ben Johnsonét 1988-ban a szöuli olimpián vagy a profi kerékpáros, a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong utólagosan doppingvétségen érését. A hölgyek között is találunk további szomorú példákat, például az amerikai sprinter Marion Jonesét vagy a szintén amerikai női csodafutó Florence Griffith-Joynerét, akinek sprintszámokban elért világcsúcsai 35 év óta élnek, de ő 38 évesen halt meg állítólag epilepsziás roham következtében. Folytathatnánk magyar példával is, a 2004-es athéni olimpián megbukott, azóta szívátültetésen is átesett Fazekas Róberttel. Finoman szólva is gyanús esetek.

Tiszeker a negatív példák mellett nagyszerű sportemberi hozzáállásokra, magatartásokra is hozott példákat. Egerszegi Krisztináét például, aki a „felturmixolt” NDK-s lányokat 1988-ban tiszta eszközökkel verte meg; Szilágyi Áronét, aki három olimpiai aranyához nem férhet kétség, példásan sportszerű magatartását meg éppen a legutóbbi budapesti világkupa versenyen bizonyította, amikor vesztes helyzetben maga mondta be a kapott találatot. Csodálatos Gyurta Dániel gesztusa is, aki világbajnoki aranyérmét nemrég meghalt norvég versenyzőtársa és barátja családjának adta. Megemlítette Japán példáját is, ahol a busidó hagyományai miatt szinte elképzelhetetlen a tiltott szerek használata. Ezzel ellentétes a kínai „csodaúszónő”, a 16 éves Je-Si Ven teljesítménye, aki a 2012-es londoni olimpián a 400 méteres vegyesúszás utolsó 50 méterén jobb időt úszott, mint a férfi amerikai győztes, ami élettani képtelenség, majd azóta nem hallani róla. És ez a legszomorúbb, mert a dopping számos volt sikersportolót tett emberi ronccsá. (Kérdésre elhangzott, hogy az 1954-es futball VB-döntőn győztes NSZK válogatott tagjai is – akkor még nem tiltott – szereket használtak, utána többen kórházba kerültek, sőt korai halállal fizettek.)

Nem kívánjuk a példákat tovább szaporítani, mert a tisztességes versenyzőkre vetne árnyékot, de sajnos amatőr körökben is terjed e szomorú illegális tevékenység. Az erősítőtermek világa legalább annyi sötét titkot rejt, mint az élsport világa, de ennek üldözése már túlterjed a Magyar Antidopping Csoport hatáskörén. Úgy tűnik, itt is csak kitartó neveléssel remélhetünk eredményeket, bár a doppingolás egészségügyi következményei önmagukban is számos elrettentő példát nyújtanak. 

A címben szereplő paradoxon ennek a reménytelennek tűnő, de mégis elhagyhatatlan doppingolás elleni harcnak a megvívását szorgalmazza, melynek hazai élharcosa az ELTE Trefort utcai gyakorlógimnáziumának hajdani tanulója, aki bizonyára nem utoljára volt meghívottja nyugdíjasklubunknak. Köszönjük a szervezést Tiszeker Ágnes valamikori biológiatanárának, Dr. Vörös Lászlónénak.

Budapest, 2023. április 30.

Dr. Katona András, 

az ELTE Nyugdíjasklub szervezője