Az ELTE Alumni családfák interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akiknek felmenői, és/vagy leszármazottai, egyéb rokonai is ide vagy az ELTE jogelődjeire jártak és így többgenerációs kötődésük van Alma Materükhöz. ELTE Alumni családfa néven indult a korábban meghirdetett Generációk az ELTE-n kérdőívünkre épülő interjúsorozat. A kérdőívre folyamatosan várjuk az újabb válaszokat. Az interjúsorozat kérdéseire ezúttal Csaba György Gábor (TTK '72) válaszolt, akinek édesapja is az ELTE-n végzett.
Mennyiben befolyásolta egyetem választását / gyermeke egyetem választását az, hogy felmenői vagy Ön az ELTE-re jártak?
Semmiben sem befolyásolt. Már az óvodában is a természettudományok érdekeltek, ezekről olvastam 4 éves korom óta; előbb az elektromosság ragadott meg nagyon, majd általános iskolában hozzájött a kémia, végül a csillagászat gimnazista koromban. Akkor döntöttem el, hogy csillagászattal és a tudományos ismeretek terjesztésével fogok foglalkozni. Ezért mentem az ELTE-re. Budapesti lakosként számomra ez volt a logikus választás
Milyen egyetemi történeteket meséltek Önnek felmenői / Ön milyen egyetemi történetek osztott meg gyermekeivel?
Atyám jogász volt. Nemigen mesélt egyetemi emlékeiről. Legfeljebb tankönyveinek borzasztó nyelvezetét emlegette. Még ma is emlékszem, ahogy idézte egyik könyvének első mondatát: „Az élő társadalom alzatában horgonyzik az állam eszmei személyiségének realitása.” Rengeteget mulatott ezen. – Én meséltem a gyerekeimnek a csoportkirándulásokról, a kedvenc és anti-kedvenc tanárokról, a vizsgákról…
Mi az ami legjobban megfogta ezekben a történetekben?
Nem sok akadt bennük, ami megragadhatott volna. Mármint Atyám történeteiben.
Ön melyik karon (karokon)/szakon (szakokon) szerzett oklevelet?
ELTE TTK matematika-fizika szakon, csillagászaton.
Kikre gondol büszkén az ELTE-n (vagy jogelődjein) végzett híres hallgatók közül?
Például: Szentiványi Márton (Nagyszombat, 1600-as évek); Soós Vera, Turán Pál, Erdős Pál, Rényi Alfréd, Bóka László, Révay József (író, klasszika-filológus) stb.
Milyennek ítélte meg az egyetemi életet?
Akkoriban, sajnos, nemigen vettem részt „egyetemi élet”-ben, lényegében nem is ismertem azt. A csoportkirándulásainkról akad néhány kellemes emlékem is. Elsőévesként részt vettem az egyetem évnyitó ünnepségén, ahol is Germanus Gyulát köszöntötték, talán 80. születésnapja alkalmából, és ő mondott egy rövid beszédet. Örültem, hogy ott lehettem és hallhattam – bár csak a galérián fértem el.
Miért szeretett az egyetemre járni?
Sok olyan előadás volt, bár nem mind, ahol érdemes volt figyelni, sokat lehetett tanulni. Sok nagy tudású tanárt lehetett hallgatni, mint pl. Hajós Györgyöt, Turán Pált stb.
Írja meg egy emlékezetes történetét hallgató korából!
Égimechanikát Földes Istvántól tanultunk. Hogy ő milyen ember volt, arról legendák szóltak. Érdemes lenne kitérni rájuk, de ez most messze vezetne.
[Milyen volt maga a tárgy? Nos, az egyik félév első óráján bejött Földes (200 személyes Lóczi-terem, az évfolyam 4 hallgatója tehát még akkor is elfért „úgy-ahogy”, ha véletlenül mind ott voltunk), s azt mondta:
- Most a Hold mozgásáról lesz szó. – Elővette zsebéből a jegyzeteit, amit papír-takarékosságból egy régi meghívó sorai közé írt be, és kezdte a táblára írni a levezetést. Aztán a félév végén mondá:
- Sajnos, nem sikerült befejezni a levezetést, de majd a második félévben folytatjuk…]
A félévek végén szokás szerint vizsgára jelentkeztünk. Az első alkalommal persze még nem tudtuk, mi a szokás nála, de hamarosan megtudtuk. Fel kellett hívni telefonon, hogy megbeszéljük az időpontot. Felhívtam tehát, és bemutatkoztam, mondván, hogy vizsgázni szeretnék.
- Jaj, de örülök, kedves kollégám, hogy hallom a hangját! – mondta ő. - Vizsgázni szeretne? Nagyszerű. Mikor felel meg önnek?
- Természetesen alkalmazkodom. Professzor úrnak mikor jó?
- Nem, nem, kedves kolléga, Önnek mikor felel meg?
Akkor az ember megmondta, mikor akar vizsgázni, mire Földes:
- Nagyon jó! Az nekem is éppen megfelel! De ugye eljönne hozzám, s nem kívánja, hogy elmenjek a tanszékre, az olyan messze van!
Ebben igaza volt: a tanszék akkoriban Kun Béla, most Ludovika téren volt.
– Természetesen, professzor úr. Csak nem tudom, hol tetszik lakni.
Elmagyarázta, hogy a Svábhegyen, a Széchenyi emlék úton, és a Fogassal lehet odamenni.
- De ugye nem baj, ha nagyon korán reggel, mondjuk 9 órára…? – kérdezte még.
Ezt hát megbeszéltük. A megadott időre fölfogasoztam a hegyre, ragyogó téli nap volt. Megtaláltam a házat, becsengettem. Hatalmas ugatás tört ki odabenn, majd hallani lehetett, ahogy az öreg megbirkózik az ebekkel. (Legendák szóltak Földes állatairól is. Fénykorában állítólag volt 8 kutyája, 12 macskája, a fürdőszobában egy pele lakott, az előszobában csirkék…) Aztán megjelent ő maga, kijött a kertkapuhoz, nagy örömmel köszöntött s beengedett. Besétáltunk a házba, ott leszedte rólam a kabátot és fölaggatta valahová, majd a szobába vezetett. Közben elmentünk a nyitott zongora előtt: érkezésem előtt éppen gyakorolt.
Leültetett egy fotelbe, és jelentőségteljesen így szólt:
- Engedje meg, kolléga úr, hogy bemutassam a kutyáimat! - (Tudta, hogy anyámnak van egy tacskója, akit én sétáltatok…) Kiment s beengedte a két ebet, akik odajöttek s kétfelől a fotel mellé heveredtek, ahol ültem. Az egyik kutya német juhász keverék volt, a másik valami különleges, kékes színű terrier, egy kutyakiállítás után találták s befogadták. Ezután pedig megindult a csevegés a kutyákról s hogy mily szörnyű, hogy egyes ebeknek levágják a fülét vagy a farkát…
Közben - mellesleg - égimechanikáról is esett néhány szó, az öreg már rég beírta az indexbe a jelest, de az eb-téma még nem merült ki. Ezalatt a professzor úr – sokadik – felesége kávét hozott be s elénk tette. Én ugyan utáltam a kávét, de ezt senkim sem kérdezte, tehát meg kellett inni.
Idővel aztán fészkelődni kezdtem.
- Professzor úr, nekem most már mennem kellene…
- Ó, be kár! – sajnálkozott ő. – Milyen jól elbeszélgettünk! De várjon még egy kicsit! El kell zárnom a kutyákat, mert ha itt vannak, nem engedik, hogy valamit elvigyen az asztalról, például az indexét!
Megint megküzdött az ebekkel, s nagy nehezen elzárta őket. Így már fölállhattam, eltehettem az indexet s megindulhattam kifelé. Az előszobában már várt, rám adta a kabátot (sosem hagyta, hogy magam vegyem föl) s nagy sajnálkozva kiengedett.
Távozóban még láttam, ahogy az ajtóban állva utánam integet…
Tervez-e további tanulmányokat az ELTE-n?
Sajnos már 72 éves vagyok. Ha fiatalabb lennék, visszajárnék a csillagászati előadásokra, és talán megszerezném a doktori címet. Nem tudom, sikerülne-e, mivel csak latinból van nyelvvizsgám.
Mennyiben tudta/tudja hasznosítani tanulmányait jelenlegi munkahelyén?
Természetesen a munkám teljes egészében az egyetemen tanultakon alapul, noha persze folyamatosan olvasom a szakirodalmat. Tanár lettem ugyanis, bár kutató csillagász szerettem volna lenni. Ebben eleinte támogatott Detre professzor úr, a tanszékvezető (s mint a csillagvizsgáló igazgatója, fel is vett volna gyakornoknak még ötödévesen) – ám megtudta, hogy szeretek tanítani, és attól kezdve nem léteztem a számára. Akkor ezt némileg sajnáltam; azóta már régen nem sajnálom. - Amíg lehetett, a tanítás mellett csillagászati ismeretterjesztéssel foglalkoztam. Elmondhatom, hogy eléggé ismert név voltam az ismeretterjesztésben: megjelent néhány könyvem, több száz cikkem, tartottam országszerte rengeteg előadást… Ez utóbbi ma nagyon hiányzik – de nincs hol folytatnom. A budapesti TIT nem csinál semmit, a Planetárium (épülete is) tönkrement, az Urániát eladták. Működik ugyan a Magyar Csillagászati Egyesület, de ott az alap- és középfokú ismeretterjesztésnek nincs sok szerepe.
Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelen szakmáját választja?
Ha nem tanár, akkor talán csillagász lennék. Igaz, Detre prof. úr nem hagyta volna, de utána jöttek olyan igazgatók, akik ismertek és talán alkalmaztak volna.
ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?
Negyedéves koromban már tanítottam a Táncsics Mihály gimnáziumban (a dolgozók gimnáziumában, esténként; ezt tudta meg Detre professzor úr). Amikor megkaptam a diplomát, ebben a gimnáziumban már ismertek és igényt tartottak rám. Tudták ugyan, hogy csillagász szeretnék lenni, és erről még nem mondtam le egészen, mégis alkalmaztak; látták, milyen lelkesen és elkötelezetten dolgozom. Ez az állás nem akadályozta, hogy folytassam az amatőrcsillagászati munkát az Uránia csillagvizsgáló szakkörében, amire az egyetemi évek alatt nem volt időm. Ennek köszönhetően hívtak meg az akkor épülő Planetáriumba előadónak; én tartottam ott a megnyitó után az első négy nagyközönségi előadást s utána több
ezret – míg új igazgató nem jött, aki aztán kirúgott. De az Árpád Gimnázium már ez előtt tanári állást ajánlott, amit el is fogadtam. Onnan hívtak később az újonnan alapított Veres Péter Gimnáziumba, ahol még ma is, nyugdíjasként, tanítok az engedélyezett néhány órában. Ha bele számítom a kezdő éveket is, amikor az egyetemi évek alatt dolgoztam, akkor ez az 50. tanévem… Remélem, néhány évig még lesz erőm hozzá, hogy átadjam a gyerekeknek az életem hosszú évtizedei alatt magamba gyűjtött ismereteket – ha már szélesebb körben nincs lehetőségem erre.
Comments0
Please log in to see or add a comment
Suggested Articles