Az ELTE Alumni családfák interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akiknek felmenői, és/vagy leszármazottai, egyéb rokonai is ide vagy az ELTE jogelődjeire jártak és így többgenerációs kötődésük van Alma Materükhöz. ELTE Alumni családfa néven indult a korábban meghirdetett Generációk az ELTE-n kérdőívünkre épülő interjúsorozat. A kérdőívre folyamatosan várjuk az újabb válaszokat. Az interjúsorozat kérdéseire ezúttal Pataky Csilla (TTK '86) válaszolt, akinek többek között nagymamája és édesapja is az ELTE-n végzett.
Mennyiben befolyásolta egyetem választását az, hogy felmenői, rokonai az ELTE-re jártak?
Anyai nagymamám, a matematika-fizika szakot végzett Bérces Borbála (BTK ’33) szívesen mesélt egyetemi éveiről. Élete legszebb, legszabadabb időszakaként emlegette és kiváló eredménnyel végezte. Habár nagyapám nem az ELTE jogelődjére járt, ő nyolcadik gyermekként érte el idősebb testvérei kitartó támogatásával, mégis sok nélkülözéssel, hogy a családban elsőként diplomás, orvos lehessen. Evidens lett számomra, hogy az egyetemet meg kell tapasztalni. Ráadásul az új dolgokra, helyekre való nyitottság, és a tanulásra való éhség nálam adott volt. Testvérem néhány évvel előttem járva ugyancsak pozitív élményekről számolt be.
Milyen egyetemi történeteket meséltek Önnek felmenői / Ön milyen egyetemi történetek osztott meg gyermekeivel?
Se szeri, se száma a jó történeteknek, hiszen három generációból összesen nyolcan vagyunk a családban, akik az ELTE-re vagy jogelődjére jártak. A már említett nagymamám - akit Fejér Lipót, Rados Gusztáv, Ortvay Rudolf, Rybár István, Kövesligethy Radó is tanított -, két testvére, az édesapám, dr. Pataky Balázs (TTK ’54) kandidátus, aki harmadik - fizikusi - diplomáját szerezte itt, a férjem, akit tanulmányaim során ismertem meg, valamint a testvérem és egyik sógorom is. Sokat megosztottam ezek közül gyermekeimmel. Nehéz egyet kiemelni közülük. Nekem az, hogy történelmi pillanatokat élünk meg, még csak derengett akkoriban, pl. a Lóczy teremben, amikor felsőbb éves KISZ-esek harmadik felszólításra „próbálgattunk” KISZ alapszervezetet alakítani évfolyamtársaimmal. A próbálkozás eleinte visszafogott, majd egyre bátrabb derültségbe, nevetésekbe fulladt, végül nem jutottunk dűlőre, és ezt rajtunk már senki nem is kérte számon.
Mi az ami legjobban megfogta ezekben a történetekben?
A középiskolához viszonyított nagy szabadság, a sok új ismeretség és információ, illetve a tanulás és tudás, az önálló felfedezések öröme együttesen.
Ön melyik karon (karokon)/szakon (szakokon) szerzett oklevelet?
A ELTE Természettudományi Karán két diplomát is szereztem. 1981-ben kezdtem földtudományi szakon, majd 1982-ben angol szakfordító szakon. Az öt, illetve négy éves képzéseket követően 1986-ban végeztem mint okleveles térképész és mint szakfordító, egyszerre.
Kikre gondol büszkén az ELTE-n (vagy jogelődjein) végzett híres hallgatók közül?
Legfőképpen azon úttörő nőkre, akik kezdeményezték, hogy nők is járhassanak egyetemre, illetve akik elsőként éltek ezzel a lehetőséggel, s alkottak maradandót - ha tudtak. Ma már szinte hihetetlen, hogy ez korábban nem volt evidens. Ilyenek például Veres Pálné, Kozmutza Flóra, Brunszvik Teréz. Mindamellett büszkén gondolok valamennyi jeles eleinkre: Nobel-díjasainkra, hírességeinkre, és mindenkire, aki alkotásaival, műveivel, gondolataival, kutatásai révén, vagy életműve által egy kicsit segített jobbá formálni világunkat. Természetesen azon felmenőimre is, akik a családunkban törték az utat, gyűjtögették a tudást, az élményeket, tapasztalatokat és a könyveket. Mert az előbbieket, valamint az utazás, világlátás szeretetét, a felfedezés örömét okosan adták tovább és osztották meg az újabb generációkkal, míg az utóbbiak - a könyvek - rendelkezésre állása felbecsülhetetlen eszköz, indíttatás és motiváció a tanulás, ismeretszerzés útján.
Milyennek ítélte meg az egyetemi életet?
Habár elképesztő nehéznek bizonyult az első két vizsgaidőszak, rendkívül szép öt év volt ez! Tágra nyílt az ember gondolkodása, szélesedett a látóköre, és korábban elképzelhetetlen mennyiségű anyagokat sikerült évről évre elsajátítani. Nagyszerű tanároktól tanulhattunk - mint például Géczy Barnabás, Galácz András, Baráth Etele, Győrffy János, Klinghammer István, Kiss Károly, illetve Fallier Erika a szakfordító szakon - és akár életre szóló kapcsolatokat szövögethettünk. Megismerhettem életem párját. Élveztem a nagy önállóságot, a sok jó programot, kirándulást, melyeket magunknak szerveztünk. Meggyőződésem, hogy olyan az egyetemi életünk, amilyennek azt hallgatóként magunk formáljuk.
 Pataky Csilla |  Bérces Borbála |
Miért szeretett az egyetemre járni?
Az imént említettek miatt. Tetszett a nagy szabadság, a hasonló érdeklődésű évfolyamtársak, a sok új, érdekes információ, az inspiráló légkör, valamint az is, hogy a hosszú nyári szünetek, a vállalt különmunkák és az Interrail jóvoltából Európa nyugati részébe is el lehetett jutni - három évente.
Írja meg egy emlékezetes történetét hallgató korából!
Annyira sok jó történet volt, nehéz kiemelni egyet közülük. Apró mozaikképek villannak fel bennem, mint például a rendkívül vicces Geomikulások, ahol a felsőbb évesek - főként „Papó” - szórakoztattak valamennyiünket káprázatos humorukkal; házibulik sok tánccal, remek zenékkel, sörrel-borral és zsíros kenyérrel; könnyebb, kegyes vizsgák, és kegyetlen vizsgák néha uv-val utánuk; óriási előadótermek háromszintes táblái tele képletekkel; a nagy alakú, 10 cm vastag „Bevezetés a matematikai analízisbe” tankönyv; néhány vicces körintegrál; az, ahogy kesztyűben próbáltunk télen jegyzetelni az ódon Ludovika fűthetetlen termeiben; várakozás a szobányi méretű Fortran számítógép előtt lyukkártyacsomagokkal a kezünkben; páratlanul masszív tornaórák az Izabella utcában Müller Katalinnal; világmegváltó beszélgetések egy-egy kiskocsmában, meg a budaörsi kolesz remek filmklubja után; terepgyakorlatok a nyári hőségben, ahol kőzeteket nézegettünk, talajmintákat vettünk, háromszögeltünk; az államvizsga izgalma.. hosszan sorolhatnám! Hogy egy bájos konkrétumot is említsek: egyik kőzetgyakorlaton senki sem ismert fel egy mintát. Már már fiatal tanárunk is kétségbeesetten nézegetett körbe, létezik-e, hogy ennyire lepereg erről az évfolyamról a gondosan megosztott tudás? Én a kőzetekben nem igazán mélyedtem el, de eszembe ötlött egy név, amit még senki sem említett. Ahogy megnyílt a tanár körül álló lelkes kőzettanosok gyűrűje, odaléptem, megfogtam, alaposan megszemléltem, és kivágtam ezt a nevet.. Máig nem felejtem a tanár megkönnyebbülését, a többiek elismerő pillantásait: beletrafáltam! Egyetlen évfolyamtársam - szintén nem a kőzetek búvára - sompolygott oda hozzám később: „Nyugtass már meg, ugye csak szerencsésen eltaláltad..?” :)
Ön szeretné-e, ha gyerekei - folytatva a hagyományt - szintén az ELTE-re járnának?
Örültem volna, ha ők is az ELTE-n szerzik a diplomájukat, de másik nagy budapesti egyetemeken tettek szert rá. Olyan terület keltette fel az érdeklődésüket, amilyen képzés akkor nálunk nem volt. Egyiküknek azért ez majdnem sikerült: eleve az ELTE-n kezdett, majd egy hirtelen, nagy irányváltást követően a BME-re jelentkezett, és épp azon a karon végzett, ami lényegét tekintve ma már az ELTE része.
Mit gondol a mai egyetemi oktatásról?
Ahhoz ismét padba kéne üljek, hogy ezt igazán meg tudjam ítélni. Az akkori pontszámok szerint 20 pontból legalább 18 kellett egy jó egyetemre történő bejutáshoz, 16 alatt esélytelen volt próbálkozni is (mai számokkal mérve ez rendre 450, 405, 360 pont volna). Ilyen pontszámokkal is óriási kihívás volt áttérni a gimnáziumiról az egyetemi szintű követelményekre, izzadtunk-szorultunk rendesen. Ritkán fordult elő, hogy valaki kimaradt. Nagyot kellett fejlődjenek az oktatási módszerek ahhoz, hogy a relatíve kisebb tudásból a korábbinál nagyobbat építsenek. Úgy vélem, jóval nehezebb dolguk lehet ma az egyetemi oktatóknak, és hogy minden igyekezet ellenére borítékolt a nagyobb fokú lemorzsolódás. Ugyanakkor óriási fejlődésnek tartom, hogy ma már lehetséges külföldi egyetemeken is tanulmányokat folytatni, világot látni - ráadásul viszonylag könnyen.
Mit tanácsol a mai egyetemistáknak?
Tanuljanak, épüljenek, barátkozzanak, utazzanak minél többet! Járjanak nyitott szemmel és éljenek a világlátási lehetőségekkel, pl. Erasmus+ ösztöndíjjal, Interraillel - ha tehetik, többször is! Tudom, hogy ma már szinte lehetetlen úgy járni az egyetemre, hogy egy hallgató ne dolgozzon közben. Én is dolgoztam, de nem ennyit. Aki teheti, az egyetemi évei alatt inkább a tanulásra fókuszáljon: tágítsa elméjét, tanuljon minél többet választott szakmájáról, ismerje meg a társterületeket, legyen járatos a világ dolgaiban; olvasson időtálló könyveket, nézzen jó filmeket, tanuljon nyelveket - hiszen a friss, fiatal agy rendkívül sokat és gyorsan befogad. A munkában, a munka világában elmélyedni, kiteljesedni lesz még idő bőven, később is - amikor annak jön el az ideje.
Tervez-e további tanulmányokat az ELTE-n?
Szeretek tanulni, új dolgokat megismerni. Eleddig nem bukkantam olyan munka mellett végezhető képzésre, amire elcsábultam volna. Viszont a nyelvtanulás mindig izgatott. Most kínaiul tanulok, az alapokat az ELTE berkein belül szereztem meg.
Mennyiben tudta/tudja hasznosítani tanulmányait jelenlegi munkahelyén?
Tulajdonképpen igen. Hasznomra vált minden tudás, amit pályafutásom során szereztem meg. Az Egyetem szeretete megalapozta jelenlegi munkakörömet - hiszen az ELTE Alumni Központ vezetője vagyok, amit nagy örömmel végzek. Korábban 20 évet a szakmám közelében dolgoztam: nemzetközi üzletágvezetőként megtapasztalhattam, a jó térképek számára milyen tágas volt akkor a világ.
Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelen szakmáját választja?
Amikor választanom kellett, más terültek is szóba jöttek, de azokat mai eszemmel már nem választanám. Nagyon szerettem a természetet, a földrajzot, az OKTV-n bejutottam a döntőbe. Családunkban erős a természettudományos vonal, csak az utóbbi években jutott eszembe, hogy hozzám a humán területek, a nyelvek is mindig milyen közel álltak/állnak.
ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?
Diplomamunkámat az akkor egészen új Landsat TM űrfelvételek térképészetben való hasznosíthatóságáról írtam. Nagyon szerettem volna azon a területen elhelyezkedni, de akkor ahhoz még túl korán volt. Aztán szó szerint végigtalpaltam jó néhány céget. Bár nem akartam segítséget kérni ehhez, mégis, az első munkahelyem egy ismerős révén alakult. A másodikra - ahol húsz évet töltöttem - egy volt tanárom hívta fel a figyelmet. Ő már korábban látta, hogy ott a helyem, én ezt valamivel később ismertem fel. Jó szeme és emberismerete volt. Aztán menet közben ébredt fel bennem ismét a tudásvágy, akkor szereztem a harmadik, közgazdász diplomámat, majd az angol felsőfokú nyelvvizsga mellé egy proficiency szintűt, aztán egy német felsőt is. Pár évig franciául és spanyolul is tanultam. A nemzetközi üzletfejlesztés világában ezeknek mind gyakorlati hasznát vettem. A Cartographiánál töltött éveim során a térképes tudásomnak is. Meggyőződésem, hogy minden tudás és tanulási, gondolkozási módszer - amit akár egyetemen, akár a munka során, vagy képzéseken, tanfolyamokon avagy szabadidőmben elsajátítottam - máig segíti azt, hogy hozzátegyek valamit a dolgok menetéhez, hasznosíthassam magam. Ez jó érzés. Közel hat éve, hogy pályafutásomat az én kedves Alma Materemnél folytatom: kicsit olyan volt ez akkor, mint egy hosszú, kalandos útról hazatérni. A Trefort-kertben, a Múzeum körúti épületek előtt járva gyakran eszembe jut Nagyim, aki anno szintén erre szaladgált, és karóra híján a Főépület előtti állóórához igazította - még idősen is gyors - lépteit.
Comments0
Please log in to see or add a comment
Suggested Articles