10 év, 10 kérdés Klitsie-Szabad Boglárkával - Alumni interjú

Az ELTE néprajz szakának 10 éves évfordulójának alkalmából mesélnek az itt végzettek arról, milyenek voltak az egyetemi éveik, mit csinálnak most és hogy mit ad a szakmai életükhöz a szakon elsajátított néprajzi tudás. Az alábbi interjút és a sorozatot az ELTE néprajz blogjának szerkesztője, Prikler Szilvia, az Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorandusza készítette Klitsie-Szabad Boglárkával (BTK '13).

1. Rövid bemutatkozás

Klitsie-Szabad Boglárka vagyok, néprajzkutató, mesemondó, jelenleg főállású édesanya. Az anyai főállás előtt, és remélhetőleg utána is a Hagyományok Háza Módszertani Műhelyének népmese szakelőadója voltam, illetve leszek. 

2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!

Az ELTE-n a néprajz szakot BA képzésben 2007-ben kezdtem, és 2010-ben fejeztem be, szerkesztői ismeretek minorral. Ezután folklorisztika mesterképzésre jártam. A 12 ingyenes félévet egy Erasmus ösztöndíjjal töltöttem ki, így az MA-t 3 év alatt végeztem el. Az utolsó két évben párhuzamosan jártam (Kalina Verával együtt) az egri Eszterházy Károly fősuli (akkor még főiskola ma már egyetem) Kulturális örökség tanulmányok szak levelező mesterképzésére. Mindeközben Erasmussal Bulgáriában töltöttem egy félévet. Tehát volt olyan szemeszter, hogy három felsőoktatási intézmény hallgatója voltam egyszerre. Így visszagondolva, erre nagyon büszke vagyok, és arra is, hogy befejeztem mind a két mesterképzést. Az ELTE néprajz szakát kitüntetéses diplomával hagytam el, Egerben viszont 8 évet kellett várnom a diplomámra, mert ott nem fogadták el az angol felsőfokú nyelvvizsgámat, csak két középfokú nyelvizsgáért járt diploma. 2013-ban ösztöndíjas doktorandusz lettem az Európai Etnológia Doktori Programon, és jelenleg azok táborát bővítem, akik abszolváltak, de még nem fejezték be disszertációval a képzést. Ez a mai napig zavar engem (s úgy sejtem a témavezetőimet is). 

3. Hol dolgoztál eddig, és melyik intézményben dolgozol jelenleg?

Dolgoztam én az egyetemi évek alatt sok helyen. Voltam hostel recepciós, fagyiárus, pultos egy vidéki csehóban, sofőr az IBM-nél, és sok minden más is. A doktori mellett muszáj volt, hogy dolgozzak. Akkoriban 100 ezer forint volt az ösztöndíj egy hónapban. Az akkori albérletárak mellett sem tudtam kijönni ebből, így jött pl. doktori alatt a hosteles vagy a sofőr munka. Rugalmas beosztást kértem, így elengedtek, ha órát tartottam, vagy ha óránk volt. Az IBM-nél ültem épp az Infoparkban, amikor egy régi ismerősöm írt chaten a Skanzenből, hogy “hahó, van egy üres hely, nincs kedved jelentkezni?” Jelentkeztem, felvettek. A Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságára kerültem, ahol Csonka-Takács Eszter volt a főnököm. A korábban szaktársként megismert ELTE-s ismerősökre, Szigethy Zsófira, vagy Faár Tamarára szeretettel gondolok vissza. Együtt tettük meg a Szentendrére vezető, sokszor 40-50 perces utat reggelente. Amit nagyon szerettem a skanzenes időszak alatt, az az, hogy gyakran kellett használnom az angolt, a szakmai nyelvtudásom sokat fejlődött. Nagy élmény volt még együtt dolgozni (ha csak pár napot is) Buzás Miklóssal, a Skanzen főépítészével. Hatalmas, életszerű, gyakorlati és lexikális tudása van, ezt egy széki utunk alkalmával ámulva tapasztaltam. Mégis, azt éreztem a Skanzenben, hogy nem ez az én utam, 6 hónap után felmondtam. Munka nélkül voltam, augusztusban utalták az utolsó ösztöndíjat.

Nyáron azonban jött egy Facebook-poszt Deáky Zita tanárnőtől a néprajzos csoportba, hogy a Hagyományok Házába keresnek néprajzos embert, népmese területre. Gondoltam, muszáj lesz szakmai munkát találnom, még ha a népmese félévem az egyetemen nem is sikerült fényesen. Sajnos akkoriban olyan oldalról közelítették meg a népmese kollokviumot és a hozzá kapcsolódó gyakorlatot is, ami nagyon kevés betekintést engedett napjaink mesemondásába vagy a mesemondás performatív érdekességeibe, (engem kifejezetten ez a része érdekel, a 19. századi gyűjtemények, ami akkor a kollokvium középpontjában állt, kevésbé). Elmentem az interjúra. Sándor Ildikó volt a folklór osztály vezetője akkor (ma Varga Máté az osztályvezető és Ildikó a Népművészeti Módszertani Műhely Tárvezetője). Nagyon fontos volt neki (és utólag látom, hogy miért, nem csak neki, hanem az egész Folklór Osztály működéséhez elengedhetetlen) a néprajzos végzettség és/vagy látásmód. Dala Sára (szintén az ELTE-n végzett, kiváló közművelődési szakember) GYES-es helye volt ez. Megkaptam az állást. Miután Sára visszajött, engem is „megtartottak”. Ennek több oka is volt. Az egyik a népmese területéhez kapcsolódó megnövekedett feladatmennyiség, illetve bízom benne, hogy a másik az, hogy jó munkaerőnek tartanak. 2016 óta vagyok tehát a Hagyományok Házában.

4. Milyen munkakörben dolgozol? Melyek a főbb feladataid?

A HH-nak három nagy része van. A MÁNE , az FDK és az NMM. (Magyar Állami Népi Együttes, Folklórdokumentációs Központ és a Népművészeti Módszertani Műhely). Az NMM is több részből áll. A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, és a Kézműves Osztály is az NMM részei, és ugyebár vagyunk mi, a Folklór Osztály. A főbb feladataim a népmese témaköréhez és a szövegfolklórhoz kapcsolódnak. Kiadvány-előkészítés, szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás, tanfolyamszervezés, szükség esetén főképp ismeretterjesztő előadások tartása népmese témában, népmese témájú ismeretterjesztő programok szervezése és mindezek mögöttes háttérmunkája, tehát a „papírozás” (aminek nagy része pont szeptemberi távozásom körül állt át elektronikus módra, így már az is online iktatórendszer segítségével történik.)

5. A tudományos néprajzi kutatás mennyire van jelen mindennapjaidban?

Most szinte alig, az anyaság miatt. Kivéve, ha az émikus módszerre épülő, „ki tud több ölbeli játékot vagy mondókát hulla fáradtan alkalmazni” tevékenység is beleszámít ebbe. Viccet félretéve visszakérdezek: Mi számít tudományos néprajzi kutatásnak? Sosem felejtem el, elsős egyetemistaként egyik kedves tanárunk ezzel nyitott: „Ha maguk, kedves hallgatók, azért jöttek ide, mert azt hiszik, itt néptáncolni, bőrözni, meg szőni-fonni fognak, akkor nagyot tévednek…” Értem, mi volt a célja ezzel, és be is bizonyosodott, hogy nem a gyakorlat lesz a fókuszban.

Ugyanakkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy 2021-ben is mesélnek az emberek népmeséket, ez pedig nyilvánvalóan egy folklorizmus jelenség, melynek a megfigyelése, értelmezése lehet egy tudományos néprajzi tevékenység első lépése. Az én érdeklődésemet a népmesék iránt ezek a jelenleg is élő folyamatok keltették fel. A népmesékről nagyon sokat tanultam az alatt az idő alatt, amíg fesztiválokon meséltem és/vagy hallgattam mesélést, vagy amíg képzéseken, pedagógusok százainak kételyeit, kérdéseit, lelkesedését igyekeztem kollégáimmal együtt a népmese témában eloszlatni, választ adni, megerősíteni arról, hogy hogyan működik a hallgatóság és a mesemondó, hogy milyen „szabályai” lehetnek a szóbeliségnek. Természetesen ez a kezdeti érdeklődés mit sem ért volna, ha szabadidőmben, vagy akár munkaidőm „üresjárataiban” nem olvasok szakirodalmat. A szakmai programok, képzések miatt kollegiális és mondhatom baráti kapcsolatot alakítottam ki pl. Raffai Judittal vagy Benedek Katalinnal, a mai napig hozzájuk fordulok, ha elakadok egy-egy mese típusbesorolásával. Azt is fontos látni, hogy egy ilyen szellemi műhelyben, egy ilyen munkaközegben, mint a HH Folklór Osztálya, egy reggeli kávézás, vagy egy ebéd is eltelhet azzal, hogy „szakmázunk”, tehát szakirodalmi kérdésekről vagy a folklorizmus jelenségeiről beszélgetünk. Számomra ez is épületes, előbbre visz. Én hiszek abban, hogy a közművelődés és a tudományos néprajzi kutatás kéz a kézben járhat, és ezek nem egymással ellentétes, hanem egymást segítő, motiváló jelenségek, munkák.

Mivel nem tudományos státuszban vagyok, nincs konkrét kutatónapom. De ha az ember nyitott szemmel jár, érdeklődik, lelkes, akkor kaphat lehetőséget erre is. Csipkés Vilmos repertoárját munkaidőben gépeltem, mert a HH készít belőle kiadványt. (Néhány érdekes ízelítő részletet az előadói Facebook-oldalamon is közöltem – Bogi és a népmesék). Gyűjteni is munkaidőben mentem, amit az intézmény támogatott, hiszen látta, milyen lehetőségek vannak a feladatban és mennyire fontos nem veszni hagyni egy hagyományos mesemondó tudását. 2020-ban az egész NMM belső képzést tartott: szakirodalmakat ismertettünk egymással pl. a hagyomány fogalmát jártuk körül, olyan volt, mint egy olvasószeminárium. De hogy egy másik példát említsek, a HH Folkstúdió Vasárnapi mese adásaiba Dala Sára kolléganőmmel írtuk (ő még mindig írja) a háttértartalmakat. Ezekhez bizony fel kell ütni a népmesekatalógusokat, ismerni kell az egyes típusokat, hozzá szakirodalmat ajánlani, s mindezt úgy, olyan formában közreadni, hogy az adást néző, a linkre kattintó Jóska Pista pék, Víz Sándor filozófus, vagy a kisnyugdíjas Mari néni számára is érthető és élvezetes legyen. Ez szerintem komoly szakmai munka és szép feladat.

Kíváncsi a többi 5 kérdésre és válaszra? A teljes interjú az ELTE Néprajz blogján megtekinthető. 

A fotó forrása: elteneprajz.blog