Egyetemünk névadója - Eötvös Loránd

Eötvös Loránd fizikus, politikus, akadémikus, egyetemi tanár, hegymászó 1848. július 27-én született Budán. Egyetemünk névadójának születési évfordulója alkalmából készítettük az alábbi cikket.  

Eötvös Loránd Ágoston 1848-ban született Budán, a Svábhegyen, majd a krisztinavárosi római katolikus plébánián keresztelték meg. Édesapja báró Eötvös József (1813–1871), író, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, földbirtokos, édesanyja, barkóczi Rosty Ágnes (1825–1913) volt. 

Középiskoláit 1857-től a pesti piaristáknál, illetve magántanulóként végezte. Miután 1865-ben érettségizett, a pályaválasztás keresztútja elé került. Nevelésére Eötvös József Vécsey Tamást (ÁJK 1860), a római jog neves művelőjét, később nemzetközi hírnévvel rendelkező professzorát kérte fel. Apja ösztönzésére beiratkozott ugyan a jogi fakultásra, de Petzval Ottónál matematikát is hallgatott, majd Krenner József vezetése mellett az ásvány- és kőzettannal ismerkedett, Than Károly laboratóriumában pedig kémiai oktatásban részesült. A természettudományok bűvkörében érdeklődése mindinkább polarizálódott, így beiratkozott a Heidelbergi Egyetemre, ahol akkoriban a természettudományok három világhírűvé vált tudósa, Gustav Robert Kirchhoff, Hermann Ludwig von Helmholtz és Robert Wilhelm Bunsen egy időben tanított. 1870-ben summa cum laude doktorált. 1871-től magántanára lett a budapesti egyetemnek, 1875-ben laboratóriumot kapott az egyetemen, ahol kísérleteit végezte. Ugyanebben az évben vette feleségül Marienbadban a szombathelyi születésű, polgári származású Horvát Gizellát, akitől 3 lány gyermeke született - Jolán, Rolanda és Ilona -, de sajnos csak ketten élték meg a felnőtt kort.  

1878-ban Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után, a kísérleti fizikai tanszék vezetőjének nevezték ki, és megbízást kapott az elméleti és kísérleti fizikai tanszék összevonásával létrehozott Fizikai Intézet igazgatói teendőinek ellátására. 1873-ban, 25 évesen megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1883-ban pedig rendes tagjává. 1889 és 1905 között ő volt az Akadémia elnöke. 

A Magyarországi Kárpát-egyesület is elnökévé választotta. Bejárta az országot, és külföldön is járt; az Alpesek vidékén és Tirolban új csúcsokat is meghódított, melyeket korábban mászhatatlannak tekintettek. Alig 18 évesen feljutott a Monte Rosára (4638 m), ami a második legmagasabb hegycsúcs Európában. Dél-Tirolban 1902-ben az egyik 2837 m magas csúcsot róla nevezték el. Utazásait, expedícióit fényképeken örökítette meg. Népszerűsítette is a természetjárást, de nyári hegymászásai közben is figyelemmel kísérte a kutatómunkát.

Élete végén súlyos betegség gyötörte, de folytatta tudományos munkásságát, a terepmunkát is figyelemmel kísérte. Utolsó cikkét nem sokkal halála előtt adta nyomdába. Az 1919. április 8-án elhunyt. A Magyar Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, innen kísérte a gyászmenet utolsó útjára a Kerepesi úti temetőbe. Albert Einstein, amikor halálhíréről értesült, a "fizikai fejedelmének" nevezte.

Forrás: wikipédia